Ha nem szeretsz a Tiédtől eltérő nézetekkel szembesülni, vagy nem szereted a meglepetéseket, vagy egyszerűen csak tudni szeretnéd, hol jársz, először olvasd el az "Elvi nyilatkozat" oldalt !!!

2008. március 31., hétfő

Pont és ellenpont

OV államférfi,... bocsánat, javítok: politikus elég érdekeseket bírt nyilatkozni pártja, a radikálisan liberális... bocsánat, javítok: ortodox konzervatív-populista Fidesz 20. születésnapján. A sok - a kedélyes-vicces születésnapi hangulatot idéző - állítás közül csak egyet ragadnék ki (bár mindegyik alkalmas zsebben tartott összecsukható kés távkapcsolójának vagy borotválkozás előtti arcszesznek [gy.k.: kinyílik tőle a bicska a zsebben, minden szőrszálad égnek áll tőle]). Azt mondja a kedélyes egykori pártalapító, hogy (többek között, persze) azért kell előrehozott választásokat tartani, mert komoly válságjelenségként megromlott a közbiztonság (példák felsorolva). Általában jó a fantáziám, de most teljesíthetetlen feladat elé kerültem: megpróbáltam elképzelni azt a bűnözőt, aki AZÉRT megy el lopni, rabolni, horribile dictu, a legsúlyosabb bűnt (kivéve a hazaárulást:)) elkövetve gyilkolni, mert pillanatnyilag az Mszp-Szdsz koalíció adja-alkotja a Magyar Köztársaság kormányát. De aztán rájöttem, mégiscsak van ilyen ember: bérgyilkosnak hívják.
***
Az ellenzéket ért fenyegetések kapcsán megnyilvánult GyF politikus is. Elhűlve olvastam, mit mondott, és kénytelen vagyok ezúttal a Fidesszel egyetérteni: ez az ember nem való a magyar politikába. Kedves Ferenc, olyant mondani, hogy "szolidaritásáról biztosítja az ellenzék politikusait", meg hogy utasítja az illetékes szerveket a "demokratikus rendszer alapértékeinek fokozottabb védelmére"? Az alatt a jó pár év alatt, mióta a magyar politikában ügyködik annyit nem sikerült ellesnie az ellenzéktől, hogy ilyenkor a másik térfél felé mutogatva "jobboldali provokáció"-ról kell minél hangosabban kiabálni???
Szégyellje magát, pár percig kénytelen voltam azt érezni, hogy Európában élek....

2008. március 27., csütörtök

Hitelesség és eredetiség a netes kultúrában (I.)

I. Hitelesség
1. Bevezető, történeti áttekintő

Két, egymásnak némileg ellentmondó linkkel kezdeném ezt a cikket, amelyek rávilágítanak arra az ellentmondásra, amely manapság az interneten fellelhető információk megítélésével kapcsolatos. Az egyik szerint a netes információ hitelessége olyannyira vitathatatlan, hogy már bírósági ügyekben is felhasználják bizonyítékként, sőt akár perdöntő információként. A másik cikk - szándékosan - ugyanarról az internetes lexikonról szól, mint az előző, csak éppen ellenkező előjellel: azt tárgyalja, hogy az előbbi cikk által oly megbizhatónak tekintett Wikipédia, nemcsak hogy éppenséggel valótlanságok gazdag tárháza is lehet, hanem adott esetben még akár az állandóság is hiányozhat belőle: sosem tudhatjuk, hogy amikor használjuk, melyik elfogult nézőpont bukkan épp elénk. (Kiegészítésként egy érdekes új fejlemény: a Wikipédiát már a bulvár is megpróbálja manipulálni saját céljainak megfelelően. Részletesen erről itt.)
Könnyen belátható, hogy itt első szinten felfogásbeli kérdésről van szó. Közelíthetünk a nethez, és benne a Wikihez úgy is, mint a bölcsesség forrásához, hiszen szinte végtelen számú ember tapasztalata gyűlik itt össze, az alakítja és gyarapítja az itt felhalmozott tudást. De ugyanilyen joggal úgy is megközelíthetjük a kérdést, hogy bárki bármilyen szándékkal - rosszal is akár (vagy azzal elsősorban ) - alakíthatja ezt az információs forrást, így az tulajdonképpen sosincs teljes "biztonságban", azaz másképp megfogalmazva: sosem tekinthető teljesen egzaktnak, hitelesnek. Másrészt filozófiai pátosszal közelítve a kérdést, azt is mondhatjuk, hogy végülis az ember eredendően jó vagy rossz mivoltának problémája bukkan elő itt: a rendelkezésünkre álló szinte végtelen információs forrást a "jó" (=hiteles) vagy a "rossz" (=hamis) információ terjesztésére használja-e elsősorban "ez őrült sár, ez istenarcú lény". (Persze az is megérne, ha nem is egy misét, de legalábbis egy külön bejegyzést, hogy okvetlenül a hiteles információ e a jó, vagy a helyzet ennél azért némileg árnyaltabb, mint ahogy azt Örkény klasszikus egypercesében is sejteti.)
Igazából persze az alapkérdés az, hogy miért van az, hogy két egymásnak ennyire homlokegyenest ellentmondó állítás is "igaz" lehet, egymás mellett, egyszerre. Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszolhassuk, tegyünk egy kis utazást visszafelé az időben, a kultúr(a)történetben! Közhely, hogy a nyomtatás feltalálása igazából két lépcsőben okozott kulturális földindulást. Először a Gutenberg találmányát közvetlenül követő évtizedekben, amikor az addig kézzel másolt, nagy értékű könyvek, a tudomány, a műveltség korabeli forrásai nagy számban reprodukálhatóak és a korábbiakhoz képest tömegesen elérhetőek lettek. Az igazi nagy változást azonban az írás-olvasás tudás tömegessé válása hozta, különösen a tankötelezettség bevezetése nyomán. Ez soha addig soha nemlátott méretű olvasóközönség megjelenését hozta magával, amely közönség azonban nem annyira tudományos-művészeti igényességével volt leírható, hanem sokkal inkább "mindenevő" mivoltával (,ami szinte magától kitermelte a ponyvát, pletykairodalmat, később pedig a bulvárt). Azaz kissé másképp fogalmazva: átalakította a könyv funkcióját: az addig szinte kizárólagosan a tudomány és a magas művészet hordozójából egy sokkal populárisabb kultúra közegévé (is) vált a nyomtatott szó. Ezt kiválóan illusztrálja egyik kedvenc témába vágó idézetem Zola Patkányfogójából. A III. Napóleon iránt feltétel nélkül rajongó rendőr megdöbbentő hírekkel szembesül benne:
"- Mondja csak, Badingue, látta már ezt? - kérdezte Lantier.
S a rendőr orra alá dugott egy metszetekkel díszített könyvecskét, melyet Brüsszelben nyomtattak: III. Napóleon szerelmei volt a címe. Többek között el volt benne mondva, hogyan ejtette meg a császár egy szakácsának tizenhárom éves kislányát; és a kép mutatta, hogy III. Napóleon, csupán a Becsületrend nagykeresztjével a nyakában, pucéran üldöz egy kis csitrit, aki riadtan menekül kéjsóvársága elől.
- Ez az! - kiáltott fel Boche, kinek alattomos, kéjvágyó természetét felbirizgálta a kép. - Ebbiza gyakran megesik!
Poissonnak a megdöbbenéstől elakadt a szava; _semmit sem tudott felhozni császára ment­ségére. Nyomtatásban áll, nem lehet letagadni_. De hogy Lantier csúfondárosan még közelebb tolta a könyvet, a rendőr kaszált egyet a karjával, és így kiáltott:
- Hát aztán! Ez is az ember természetében van, nem igaz?"
(Emilé Zola: A Patkányfogó [ford.: Antal László] -kiemelés tőlem)

