Demagógia-bazár, végkiárusítás

Ha egy üzlet bezár, mert csődbe jutott; vagy épp elköltözik más helyre és nem óhajtja egész raktárkészletét mobilizálni; vagy profilváltás előtt áll — olyankor szokás végkiárusítást tartani, hogy a nem kívánt raktárkészlettől megszabaduljon a tulaj, és még valami be is folyjon a kasszába, ha nem is túl rentábilisan, de a semminél mégis kicsit jövedelmezőbben.
Úgy tűnik, valami ilyesmire készül a Fidesz is: Orbán Viktor Örökös Miniszterelnök, Spirituális Vezér, Messiás & Kossuth Lajos-Reinkarnáció már belengetett különféle indokoltságú és racionalitású megszorításokat, amelyeket – ha a magyar nép bölcsesége meglepetésszerűen az ország kormányrúdja mellé állítaná őt – a kétharmados többség birtokában keresztül fog ver... izé vinni (vagy nem). Igenám, de a leltárkönyvekbe nézve döbbenten konstatálták, hogy a még az összes raktár, sőt még a padlás is tele van a "kormány hazudik és nem törődik a Zemberekkel" nevű termékükkel. (Hímnemű ismerőseimmel folytatott beszélgetések kapcsán megjegyezném, hogy a fent nevezett termékkel még más is tele van, de ez a Fideszt a legkevésbé sem látszik érdekelni.)
Márpedig, ha eljött a profilváltás ideje, akkor a régi terméktől dömpingáron és dömpingszerű akciókban meg kell szabadulni. A kiárusítás már meg is kezdődött: OVÖMSVM&KLR pártja a gázáremelésről hamarabb értesülvén, mint az a kormány, amelynek egyik minisztériuma e tárgyban döntési jogosultsággal bír, rögvest helyre kis sajtótájékoztatót rittyentett az ügyben. Szijjártó fősajtóügyér egyrészt nagy lendülettel a kormány szemére hányta, hogy nem _védte meg_ az embereket a gázáremeléstől (azaz a gázáremelés kívülről jön, hiszen védeni kéne/lehetne tőle az embereket), másrészt ugyanezzel a lendülettel a kormány szemére hányta, hogy már meg is emelte a gázárat (szóval mégsem kívülről jön, hanem a kormány csinálja!), csak aljas módon titkolja ezt.
Olyan apróságokon most ne akadjunk fenn, hogy kormány vagy minisztérium, a Fidesz által elképzelt ideális Embereknek ez amúgyis mindegy, csak háborogni lehessen. De nézzük csak, hogy is van ez!
Először is hogyan kellett volna megvédeni a gázáremelés rémétől az Embereket? (Előbb-utóbb az Állatok és a Növények biztos tiltakoznak egyébként, hogy az ő érdekeiket nem védi a Fidesz. A Tárgyakról és a Fogalmakról most nem is beszélve.) Kétféleképpen lehetett volna, amennyire ez megítélhető. Egy nagyobb igényű, és távlatosabban gondolkodó kormány nyilván leás a bajok gyökeréig, és ha nem is hozza azonnal felszínre sámándobok hangja segítségével a teljes magyar földgázkincset, de legalábbis keményen fellép azok ellen, akik miatt az egész áremelkedési cirkusz van. Amennyire az a két földgázvezeték (az operás meg az égszínű áramlatos) körüli cirkuszból tudható, Európa legnagyobb gázszállítója Oroszország. Árérzékeny kormány ilyenkor minimum, hogy az USA iraki példáját követi, hadat üzen, és lerohanja a gonosz exportőrt. (Mellesleg: az olajárak mintha nem éppen csökkenő tendenciát mutatnának manapság, pedig az iraki forrásokat gyakorlatilag Amerika ellenőrzi.) De legyünk realisták: hiába győznénk le biztosan az orosz hadsereget, sajnos egy ilyen nagy ország kontrollja, és főleg gazdasági konszolidálása a pillanatnyi helyzetben meghaladná erőinket.
Keressünk tehát valami békésebb megoldást a növekvő gázár elleni védelemre! Ha nem lehet azokat a megátalkodott oroszokat rábírni, hogy menjenek szembe a piaci tendenciákkal, és igenis adják olcsóbban a gázt (legalább nekünk, ha már Szijjártó Péter kéri), mint amekkora a pillanatnyi ára, akkor a szent cél érdekében más eszközhöz kell nyúlni. Mi is volna ez? Nem nehéz belátni, hogyha egy termelő (Oroszország) valamit X áron ad, és azt a vevő (magyar kormány/ennek illetékes minisztériuma) azt X-Y áron adja tovább a Zembereknek, akkor Y méretű hiány keletkezik, amit valakinek fedeznie kell. Miután SzP szakértő felvetése nyomán, ez a valaki egyértelműen nem lehet egyenlő a Zemberekkel, ezért a hazug, csaló nemzetáruló kormánynak kell ennek lennie. (Az "érvelés" [muhaha] első fele itt fut össze a másodikkal, hiszen könnyű belátni, hogy ebből a szempontból az ilyen "megvédés" ugyanaz, mintha a "kormány" nem emel gázárat, hiszen önmagában a nememeléstől az oroszok még nem fogják olcsóbban adni a gázt, tehát az Y hiány így is fennállna.) És itt kezdődik a népszavazási kampányból megmaradt demagóg "ne fizessenek a Zemberek, fizessen inkább a kormány" szlogenek dömpingáron való kiárusítása. A Fidesz megpróbálja még egyszer eladni ugyanazt a baromságot, amit majd' 3millió vevővel egyszer már megvetetett: a kormány majd kifizet mindent, és ez persze a Zembereknek egy kanyi fillérjébe sem fog kerülni.
Tombol a végkiárusítás.
Bár, ha jobban belegondolok, létezik a végkiárusításnak még egy, speciálisan magyar értelmezése is: az üzlet továbbra is megmarad, fazont sem vált, csak épp a "végkiárusítás" címkéje mögé bújva így próbál nagyobb forgalmat elérni.
Erős a gyanúm, hogy itt is csak ez történik.