A fentieket azért is nagyon találónak gondolom, mert rávilágítanak arra is, hogy bár a nyomtatott termékek körébe nagyon sok kétes hitelű iromány is besorolódott, mégis nagyon sokáig - sőt, szinte mind a mai napig - megmaradt a nyomtatott szövegeket körüllengő sajátos misztérium: egyfajta magasabb minőséget, nagyobb hitelességet, megbízhatóságot társítunk hozzájuk. (Az oly sokat emlegetett bulvár ezt vastagon ki is használja...)

Amikor "hitelesség"-ről beszélünk, akkor igazából azt a felvilágosodás korában elterjedt eszményt követjük, amelyik a valóság megismerését egyfajta pozitív folyamat kovászának tartotta, mely az ember jóra való hajlamával társulva hozzájárulhat a világ jobbá válásához, tökéletesedéséhez. Ez a meggyőződés a fentebbivel társulva szinte teljesen egészében áthatotta nemcsak a kultúracsinálók, hanem a kultúrafogyasztók táborát is egészen a közvetlen közelmúltig. Ez a közvélekedés pont a kultúra "csinálóinak" oldaláról látszik manapság fellazulni: a könyv, a nyomtatott sajtótermék előállítását kísérő hosszas technikai lánc (,amely eleinte szükségszerűen tartalmazott kontrollelemeket is, később ez fellazulván, inkább már csak formálissá vált [sokan hiányolják manapság a korrektorokat, lektorokat]) egy- két gombnyomásnyi folyamattá vált, amelyhez még technikai képzettség sem okvetlenül szükségeltetik.
Ugyanakkor a netes információ hitelességét érdekes módon az a tény is aláássa, hogy kezd egyeduralkodóvá válni, szinte teljes egészében kiszorította a hagyományos, nyomtatott információhordozókat: azaz a netről származó információ ma már csak a netről ellenőrizhető – legalábbis a nagy többség számára. (Természetesen itt most ne térjünk ki azokra az előnyökre, amelyek mondjuk a hosszú évek alatt elsajátítható/elsajátítandó tudás, és a pillanat alatt kereshető információ összehasonlítása során az utóbbi javára mutatkoznak.)
(folyt.köv.)

2008. március 26., szerda

Feltámadott, avagy a bosnyák buszsofőr kalandjai a magyar médiával

A magyar zarándokbusz sajnálatos tragédiája árnyékában elsikkadni látszik az óriási szenzáció: egy ember feltámadt a halálból, majd ismét távozott közülünk!!
Mindez persze egyszer már sikerült valakinek, és ráadásul éppen ugyanígy húsvét környékén, csak neki kicsit hosszabb időintervallumra volt ehhez szüksége. Míg a názáreti ács (szintén egy egyszerű kétkezi munkás, mint az autóbuszsofőr is!) fiának mindez azonban három+50 napjába került, addig a névtelen bosnyák sofőrnek mindössze alig több, mint fél napjába.
Mert nézzük csak, mi történt! A fent idézett hírt tegnap késő délután hallottam először tévés híradóban. Itt szegény bosnyák sofőr halottként szerepelt. Állapotában azonban estére gyökeres, sőt az adott helyzetet, kiindulási állapotot tekintve mondhatni ugrásszerű javulás következett be. Az esti híradók szerint ugyanis már életben volt (igaz, kómában). Eme csodás, Lázárt és magát Jézust idéző feltámadás azonban nem bizonyult tartósnak: a ma reggeli híradások szerint a helyi busz vezetője már ismét halott volt.
Nos, le kell vonjuk a következtetést, hogy 2008 húsvétján, (nem messze egyébként a legendás Medjugorjétól) ismét eljött közénk a Messiás, és így örömmel várhatjuk a Mennyek országának eljövetelét a földre.
Vagy esetleg azt, hogy a kereskedelmi tévék hírszolgáltatásának színvonala legalább egy apró javulást elér.
Valljuk be, ez utóbbi volna a nagyobb csoda....

2008. március 25., kedd

Levél Jacques Rogge-nak

Tisztelt Elnök Úr!