RM magányossága

Mindaz, amit most le fogok írni, nem vesz figyelembe bizonyos tényezőket. Nem törődik pl. azzal, hogy a tárgyalt üggyel kapcsolatosan "helyes" döntés született-e az ezzel foglalkozó bírói fórumon, illetve nem óhajt foglalkozni az előzmények, történések politikai szempontból való értékelésével sem.

Van ez a videó. Mondjuk, nem értem, miért kellett eddig jegelni, miért csak most került elő. Mi olyan van rajta, ami érdemben bírt volna befolyásolni egy pártatlan, a közhangulattól és minden más ráhatástól független ítélkező rendszert (mint amilyen a magyar is pl.)? És hát nyilván a külső ráhatásoktól kellett tartani, hiszen magán a felvételen nem lehet semmi befolyásoló, elvégre azt eddig épp csak a bíróság és az ügyészség láthatta.
Szóval a videó. Érdekes egy felvétel ez. Látunk rajta egy embert. A szó minden létező értelmében senki sem áll mögötte. Ő mégis megindul a rendőrsorfal felé. Maga sem tudja, de saját sorsának csapdájában vergődik: ott, abban a pillanatban, amelyet a felvétel rögzít, elhitte/elhiszi mindazt, amit pártja évek sora óta sulykol. Elhiszi, hogy a politikus mint a társadalom felkent üdvözítője hivatott az ország minden egyes polgára számára kijelölni a helyes cselekvés útját, megfogalmazni, hogy hogyan kell cselekednie. Különösen akkor van ez így, ha a politikus zsebében képviselői igazolvány lapul. És még ennél is egyértelműbb a helyzet, ha az a bizonyos képviselő épp most érkezik pártja csak pár perce lezárult tömeggyűléséről, ahol a fenti kérdésekben teljes nézetazonosság volt szónokok és hallgatóik között.