Tudom, Ön aligha olvassa blogomat. És ha még el is végezné e szellemépítő, -gyarapító tevékenységet, egzotikus nyelvünk ismerete híján aligha értené a leírtakat. Bár akad munkatársai között olyan kiváló férfiú, Pál Schmitt, - akinek érdemeit már jómagam is bőségesen taglaltam ehelyt - aki szívesen fordítana Önnek.
Igazából csak önmagamat ismételhetem, de ezt sajnálatos módon úgy tűnik, muszáj megtennem. Erre az Ön legújabb csodálatosan képmutató nyilatkozata sarkallt, mely szerint Kína ugyan valóban megsérti az emberi jogokat, de ez nem azt jelenti, hogy a (NOB által eszközölt) helyszínkijelölés rossz lett volna. Továbbá hangot adott abbeli meggyőződésének, hogy az olimpia majd hozzájárul Kína demokratizálódásához.
Kénytelen vagyok azt hinni, hogy jómagam jobban ismerem az olimpiák történetét mint Ön, kedves Jacques. Hiszen, ha mondjuk az 1980-as moszkvai olimpiára gondolunk, aligha mondhatjuk, hogy az a Szovjetúnió megjavulását hozta magával, hacsak annyiban nem, hogy a következő olimpiát szövetségeseivel egyetemben bojkottál(tat)ta. De igazából az 1936-os berlini olimpia sem tette a világbéke élharcosává a hitleri Németországot. És ha most még arra gondolunk, hogy az 1978-as argentínai labdarúgó VB hatására (,amelyet egyébként a hazai csapat nyert, miképp nyilván Pekingben is [aránytalanul] sok kínai arany fog születni) az argentin katonai diktatúra olyannyira nem omlott össze, hogy pár évre rá már háborút is kezdett a Falkland-szigeteken Nagy-Britannia ellen, akkor bátran kijelenthetjük: egy világméretű sportesemény éppenhogy az elnyomó hatalom megerősödését, legitimációját szolgálja, ha ilyen jellegű ország a rendező. (Demokratikus berendezkedésű országoknak is presztízsnövekedést jelent természetesen.)
Elnök Úr, Ön nyilván nemcsak érdekes nyelvünk alapjaival nincs tisztában, hanem "népünk élettapasztalatát, bölcsességét és humorát" tükröző közmondásainkkal sem. Van pl. egy szép magyar mondás: "Egy seggel nem lehet két lovat megülni." (Segítségül Palinak, nyersben: you can't ride on two horses with your only butt.) Mindez azért jutott eszembe, mert annak idején, amikor helyszínt választottak, jómagam (és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül) szívesebben vettem volna egy ilyenféle nyilatkozatot: "a NOB nagydolgozik arra az üzleti szempontra, amit a többszázmilliós kínai piac jelent, és igyekszik megőrizni a sport tisztaságát, politikamentességét, ezért inkább választ egy olyan helyszínt, amelynek nincs ilyen politikai vonzata, mégha az kevesebb anyagi haszonnal is jár várhatóan." Esetleg még azt is hozzátehették volna: "ha már a dopping elleni harcban ennyire látványosan bénázunk, legalább ezt kötelességünknek érezzük megtenni".
Megvallom, erre persze csekély esély kínálkozott már olyan előzmények után is, hogy a centenáriumi olimpiát Athén helyett a Coca-Cola főhadiszállásán rendezték meg 1996-ban. És még ez is elmenne, csak akkor mindezek után talán nem kéne olyannyira öntudatosnak látszani a világ felé. Mert ez már nem más, mint a látszat nagyon-nagyon kínos őrzésének kínos igyekezete.
Elnök Úr, amíg ezeket írtam, eszembe ötlött még egy egzotikus magyar közmondás, amit ugyan szégyellek ideírni, de a levél teljessége kedvéért ideiktatom az angol nyersfordítást, hátha Pali nem ér rá mégsem:
If you were became a whore, don't lament when you're fucked.

2008. március 21., péntek

SP polgár felháborodik

A szabadságon töltött napok átka, hogy az ember reggel nem indul el munkába, és fennáll a veszélye, hogy újabb stresszforrásként szembesülhet a Mokka reggeli politikusvendégeivel.
Ma reggel Jakupcsek "Igazságára" Gabriella előbb bejátszat egy tegnapi riportot. Ebben az SZDSZ Új Generáció elnöke értelmesen érvelve kifejtette, hogy szerintük miért kellene a magyar sportolóknak bojkottálniuk - nem, nem az olimpiát, hanem annak megnyitóünnepségét. (Erről olvasható kis szösszenet ebben a blogban is, hátrébb.) Majd hozzátette azt is, hogy nem teljesen érti, hogy miért pont Schmitt Pál a MOB elnöke ágál ez ellen, amikor annak idején ő is megszavazta a Los Angeles-i olimpia teljes bojkottját.
Lefut a riport, és JG médiatényező, akihez közben telefonon bekapcsolták SP MOB-elnököt, azt kérdezi, mi erről az elnök úr véleménye.
És itt kezd érdekes lenni a dolog. Elnök úr ugyanis kreatív módon az "erről" alatt nem az olimpiát és a magyar sportolók-sportbarátok közösségét érintő ügyet érti, hanem az általa vélt személyes megtámadtatást. Miután "elmés" módon elviccelődik az Új Generáció elnevezésen, kifejti, hogy bizony nem volt más választás: a zsarnoki elnyomó Szovjetúnió utasította a szocialista országokat, hogy mi legyen a követendő eljárás. Bár épp Elnök úr az, aki azt állítja, hogy vitapartnere nem emlékszik az akkori időkre, a helyzet fordított: bizony, nem kellene hozzá nagy memória, hogy emlékezzünk rá, hogy az 1984-es Szovjetúnió már korántsem volt egy sztálinista képződmény, és erős túlzás azt állítani, hogy ereje teljében lett volna. Ennek talán legmarkánsabb példája, hogy pl. Románia sportolói részt vettek az 1984-es olimpián. De hogyha esetleg kollektíve nem is voltunk annyira tökös legények, mint keleti szomszédaink, esetleg - volt olimpikonként - lett volna mód egyéni "nem" szavazatot leadni. Vagy neadjisten csak nem ellehetetleníteni azoknak a sportolóknak a kezdeményezését, akik egyéni indulóként szerettek volna részt venni a versenyeken. Vagy, ha mindez mégiscsak így történt, akkor egy másik rendszerben, amikor a fentiek már kevésbé számítottak dicsőséges cselekedetnek, lemondani a MOB vezetésében betöltött funkcióról (hogy a NOB-ról most már ne is essék szó...). Vagy csak nem kapálózni ellene, amikor épp erre való hivatkozással a fél MOB le akarta váltani SP elnököt.
És ha mégis mindez így történt, ahogy írva van, akkor mindezeken nem felháborodni, ha valaki szóba hozza.
Mert ha így alakul, akkor Schmitt Pál ex-sportoló, ex-fidesz-alelnök csak a természetes gyógyszerek propagandájának lesz alkalmas.
Nekem mindenesetre remekül bevált hánytató helyett.

2008. március 18., kedd

Könnyű percek: (ne) keresd a különbséget!


Az alábbi két-két kép között első látásra eltérések figyelhetők meg, valójában azonban semmi különbség nincs köztük. Aki mégis talál, azok közt egyhetes romániai vagy szlovákiai csereprogramot sorsolunk ki.

I.













II.













"The creatures outside looked from pig to man, and from man to pig, and from pig to man again; but already it was impossible to say which was which." (George Orwell: Animal Farm)

2008. március 16., vasárnap

A jeles nap hordaléka

A Fidesz javasolja (értsd: "elvárja"), hogy március 15-én a rendőrökön (is) legyen kokárda. Érdekes dolog ez. Mintha a 2006. október 23-a utáni városi legendák élednének újra. Ugye emlékszünk: lépten-nyomon érkeztek a megbizható híradások arról, hogy a nemzeti érdekeket képviselő felkelőkkel szemben fellépő rendőrök angolul-amerikaiul, ukránul vagy éppen héberül váltottak szót egymást közt/szólaltak meg a kórházban sebesülésüktől szenvedve. (Épp csak zöld bőrük és három antennájuk a fejükön nem volt.) Beszélhettek akárhogy is, a dolog konzekvenciája ugyanaz volt: magyar rendőr nem ver (le) magyar forradalmárt. És ha kokárda van azon a rendőrön, akkor magyar (mint azt már tudjuk 2002 óta), és akkor ujjal sem érhet a derék szabadságharcoshoz.
Addig, amíg ez városi legenda marad, addig még vicces is. De ha az ország pillanatnyilag legtámogatottabb pártja programszintre emeli, akkor már csak a kínos-kényszeredett vigyor marad...
***
Hős és a konzervatív eszmétől áthatott tüntetők ismét megdobálták Demszky Gábort. ( A hírt spontán diadaljelentés formájában leghamarabb a Hír tv közölte.) Tették mindezt a nagyobb elvi következetesség jegyében "Gyurcsány, takarodj!" kiáltásokkal honfiúi és honleányi ajkaikon.
Van azonban itt egy érdekesség. A fenti média által komikus bohócfiguraként prezentált, esernyőkkel hadonászó feketeruhások ugyanis igazándiból nem a főpolgármestert védték elsősorban, hanem a dobálózókat, akik - ah, minő kedélyes motívum! - nemcsak fejenként 90 darab tojással, hanem kövekkel is felszerelkezve érkeztek a helyszínre. Erősen (=messzire) eldobott kővel valakit eltalálni, akár halálos következményekkel is járhat. Ez az, amivel ezek az "emberek", akik a saját maguk által feltételezett világkép hatására, az erkölcsi "jó" nevében minden írott és íratlan erkölcsi törvényen túlteszik magukat (még a "szemet szemért"-nél is mélyebbre süllyedve, hiszen DG aligha dobálta őket egyenként tojással), nem számolnak.
És ez az, amiért, bár erre soha nem gondolnak, hálásnak kéne lenniük az esernyőkkel hadonászó paprikajancsiknak.
***
Tomcat (még jobban) megőrült. A közismert "blogger" (úgy tűnik, a magyar nyomtatott és elektronikus sajtó - jobb híján - e kifejezésben véli megtalálni a jeles férfiú foglalkozását-definícióját, de ha már ragaszkodnak a B-hez, én tudnám ajánlani a "bohóc"-ot is) ugyanis addig kutakodott az interneten, amíg nem talált egy leírást, miszerint a középkori várostromoknál használt hajítógépek akár 950 méter távolságra is képesek voltak hajítani "lövedéküket". Nosza, nem volt rest, a leírás alapján épített is egyet, hogy ezzel demonstrálja: teljesen értelmetlen az ún. biztonsági zóna, hiszen az simán áthajítható pl. ezzel a hétköznapi eszközzel is. A Hír tv-nek (mi másnak?) nyilatkozva, kegyesen azt is hozzátette: ő természetesen most nem célozza meg a főpolgármestert, ez itt csak demonstráció. Azon túl, hogy ezzel a Hír tv műsorideje jópárezer évre előre betelt, hiszen elég sokan vagyunk azzal úgy, hogy nap mint nap NEM célozzuk meg katapulttal Demszky Gábort, és ha mindannyiunkkal riport készül ennek ürügyén, akkor már közel járunk a mindenkinek járó 15 perc hírnév megvalósulásához; még a következő apróságra szeretném felhívni a Köz figyelmét. Nevezetesen, hogy a hajítógépeket alapvetően két dologra használták anno: magára az ostromlott vár területére tüzes lövedékeket lőttek be velük, és a várfalakat rombolták nehéz kövekkel általuk. Soha senkinek nem jutott eszébe, hogy egy bizonyos személyt célba vegyen ezekkel az eszközökkel. Talán mert tisztában voltak ezen fegyverek technikai fogyatékosságaival, amelyek ezt eleve lehetetlenné tették. Másrészt tudták azt is, hogy az emberi szem eleve alkalmatlan arra, hogy 950 méter (majd' egy kilométer!) távolságból megkülönböztessen egymástól egy közönséges földi halandót, és egy főpolgármestert.
Dehát ők csak egyszerű primitív középkori emberek voltak, nem bloggerek.
***
Most már igazán érdekelne Orbán Viktor tanulmányi előmentele. (Azon kívül persze, hogy hálásan megköszönöm neki, hogy meghagyta hitemet a tudmány haladásában, és tényleg nem ezt a beszédet mondta el.) Az még csak-csak rendben van, hogy a pártalapítás bokros teendői közepette nem tudott eléggé figyelni a jogi egyetemen, így mind az önkormányzati, mind a népszavazást összekeveri a parlamenti választással. (Sőt, most hogy jobban belegondolok, tulajdonképpen az Európa Parlamenti választást is.) De hogy már középiskolában, sőt általánosban sem figyelt a történelemórákon, az új információ. Mert mi mással lehetne magyarázni, hogy a magyarság spirituális vezetője összekeverte az idegen Habsburg-hatalom elnyomó szervét, a Helytartótanácsot a demokratikusan és tövényesen megválasztott magyar kormánnyal? (Ugyanakkor feltétlen dicsérendő az bátorság, amellyel nem csekély grammatikai leleményességről tévén tanúbizonyságot, a Fidesz elnöke a jobbára a "lincselés"-sel szinonim "népítélet" kifejezést "alkotmányos" jelzővel látta el. Némileg lerontja az összképet, hogy most az alkotmányosság egyik bástyájaként emlegetett OVB-t épp a Fidesz ekézte annak idején, amikor megfelezte a hét népszavazási kérdést.)
A Felcsút kiváló játékosa pártja rendezvényén (,amit még mindig nem teljesen értek, hogy minek ilyesmi; emlékszik valaki március 15-i Fidesz-nagygyűlésre 1998 és 2002 között?? - hiszen, ha egy pártnak mindig kötelessége ilyet tartani, akkor miért lustult akkor a narancspárt?) épp csak addig nem jutott el a nagyívű történelmi párhuzammal, hogy a politikai státuszfoglyok kiszabadítását javasolja. De ennek valószínűleg csak az volt az oka, hogy egy ilyen szabadítási akció potenciális alanya épp a város egy másik pontján tartózkodott szabadlábon...
***
Tiszta szívből sajnáltam, hogy másirányú elfoglaltságaim miatt nem tudtam tiszteletemet tenni az ünnepen a Blaha Lujza téren, hogy szemügyre vegyem a Magyar Önvédelmi Mozgalom gyűlését. Pedig bizonyára nagyon impozáns látványt nyújtott a sok karatés, dzsúdós, kung-fus, aikidós tarka serege. Nem tehetek róla, nekem önvédelemről ezek a sportok ugranak be először.
Sajnálatosan látványosan kiderült azonban, hogy nem mindenki pont ugyanezt érti önvédelem alatt: a törvényes rend megdöntésére irányuló kísérletben színártatlan vezérszónok nem túl nagy erőfeszítéssel elérte, hogy bebizonyosodjon: a magyar mentalitás nem sokat változott több, mint 60 év alatt. Hasonlóan a második világháborús magyar hadsereghez, ha senki nem jött házhoz, hogy bántson minket, akkor akár a Don-kanyarig is hajlandóak vagyunk elmenni, hogy megönvédjük magunkat. És hát hasonló eredménnyel. Hiába voltak a spontán és véletlenszerűen épp kéznél lévő Molotov-koktélok, a csúnya ellenség megint győzött a sálak és sísapkák mögött vélhetően tiszta tekintetű forradalmárok fölött.
Két apróságot azért hadd közöljek itt, tán segítenek, hogy a jövőben sikeresebben alakíthassanak forradalmárt a minden nemzeti ünnepen magukban azt felfedező ifjú generáció tagjai.
Egyrészt: a világtörténelem nem nagyon ismer olyan forradalmat, amelynek az volt az egyedüli célkitűzése, hogy egy miniszterelnök mondjon le, és az ellenzék vezére álljon a helyébe, de különben minden maradjon a régiben.
És ami talán még fontosabb: a világon mindenhol az elnyomó önkényuralom reszortja a fotóst-sajtótudósítót verni-terrorizálni. A forradalmárnak érdeke, hogy a közvélemény, a nagyvilág értesüljön jogos harcáról, ezért nem tesz ilyet.
Nem baj, októberig van idő tanulni, 2010-ig meg gyakorolni. Csak nehogy annyira belejöjjenek, hogy utána se bírják abbahagyni.