A felvételről hiányzik a legdrámaibb pillanat, az összeütközésé. Amikor a politikus szembesülni kénytelen az Erőszakkal. Azzal az erőszakkal, amelyet félig-meddig akarva, félig-meddig hallgatólagosan eltűrve épp a nagygyűlését imént befejezett párt idézett fel. (És igen, ebből a szempontból szinte teljesen mindegy, hogy az erőszak képviselői bomberdzsekit és sísapkát, vagy épp rendőregyenruhát és sisakot viselnek.) És aztán mi, kukkolók már csak a végkifejletet látjuk: a politikus még annál is magányosabb, mint az előbb, amikor egy szál magában megindult a pajzsok és sisakok sorfala felé. Csak most már az Erőszak gyűrűjében magányos: iménti pökhendi magabiztosságától megfosztva, erre alapozódott önbecsülését keresgélve, vérző fejjel üldögél a járda szélén; nem érti, mi történt vele.

Szomorú, ócska, jelentéktelen (ha cinikus akarnék lenni, azt írnám: "egy szóval – magyar") történet ez. Se pozitív, se tragikus hőse, se igazi tanulsága, se feloldása. És ami tanulsága lehetne, ("az erőszak nem válogat, ezért senki nem viheti táncba úgy, hogy ő fütyüli a dallamot" ) az hajmeresztő módon elsikkadni látszik: a Politikus elfelejteni látszik mindazt, amit saját bőrén tapasztalt, hiszen az nem illik bele abba a világképbe, amit a Pártja továbbra is vall és sugall.

RM egyedül maradt az üres utcán, közel és távol sehol senki.

De valahol talán már nem is olyan messziről mintha bakancsok csattogása hallatszana az aszfalton...

Rakenrollos IéEB

HÖLGYEIM: VALAKI SZÍVESKEDJEN SZERETNI ENGEM!

(megfejtés: Love Me - tender)

Komlótól az erdőt...

... avagy a bőség zavara. (Cseh nosztalgia.)

Hitelesség és eredetiség a netes kultúrában (III.)

I. Hitelesség
3. Multimédiás információ

Azoknak, akik figyelmesen kísérték figyelemmel ennek a posztsorozatnak az első két részét, bizonyára feltűnt, hogy amikor az információ hitelességéről próbáltam meg gondolatokat megfogalmazni, akkor az "információ"-t mindig leszűkítve használtam, nagyjából "írásba foglalt állítás(ok)" jelentéssel. Nem kerühető meg azonban az a folyamat, amely a jövőben várhatóan csak erősödni fog, nevezetesen, hogy a neten, netes kultúrában megjelenő információ egyre nagyobb része lesz multimédiás tartalom, azaz valami gyökeresen más, mint amit a hagyományos lexikon kapcsán megszoktunk.

Amikor ezeknek az újfajta információhordozóknak a hitelességéről próbálunk meg gondolkozni, először okvetlenül szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy ezek esetében sokkal nagyobb az értelmezési szabadság, mint mondjuk a nyomtatott szöveg esetében. Bár a vizuális analfabétizmus kétségtelenül csábító alternatíva (márhogy mint téma:)), de ezzel most a hitelesség kapcsán mégsem fogunk foglalkozni, mint ahogy nem beszéltem a szövegértelmezési nehézségekről sem, pedig az is kétségtelenül létező kategória és probléma.

Témánk szempontjából relevánsabb, hogy mi a helyzet ezeknek a nagyobb szabadsággal értelmezhető újfajta információknak a hitelességével. A számítástechnika elterjedése előtt a fénykép egyfajta "abszolút", végső bizonyító erővel bíró dokumentumnak számított, ha valamiről fénykép készült, az biztos valós volt. A maximális képmanipuláló technika a retusálás volt, ez azonban nem érintette a képen közölt információ lényegét, maximum kicsit módosított annak esztétikai megjelenésén; már ha a portréretusálásra gondolunk. A történelem nagy retusálásai (Trockij vagy épp Pozsgay eltüntetése olyan társaságokból, ahol később nemkívánatosnak kezdtek számítani) pedig épp azt bizonyítják, hogy miután létezett egy adott alap-nyersanyag időben elég biztosan datálva, ezért tudható volt, hogy EZEK utólagos hamisítások.
Az a technikai ugrás, amit a számítástechnikával megjelenő képmanipuláló szoftverek jelentettek (ezek minden lehetőségével és azzal, hogy fotolaboránsi ismeret nélkül is kezelhetők) gyökeresen átalakította ennek az információforrásnak a hitelességét, és az ezzel kapcsolatos vélekedést is. Érdemes ehhez még hozzátenni azt is, hogy az a "felület", amin ezek az infomációk manapság megjelennek, sokkal kevésbé ad lehetőséget a kontrollra: amíg egy papírképen akár a különféle színmőségekből is messzemenő következtetést lehetett levonni (annak egyedisége okán), addig a saját monitorunk bizony torzíthat, vagy másképp megfogalmazva ugyanazt a problémát: az adott kép, mozgókép IGAZÁBÓL nincs előttünk, annak csak valamilyen sokadlagos, tetszőleges kópiáját látjuk. Ily módon az azzal való esetleges manipuláció technikai jellegű kiszűrése rendkívül nehézzé, vagy egyáltalán: szinte lehetetlenné válik. Az egyetlen igénybe vehető szűrő a józan ész, a logika, a háttérismeretek alkalmazása lehetne. De a nagy probléma épp az, hogy az ilyen, vizuálisan megjelenő információhordozók, információforrások jó része pontosan a furcsa, szokatlan, hétköznapi történéseket, jelenségeket van hivatva "dokumentálni", legalábbis a rájuk akasztott "címke" szerint.
Ennek akár egyik alapesete lehetne "A szakma csúcsa" cím alatt (is) terjedő fényképsorozat. Ebben a képek egy, a mólóról a vízbe esett személygépkocsit kiemelni próbáló, majd a súlytól szintén a vízbe forduló darus kocsik történetét mesélik el. Ha valaki kis odafigyeléssel nézi az egymás utáni képeket, természetsen feltűnik neki az azokon elkövetett manipuláció: a tereptárgyak és a járművek egymáshoz viszonyított helyzete az egymás utáni képeken valamint a kék és a zöld darusautó teljes egyezése elég nyilvánvalóvá teszik a manipulációt. Ennek ellenére a képek képsorozatként és egybefűzve több év óta keringenek a neten.
Az iménti mondatnak van egy érdekes sajátsága: abból a – valószínűleg a Gutenberg-galaxis korából ittmaradt – előfeltevésből indul ki, hogy az információáramlásban, csak a "helyes" (azaz a hiteles) információ maradhat benne. (Az ezzel kapcsolatos szűrőkről e sorozat első két részében ejtettem pár szót.) Ez a feltételezés azonban napjainkra két ponton is léket kapott. Egyrészt a net felépítése és kontrollja ezzel gyökeres ellentmondásban van – hiszen, hacsak nem sért személyiségi vagy kollektív jogokat, – egy információt a hamis vagy valóságnak nem teljesen megfelelő mivolta miatt nem szokás (és nem is nagyon lehet, még a fenti törvényi tényállások megléte esetén sem) eltávolít(t)a(t)ni a netről. Másrészt, a témánk szempontjából fontosabb és érdekesebb fejlemény az, hogy a multimédiás információ esetében a hitelesség háttérbe látszik szorulni, és helyét átveszi az érdekesség, vagy ha őszintébben szemléljük a dolgot: a képmanipulálás mögött rejlő invenció. (Ami persze végső soron azt is jelenti, hogy az információ elveszteni látszik informativitását, vagyis önmagát.) Azaz, a konkrét esetet alapul véve, nem az többé a lényeg, hogy valahol és valamikor tényleg megtörtént-e hogy egy személyautó kiemelése kapcsán 3 daruskocsi is beleborult a kikötő vízébe; hanem az, hogy ezt az egész történetet valahol valaki milyen jól kitalálta és meg is valósította úgy, hogy ezzel képes volt a hitelesség látszatát kelteni.
A hitelesség mint elsődleges követelmény visszaszorulása magában rejti akár azt is, hogy ez a követelmény az invencióval vívott "harcában" végképp megszűnjön. Erre már láthatóak is érdekes példák. Ezek közül talán a legmarkánsabb az az annak idején szintén világkarriert befutott "fotó", amelyik a WTC tetején álldogáló turistát ábrázolja, ahogy vidáman mosolyog a lencsébe, miközben a háttérben már közeledik az eltérített repülő, amely rövidesen a toronyba csapódik. Annak ellenére, hogy a kép hiteltelenségéhez kétség sem férhet, mégis számtalan helyen látható volt, megjelent mindenhol, baráti emailek csatolmányaiként terjedt, legendák szövődtek köréje (pl. hogy az illető turista – természetesen – magyar, és a világ jelentősebb katasztrófáinál-eseményeinél mindig jelen van/volt — néhányat ezek közül a link alatt található fotókra kattintva megtalálhatunk:)).
Összefoglalva: a hitelesség mint alapkövetelmény felszámolódni látszik, helyét átveszi az invenció. (Ennek egyébként érdekes jele, hogy a netes fórumokon az örök akadékoskodó-hitetlenkedő hozzászólókat azzal jellemzi a közönség, hogy minden, hétköznapitól elütő dologgal kapcsolatosan úgy nyilvánulnak meg: "Á, ez fotosopp".) Ez persze hosszú távon a multimédiás tartalmak által hordozott információ kétségessé, relatívvá válását hozhatja magával.
Van a dolognak azonban egy érdekes hozadéka, amely a hagyományos kultúra szemszögéből nézvést szintén nehezen értelmezhető: ez pedig az, hogyha az invenció ilyen fontossággal bír, akkor miért nem kötődnek hozzá konkrét személyek. Vagy más szavakkal: hogy is áll a netes kultúra a szerzőséggel, az eredetiséggel és az ehhez kapcsolódó jogokkal?