2008. március 14., péntek

Nyílt levél a közjogi méltóságokhoz Kossuth-díjamról

Tisztelt Szili Katalin, Sólyom László és Gyurcsány Ferenc!

Alulírott, tisztességes magyar állampolgár azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, mint a Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnökéhez, köztársasági elnökéhez, és miniszterelnökéhez, hogy részemre a 2008. március 15-i átadás alkalmával szíveskedjenek átnyújtani a Kossuth-díjat. Kérésem indoklásául azt az egy, de igen nyomós érvet tudom felhozni, hogy a nem-Kossuth-díjasok tábora az utóbbi időkben tűrhetetlenül felhígult, a jóízlés határain túlmenően diszkreditálódott: nemcsak notórius adócsaló akad immár közöttük, hanem – a művészek-sportolók között sajnálatosan gyakori – agyalágyulás (miszerint saját politikai nézetét kizárólagosnak tekinti, illetve ennek hirdetését és a más oldalon állók megvetését kötelességének érzi) képviselője is.
Azt hiszem, Önök is beláthatják, hogy jóérzésű, becsületére kényes állampolgárként számomra ez a társaság vállalhatatlan. Így kérem, hogy az ország lakóinak mentális állapotára figyelő, hazánk erkölcsi megújulását (is) szem előtt tartó államférfiként és államnőként szíveskedjenek részemre a mondott díjat adományozni.
Megnyugtatásukra közlöm, hogy garanciát vállalok rá, hogy amennyiben a számomra problémás személyek akár Önöktől, akár esetleges utódaiktól :) mégis megkapnák a díjat, én azt automatikusan vissza fogom szolgáltatni egy kis bensőséges ünnepség keretében.
És ígérem, még kezet is nyújtok.

Autómatrica-update-4.

Az ellipszis Nagymagyarországosítása


Esett már szó a téma kapcsán a tudati (vissza)fejlődés érdekes jelenségéről, amikor valaki teljesen normális józan állampolgárnak tűnik, majd egyszercsak a fejére esik egy Vona Gábor, és ettől olyan maradandó agykárosodást szenved, hogy úgy érzi, még az autóját is muszáj átmatricáznia, mert különben nem derül ki eléggé, milyen nagy magyar (és persze Nagymagyar) is ő. Erre látunk itt most szép példát: a háttérben meghúzódó (egyébként szintén nemzetiszín) ovál került itt a történelem süllyesztőjébe Nagy-Magyarország rovására (némileg ellenkezve a történelem realitásával). Magáról az ojjektumról nem sok újat tudok elmondani, volt már "ezeréves pirosfehérzöld határokon belül nagyfekete Hábötű" típusú matrica (itt ni!), maximum annyit jegyeznék meg, hogy ez egy lendületesebbre dizájnolt verzió. Hiába, a korral haladni kell! Már legalábbis, ami a grafikai kivitelezést illeti...
Ja, és még egy érdekes apróság: az autó, amin a képen lévő (két) matrica található, egy állami szerv szolgálati kocsija.

2008. március 12., szerda

Mesebeli Afrika - 3.

Miért ne Egyiptom nyerje a 2010-es VB-t?

Immár több, mint egy hónapja véget ért az Afrika Kupa, de én még mindig azon rágódom, hogy milyen értékelést kéne erről rittyenteni, ha már végigkövettem az egész tornát. Szakmailag sok újat nyilván nem fogok tudni mondani, személyes elfogultságaim alighanem kiderültek az előző két írásból, és hát örömködésre sincs sok okom: nem az én favoritjaim futottak be.
Alighanem az egyetlen lehetőség, ami megmaradt számomra, az a jövőbe pillantásé a szokott görbe tükrön át (képzavar:)).
Mielőtt válaszolnék a címben feltett kérdésre egyben pontosítanék is: semmi kifogásom az ellen, hogy egy Afrikában rendezendő VB-t egy afrikai csapat nyerjen. Továbbá semmi kifogásom az egyiptomiak játéktudása, csapategysége, stb. ellen — nálam okosabbak kielemezték már, hogy miért nyertek most megérdemelten épp ők.
Elmondom inkább az ellenérveket.
Megvan az egyiptomiak gólöröme? Ahogy a csapat kollektíve leborulva hálát ad Allahnak? Számtalan mohamedán focista játszik Európában, de érdekes módon még egytől sem láttam, hogy Mekka felé leborulva adott volna hálát a góljaiért és után. Persze, lehet mondani, hogy a vallás magánügy, ami egyébként a modern felfogás szerint igaz is. Csakhogy van itt egy-két probléma. Tudtommal a nagy világvallások közül épp az iszlám tekinti leginkább közügynek a vallást, vagy épp fordítva: a vallást a közéletet is meghatározó erőnek tartja. És ha mégis magánügy, akkor miért nem az az Afrika Kupán? Továbbá: lehet mondani, hogy keresztény focistáknál is gyakori a keresztvetés vagy az égre mutogatás a gólöröm részeként. (Bár az izraeli bajnokságot nem kísérem tüzetes figyelemmel [khm.. igazság szerint semmilyennel sem], de az igaz, hogy egy Európában játszó zsidó focistánál sem láttam, hogy imakendőbe burkolózva a "S'ma jiszróél"-t gajdolta volna egy-egy távoli bombagól vagy közelről a hálóba pofozott beadás után.) Az azonban egész biztos, hogy a színkeresztény európai válogatottaknál sem láttam olyat, hogy egy-egy gól után hálaadó szentmisét tartottak Tedeummal...
Szóval: a gólöröm egyéni dolog (a legtöbbet egyébként túlzásba vitt színészi ripacskodásnak érzem), de ha a csapat érdeme is, semmiképpen sem kollektív vallási esemény. Mert ha az volna, akkor onnan már csak egy lépés az a gondolat, hogy a foci, – és általában a sport – spirituális cselekedet, amely egyes vallások magasabbrendűségét van hivatva bebizonyítani mások felett.
Mert ha ez így megy tovább, akkor a 2010-es VB-n sok lesz a 0-0 - nál félbeszakadt meccs: a védők a rájuk labdát vezető csatárral együtt fogják felrobbantani magukat. És mint tudjuk, ha valamelyik (vagy mindkét) csapatban hét játékosnál kevesebb marad, a mérkőzést le kell fújni.

2008. március 11., kedd

Szavaztunk

Hát véget ért egy korszak.
És elkezdődött egy új.
Félreértés ne essék, én természetesen arról beszélek, hogy a második közvélemény-kutatás előtti korszak ért véget, és a harmadik előtti kezdődött el.
Meg persze a jövő. A szavazók túlnyomó többsége (2fő=66% [mit nem adna ezért a többségért egy-két parlamenti párt!]) ezt a kérdést grammatikai oldalról közelítette meg, szerintük a jövő j-vel kezdődik.
Egy törpe kisebbség (1fő=33%) viszont nem felejtette el, hova tette a Cavintont, és még bevenni sem felejtette el, így hát tisztán emlékszik rá, hogy a jövő már 1998-ban elkezdődött.
Egyébként azt, hogy a jövő tényleg elkezdődött, szépen mutatja, hogy most már a %-os összesítésből - az eddigi 2-vel szemben - csak 1%-nyi szavazó veszett el.
Köszönöm a részvételt, ezzel egész Magyarország nyert!

2008. március 10., hétfő

Szerény javaslat(ok): ötletek a JÖVŐre nézvést

Most, hogy a Jövő elkezdődött (igennel), lassan azért azon is illene gondolkozni, hogy milyen legyen az a Jövő. Nos, következzen itt néhány ötlet! Hangsúlyozni szeretném, hogy ezeket korántsem a saját kisujjamból szoptam, hanem a népszavazási kampányban elhangzott ún. "érvek" nyomán dolgoztam ki, illetve a most feltárult új fejlődési irányok logikus következményeinek tartom.
További intézkedések:
azt hiszem, teljesen logikus következtetés, hogy az "emberekben" jogosan vetődik fel a kérdés, hogy miért CSAK az orvosi kezelésért, kórházi tartózkodásért és a felsőoktatásért NE fizessenek?
Mi lesz mondjuk a tömegközlekedéssel, az energiahordozókkal, a tartós fogyasztási cikkekkel stb.? Ezekért miért kell fizetni, mikor közben adózunk is? (Ha esetleg a teljes ingyenesség egyelőre nem is megvalósítható a globálkapitalista ármány miatt, akkoris lehetne ezeket az árakat legalább mesterségesen alacsonyan tartani. Ha egyes kukacoskodók esetleg arra gondolnának, hogy még a legnemzetibb, legjárulékcsökkentőbb gazdaságpolitika mellett sem lenne erre elég fedezet, akkor még mindig ott a lehetőség, hogy az esetleges deficitet külföldi kölcsönökből finanszírozzuk. Ennyit igazán megér a szociális helyzet javítása.) Lehetne ezekről is valami népszavazás...
Sőt, a mostani népszavazás elsöprő igen-aránya teljes legitimációt ad arra, hogy kimondjuk: a Fidesz ismeri-tudja az emberek vágyait, sőt, spirituális vezetőjének hála, még azelőtt felismeri azokat, hogy az emberek tudnák, hogy mit fognak MAJD akarni. Ígyhát értelemszerű, hogy a népszavazás, sőt egyáltalán mindenfajta szavazás fölöslegessé válik a Jövőben.
Teljesen világos az is, hogy egy ilyesfajta úton való elindulás, egy gyökeresen új, másféle társadalmi berendezkedést eredményezne. Azért, hogy ezt megkülönböztessük a népnyúzó, szociálisan érzéketlen kapitalizmustól, nevezzük pl. - legnagyobb vívmánya és sarokköve alapján - szociÁlizmusnak.
Ha tényleg elérjük ezt a kívánatos állapotot, akkor az újabb változtatások lehetőségét, sőt szükségességét hozza magával. Fentebb már elmondtuk, hogy a választások a szociÁlizmusban teljesen feleslegessé válnának. Ha viszont van EGY párt, amelyik mindig tudja, hogy mi a helyes, szociÁlisan megfelelő lépés, hogy kell ezért politizálni, akkor a többi párt nyilvánvalóan felesleges. Megszüntetésük egy csomó költségvetési kiadástól is megkímélhetné a szociÁlista államot, amely megtakarításokból további szociÁlis intézkedések volnának finanszírozhatók. Erre a - mondjuk így - "egypártrendszerre" való áttérés rögtön két lehetséges továbblépési lehetőséget is felvillant.
Egyrészt ha nincsenek olyan pártok, amelyek a szociÁlisan érzéketlen, tehát hibás álláspontot képviselik, akkor teljesen felesleges más módokon is ez a fajta szellemi kútmérgezés. Korlátozni, adminisztratív eszközökkel szabályozni kell a nyomtatott és elektronikus sajtót, hogy csak a szociÁlista vezetés irányvonalának megfelelő nézetek kaphassanak benne teret. (Azt talán már külön ecsetelni sem kell, hogy az megszünő-megszüntetendő sajtótermékek, médiák szintén milyen jelentős megtakarítást jelentenének.)
Másrészt a politikai élet szervezeti kereteit is célszerű volna átszervezni a szociÁlista igényeknek megfelelően. Ha ugyanis csak egy Párt van, amelyik szükségszerűen birtokolja a politikai hatalmat, akkor célszerű volna jobban közelíteni egymáshoz a Párt és az állam szerveit. Értelemszerű, hogy ha valaki egy olyan Pártban, amelyik szociÁlista alapokon áll, valamilyen magas pozícióba jut, akkor az annak a jele, hogy a Párt irányvonalát megfelelően érzi, tudja. Így viszont kétségtelen, hogy alkalmas az Állam, a SzociÁlista Állam(!) vezetésére is. Azért, hogy még csak véletlenül se fordulhasson elő, hogy ne a legmegfelelőbb személy intézze az adott állami terület ügyeit, a Párton belül létre kellene hozni egy testületet, mondjuk "Központi Bizottság" néven, amelyik az ilyen személyi kérdéseket - természetesen a spirituális vezető útmutatásainak megfelelően - koordinálja.
És végezetül még egy szerény javaslat. Ha mindez megvalósul, akkor talán kívánatos volna, hogy a Párt, amelyik a szociÁlista jövőbe vezető úton a magyarság élére áll, elnevezésében is felmutassa nemcsak azt, hogy nemzeti irányultságú, amit eddig is képviselt, hanem a szociális érzékenységet, a szociÁlizmus iránti elkötelezettséget is megjelenítse. Ily módon én optimálisnak a Fidesz Magyar Nemzeti SzociÁlista Párt elnevezést vélném.
Lehet, hogy valamit kihagytam, de a mai helyzetet nézvén nem aggódom, hogy másoknak nincsenek hasonlóan színvonalas ötletei.