(folyt. köv.)

Az egyetlen kérdés, amit soha senki nem kérdezett még meg Uri Gellertől

"Mondd csak, Uri, egész pontosan hol volnál és mit csinálnál most, ha nincs ez a csodálatos képességed?"

Matrciabúcsú és világcsúcs

Régóta töprengek azon, hogy meddig vihető tovább az autómatricás tematika. No, nem mintha az emberi hülyeséggel kart öltő ódon nacionalizmus forrásai kimerülőben volnának, ettől ne tartsunk. Inkább alighanem az feszélyez, hogy a – lényegét tekintve – ugyanolyan hülyeséget már nem tudom kellő változatossággal ostorozni. Arról nem is beszélve, hogy a sokáig magunkkal hurcolt szokások lassan ránk telepszenek, és akár kóros méretet is ölthetnek. Ha pl. az ember az utcán jártában a nők hátuljánál már jobban megnézi az autókét, akkor az a végső jel kell legyen, hogy eddig és nem tovább, ezt a szériát ideje befejezni.

***

Közvetlen, nem komment-formájú olvasói visszajelzéseket is kapok időnként. Ezek egyike épp a matricás sorozathoz, pontosabban annak alapmotívumához kapcsolódik. Nevezetesen ahhoz a kérdéshez, hogy vajon tényleg olyan nagy probléma-e Nagymagyarország megjelenése az országjelző matricákon. Nem úgy van-e, hogy egy-egy ilyen matricában az egész, többfelé szakított magyarságért érzett aggódás fejeződik ki? (Mellékszál: egy országjelző matrica egyébként elsősorban [vagy esetleg: csakis] információhordozó, nem pedig tüntetés terepe. Ezt egyébként érzékelik azok is, akik valamiképp belekomponálták a H-t a történelmi határok közé — ha csak nem épp azt akarták kifejezni, hogy Nagymagyarország egy nagy kórház [volt].) Erről persze már nálam okosabb emberek is írtak sok mindent, legelsőbben is a széria első részében már idézett Tóta-cikket tudnám mindenki szíves figyelmébe ajánlani. Ez elég világosan elmondja, hogy miért NEM alkalmas az egykor volt Nagymagyarország sziluettje a jelenlegi Magyarország határain kívül élő nemzettársainkkal való szolidaritás kifejezésére. Ahhoz persze, hogy ezt belássuk, ún. gondolkodásra volna szükség, ez pedig épp a matrica-fanok táborának nem erőssége. Ennek illusztrálására álljon itt az alábbi matrica. (Ugyan nem autón láttam/lőttem, de én most már ott is simán el tudnám képzelni.)
A kép sajnos nem túl jó minőségű, de amúgyis fűznék hozzá kommentárt :). Szóval, nem tudom, hogy ha egy zöld nagymagyarországba belerajzolunk egy piros kismagyarországot, és ezekre fehérrel ráírogatjuk a hajdanvolt vármegyék neveit, akkor az miért bír akkora elsöprő bizonyító erővel, hogy attól még a vak is látni fogja, hogy nekünk bizony igazságot kell szolgáltatni. Persze az is nagy kérdés, hogy kinek kell végrehajtania ezt az igazságszolgáltatást. Egyrészt nyilván nekünk magunknak, hiszen különben miért Magyarországon ragasztották volna ki a matricát?? Másrészt vagy az USÁ-nak, esetleg Nagy-Britanniának (alternatív verzió: Kanada, India, Málta), vagy a nemzetközi közösségnek, ezt látszik erősíteni az angol szöveg.