Újabb IéEB*

(*= Ideg- és Elmerongáló Betűrejtvény)

FOLYTONOSSÁGI HIÁNY
NaCl

(megfejtés: lyukasóra)

2008. március 6., csütörtök

Milyen beszédet NEM fog mondani Orbán Viktor március 15-én

(Az autókon látható nagymagyar országjelzések révén már eddig is részesülhettek az időutazás obskúrus élményében a blog tisztelt olvasói. Miután a múltba való kalandozás már meglehetősen magas szinten megy, most próbáljunk valami egészen mást: tekintsünk a jövőbe! Sajnos, az időutazás e faktorában a tudomány még meglehetős gyerekcipőben jár, így csak arra tud válaszolni teljes bizonyossággal, melyek azok az események, amelyek biztos, hogy NEM történnek meg. Mindazonáltal talán ez is bír némi érdekességgel. Ennek demonstrálására itt most bemutatnám azt a beszédet, melyet hazánk Örökös Miniszterelnöke, az Új Többség vezetője, a Lélek Főmérnöke, az Új Messiás, Kossuth Lajos reinkarnációja egészen biztosan NEM mond el idén március 15-én.)


Tisztelt Honfitársaim!
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy korábban általában a "Kedves Barátaim!" megszólítást használtam, de felelős politikusként végre rá kellett jönnöm, hogy elsődleges feladatom nem a saját szekértáborom szellemi munícióval való ellátása, hanem sokkal inkább az egész nemzethez kötelességem szólni, különösen egy nemzeti ünnepen.
Sokan bizonyára azt várják, hogy a múlt hét végén lezajlott népszavazásról, és annak következményeiről ejtsek szót ez alkalommal. Őket sajnos ki kell ábrándítanom, csalódniuk kell. De kérem őket, gondolkozzanak el, - ahogy én is tettem több évnyi szünet után - és ha így tesznek, hozzám hasonlóan rá kell ébredjenek, hogy ennek az egész "népszavazásnak" csúfolt cirkusznak -, amely szégyenteljesen megcsúfolja a népszavazás és vele a közvetlen demokrácia intézményét - nem sok értelme volt. Hiszen ennek a költséges és fárasztó procedúrának - és ezt akár előre is kitalálhattam volna, ha nem vakít el a hatalom mérhetetlen akarása - semmi olyan következménye nem lehetett, nem lett, amit mi beharangoztunk. Mert hiába is nyertünk volna elsöprő többséggel mindhárom kérdésben, józanul mérlegelve az semmilyen módon nem vezethetett volna a kormány bukásához. (Hiszen sehol nincs ilyen előírás, azt pedig épp mi hirdettük fennen, hogy az MSzP, és vele Gyurcsány Ferenc betegesen ragaszkodik a hatalomhoz - ebben egyébként nem tér el a mai politikai paletta többi szereplőjétől.) Arra pedig talán féltünk még gondolni is, hogy mi lesz, ha a szavazás neadjisten nem lenne érvényes egyik vagy másik kérdésben, esetleg mindháromban. Talán ezért mentünk mégis bele ebbe a zsákutcába ilyen meggondolatlanul.
De azt kell mondjam, bár kétségtelenül az újdonság erejével hat, hogy önkritikát gyakorlok-gyakorlunk, mégsem illő és méltó, hogy egy szép nemzeti ünnepet, egyik legnagyobb ünnepünket az aktuálpolitikai mondanivaló erőltetésével, vagy akár csak még keresett mai politikai párhuzamokkal tegyem tönkre. Ezért van az is, ami talán sokaknak feltűnt, hogy nem a másfél éve már "jól bevált" helyen, az Astoriánál tartjuk ezt a megemlékezést: el akarjuk kerülni még a látszatát is annak, hogy egy nemzeti ünnepen a nemzet megosztására játszanánk, vagy bármilyen csekély mértékben is a radikálisok alá lovat adnánk.
És ha most valakinek Önök közül eszébe jutna azt megkérdezni - és remélem, hogy van a jelen lévők közt ilyen józanul gondolkodó ember, nem is egy -, hogy egy NEMZETI ünnepen miért is tartunk PÁRTrendezvényt, akkor messzemenően igazat kell adjak neki. Így hát, kedves honfitársaim, ennek szellemében nem is tudok mást javasolni, minthogy szépen mindenki fogja magát, és menjen amerre lát, élvezze a neki kedves társaságban a szép időt. Jómagam a Múzeumkertbe igyekszem, hogy részt vegyek a minden magyar egységét szimbolizáló állami megemlékezésen. Hiszen az állam MI vagyunk, az állam mindnyájunk állama. Így hát remélem, minél többükkel találkozom majd ott is.
Zárásképpen csak azt a mondatot tudom idézni, amely a márciusi ifjak oly híres és oly sokat idézett 12 pontja alatt áll, de eddig még valahogy nem idézte senki:
"Legyen, béke, szabadság és egyetértés!"

(Ezt a beszédet NEM fogja elmondani Orbán Viktor alig több mint egy hét múlva. Aki esetleg kételkedne benne, hogy az időutazással kapcsolatos tudományos kutatások már elég előrehaladott fázisban járnak, az hallgassa meg a pártelnök szónoklatát március idusán. Ha mégis ezt a beszédet mondaná, készséggel meghívom az illetőt egy korsó sörre...)

2008. március 3., hétfő

Autómatrica-update-3.