***

Nos, miután a légkört már magunkba szívtuk, lépjünk tovább! Ahogy fentebb már utaltam rá, ezt a posztot a sorozat záródarabjának szánom. És hát ugye, abbahagyni a csúcson kell. Nos, most hadd prezentáljak valami olyasmit, ami magyarságteljesítményben bízvást világcsúcs. Aki ennél magyarabb, az vagy csal, vagy pedig magát nagyon-nagyon jól álcázó Moszad-ügynök.
Amikor értesültem róla, hogy tegnap lesz a Magyar Gárda perének második fordulója, még nem számítottam rá, hogy a melóhely közelében nemcsak a Sötét Bohócok fognak parádézni, hanem valóságos autódekoráció-ügyi kincsebányába botlok. Íme a kérdéses gépjármű. Így messziről (hála a rossz minőségnek és az ellenfénynek), csak egy kis festékkészlettel rendelkező műhelyben meglehetősen sokszor újralakozott verdának tűnik. De hopp-hopp-hopp, azok ott ugyebár a nemzeti színek! És az a bizonytalan formájú paca az első ajtón az bizony nem más, mint az e tárgyban már oly sokat megcsodált magyar nagycímer.


Óvatosan, hátulról cserkésszük be ezt az igazi nagyvadat! A dolog már így félmessziről is rendkívül ígéretesnek tetszik. Jobbszélen (hihi!) a kötelező, és a sorozatunk korábbi részéből már ismert nagymagyar-matrica. Ahogy balra kalandozik vizslató tekintetünk, szemünk sarkából vegyük észre a láthatósági mellényt is! Nyilván ilyet hordanak a Gárdisták rendfenntartás közben. (Vagy esetleg véradás, adománygyűjtés, vers- és prózamondás alkalmával [hátulról a harmadik bekezdés utolsó mondata...].) Lopózzunk tehát még közelebb!




A felső matrica érdekes átmenetet képvisel, hiszen nem mondható országjelzésnek (az különben is ott van jobb felől, ahol a szív dobog;) ), de mint korábban már volt szerencsém megjegyezni, mindenki azzal csúfítja az autóját, amivel akarja.
Ennek ékes példája a termetes oroszlános címerpajzs, amely szintén ismerős lehet a Gárda-kontextusból. (A az előbb belinkelt cikk egyik érdekes újdonsága egyébként, hogy az látszik kiderülni, hogy a Magyar Gárdának az égvilágon semmi köze nincs a Jobbikhoz — maximum csak ennek az autónak a hátsó felén.)