Nos, ezt a(z) — akkor még azt hittem — kis sorozatot azzal a blikkfangos címmel kezdtem, hogy "Nagy-Magyarország nem mennyország, hanem matrica". Kénytelen vagyok azonban beismerni, hogy látványos ideológiai vereséget szenvedtem: a valóság, azon belül is a "végtelen emberi butaság" faktor kétvállas vereséget mért rám, melynek hatására az előbb idézett tételt kénytelen vagyok, úgy módosítani, hogy: "Nagy-Magyarország nemcsak mennyország, hanem egyúttal matrica is".
Tessék megtekinteni ezt a kis csodát! Aligha lehet tömörebben képileg kifejezni az iménti tételt, mint ahogy azt ez a gyönyörűség teszi! Aranyszegélyű égszínkék Nagymagyar(menny)országban lebeg a két angyalka (akik egyébként ténylegesen is az ún. pajzstartók, és tartják, na, mit is: az ún. magyar nagycímert, amely az alapcímert környezően tartalmazza a következő területek címereit is (balról jobbra, fentről lefelé): Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Erdély és Fiume. Való igaz, ekkora szereptévesztés itt, a földi életben nem lehetséges, csak a boldog mennyekben... Mert ugye azt mondanom sem kell, hogy aki az autója hátulját összekeveri a Magyar Történeti Múzeum "Magyarország történelmi címerei" című állandó kiállításával, az tényleg valami párhuzamos dimenzióban kell, hogy éljen. De hogy nem itt, az biztos. Mint ahogy az is biztosnak tűnik, hogy ha valami, akkor ez tényleg nem országjelzés... akármennyire is annak van szánva. És ha most nagyon kukacoskodni akarnék, megjegyezhetném, hogy a kék szín - szép képzavarral szólva - sokak szemében vörös posztó, hiszen egy olyan politikai párthoz kötődik, amelyik kevéssé teszi magáévá a Nagy-Magyarország felé visszamerengő (ál)politikai propagandát. De ne süllyedjünk eddig, csak csodáljunk és csodálkozzunk...

Címkék

'56 (1) 30 év (1) 300millió (1) 4. kiegészítés (1) 50 (1) Áder János (1) Afrika (9) agrárproblémák (1) aláírás (1) Alekosz (1) Alien (1) alkotmány (1) állástalanság (1) angyal (1) Antigoné (1) anya (1) apa (1) Apponyi Albert (1) aranymúzeum (1) átalakítás (1) átnevezés (1) autó (1) Bayer Zsolt (3) Békemenet (1) Betűrejtvény (1) Betyársereg (1) bevándorlás (3) bevándorlók (1) BOM (1) bőgatya (1) Brékin' (28) Bruce Lee (1) budai vár (1) Budapest (1) bulvár (1) buzik (1) Cegléd (1) Charlize Theron (1) cigányok (1) Clemenceau (1) családon belüli erőszak (1) csapatmunka (1) cselekvés (1) csempészet (1) Daflics ezredes (1) demagógia (3) demonstráció (1) diktatúra (2) diplomások (1) Dzsudzsák (1) EB (4) életvitelszerű közterület-használat (1) elhatárolódás (1) ellenforradalmár (1) ellenségek (1) ellentüntetők (1) elvi alapok (1) emlékek (1) emlékmű (1) érettségi találkozó (1) eső (1) Európa-bajnokság (1) fanatizmus (1) félévszázad (1) felvonulás (2) feminizmus (1) Ferenc József (1) festmény (1) fidesz (5) Foci (23) fóka (1) forradalom (1) főhatalom (1) földrajzi név (1) Fradi (4) Frizbi (1) fülke (1) fütyülős barack (1) Gábriel (1) Gárda (1) gazdasági csoda (1) gyarmat (1) Gyurcsány (1) gyűlölet (2) háború (1) hadikiképzés (1) hadkötelezettség (1) Hajdú Péter (1) hajléktalanok (1) hamvak (1) hatalmi elit (1) hatalom (1) Heart of Midlothian (1) helikopter (1) helyesírás (1) Hitelesség és... (3) idegromboló képrejtvény (3) IéEB (1) IMF (1) izoláció (1) Japán (2) jelképek (1) jelszavak (1) jobb kéz (1) Jobbik (1) jogalkalmazás (1) jogegyenlőség (1) káderek (1) Kampány2010 (9) karácsony (1) Karinthy (1) karmelita kolostor (1) Károlyi Mihály (1) karrier (1) katasztrófa (1) Keleti szél (2) Kerényi Imre (1) kereszt (1) Keresztek és... (6) kereszténység (1) kétharmad (1) kettőskereszt (1) Kína (1) kisdoktor (1) komcsik (1) komcsizás (1) kontraszelekció (1) kordon (1) korrupció (1) körmenet (1) Kövér László (1) Közélet (183) köztársasági elnök (2) Kultúra (31) kulturális integritás (1) Kun Béla (1) Landeszmann (1) Lapszemle (35) lemondás (2) Levlapok a Szíriuszra (45) Liszt Ferenc (1) luca széke (1) Lucfenyő (1) magánélet (2) magántulajdon (1) magistravitae (1) magyar áru (1) Magyar Hírlap (1) magyar nyelv (1) Magyar Vizsla (1) magyarok (2) Mahacskala (1) Matolcsy (2) Matrica (10) megélhetés (1) megszállás (1) meleg méltóság (1) melegjogok (1) menekült (1) merengés (1) Merkel (1) Mesés (6) migráns (1) Mikola István (1) miniszterelnök (2) mítosz (1) MNB (1) mocskos buzik (1) MOL (1) multikulturalizmus (1) munka (1) műelemzés (1) nagy ugrás (1) Nagymagyar (16) narancs (1) nemek (1) Németország (1) népfelség (1) népszavazás (1) Nyírő József (1) Oktogon (1) Olimpia (10) Orbán Viktor (8) oroszok (1) ostobaság (1) őrült (1) Pál utcai fiúk (1) papírzászló (1) parancsrendszer (1) Peking (8) plágium (1) plakát (1) plakátkampány (1) polihisztor (1) politika (2) politikusok (1) poltikai kultúra (1) Pride (2) problémakezelés (1) program (1) rabbi (1) rasszizmus (1) rendőrség (1) repülőtér (1) retek (1) rettegés foka (1) rezidencia (1) romkocsmák (1) rovásírás (1) sas (1) Schmitt Pál (4) sertéshús (1) sérthetetlenség (1) Seuso-kincs (1) Shirley MacLaine (1) siker (1) sör (1) sötétben bujkáló (1) Sport (37) Stefka István (1) szabadkőművesek (1) szabadság tér (1) szabadságharc (1) szakadék (1) szakértelem (1) szegfű (1) Széles Gábor (1) szemléletmód (1) szerviz (1) szimbolikus politizálás (1) szlogen (1) szómágia (1) szóvicc (1) Szőcs Géza (1) szuverenitás (1) szüksége van (1) születésnap (2) táblák (1) Tarlós István (1) te (1) teszt (1) Tisza István (1) tolerancia (1) történelem (1) Trianon (3) tudomány (1) unortodox (2) unortodoxia (1) utolsóemberig (1) ünnep (1) választás (1) Való Világ (1) válogatott (2) válságkezelés (1) VB'10 (5) Védegylet (1) vezér (1) Visszalövés (20) Wulff (1) Zelnik (1)