Kerüljük meg a nagyvadat, és nézzünk a szemébe! Bizony, így tárul fel csak igazi pompája! Középen ott a fenékről már ismert Árpádoroszlános pajzs, nyilván ez a vezérmotívum, ha kétszer is megjelenik. Rovásírás nélkül nincs igazi magyar autó (mégha germán is a kasztni). A pogányság ellen harcoló Árpád-házi királyok pajzsa alatt különösen csinosan mutat a rovásírás egyébként. (A felirat megfejtése pedig – ah, minő meglepetés – "magyar gárda".)
De különösen szép a kontraszt a motorháztetőn átlósan keresztbe futó angol felirat és a rovásírás közt. Én, a magam nemzetietlen agyával úgy képzelném, hogy aki rovásírást használ, alkalmaz tüntetőleg, az ezt az (általa vélt-tételezett) hagyományőrzés jegyében, illetve olyan tendenciák (pl. elmagyartalanodás, globalizáció) elleni tiltakozásul teszi, melyeknek egyik legáltalánosabb, szimbolikus megjelenítője épp az angol nyelv, az angol nyelven való kommunikáció. Dehát ezt csak az érzi-érti, aki igaz magyar hazafi. De nézzük, mit is mond nekünk a felirat! Aligha arról van szó, hogy Magyarországon a Magyar Gárda volna a nambervan; ezt nem elsősorban az apróbb nyelvtani pontatlanságok zárják ki, hanem tán inkább az, hogy ezt végképp felesleges angolul közölni. (Különben egy olyan kategóriában, amelyben az adott versenyző egyedül van a placcon, viszonylag könnyű elsőnek lenni.) A másik lehetőség szerint mi volnánk a világ első nemzete. Nos, ezt általában csak olyan nemzetek hirdetik magukról fennen, akik ebben korántsem biztosak, és értékelési zavaraikat igyekszenek ily módon kompenzálni. De legyen, nem bánom hát ha mi vagyunk, akkor mi vagyunk, nincs apelláta. Némileg zavaróbb, hogy ezt pusztán azért kéne elhinnünk, mert egy nemzeti színekre festett autó elején virít, onnan kiáltja a világba ex cathedra ezt az alapigazságot. Hacsak nem épp a rovásírás, meg az oroszlános pajzs miatt vagyunk épp mi a legfaszább náció a földtekén (+ opcionálisan a Szíriuszon is).
Mindezek mellett a szélvédő tetején keresztben húzódó nemzeti színű sáv már csak apró momentum az ínyenceknek.
Szóval, a feladat adott: tessék ennél magyarabbnak lenni!

***

Nos, zárul a mókatár. Autómatrica innentől engem hidegen hagy, de nem hinném, hogy ne legyen témám ezen kívül a világon. Vagy ha igen, akkor megálljunk, mert ott van már a Kánaán.

Közös, ami csak a miénk

Szlovákia 2009. január elsejétől bevezeti az eurót. Ez az örvendetes gazdasági hír a fidesz számára újabb a kormány ekézésére kínálkozó alkalomnak tűnt, amit SzP szóvivő üstöllést meg is kívánt ragadni, és ily szavak szökkentek ki fogai kerítésén:

"...a kormányzati alkalmatlanságnak, hazudozásnak egyenes következménye lett az, hogy Magyarország a szégyenpadra került, s utcahosszal kezd lemaradni környékbeli vetélytársaitól."

Nézzük a kiérlelt, alaposan megkomponált szóvivői szöveget!

Hát szégyenpadra kerültünk, borzasztó. Mondjuk padBA inkább szokás kerülni, mint -RA. Feltéve, ha az a pad szégyen-, és nem kín-. Mert ARRA tényleg vonják az embert/országot, de nem ültetik. Dehát hagyjuk a nyelvészkedést, miért is kellene végülis egy nemzeti indíttatású és gyökerű pártnak magyarul tudnia!?

Lépjünk tovább a szégyenpad széléig, és vegyük észre, hogy ha ez itt "pellengér" értelemben szerepel, akkor sajnos teljesen hamis megközelítésről van szó. Hiszen egy ilyesfajta szégyenpadra azért lehet kerülni, amit az ember megtesz (törvénybe, előírásba ütközően), és nem azzal, amit NEM tesz meg. De biztos arról van itt szó, hogy a fideszben működik az oktatásügy iránti mély elkötelezettség, amely már a tandíj-népszavazás kapcsán megmutatkozott. Szóval ez ilyen iskolai szégyenpad lesz, ahova a rossz tanulók kerülnek. Szép hosszú (vagy inkább széles) lehet az a szégyenpad, hiszen (az elsőnek linkelt cikk szerint) a velünk együtt csatlakozott országok közül eddig 3 vezette be az eurót, Szlovákia lesz a negyedik. 11 személyes pad, klassz... legalább mindig van kiről puskázni, és ha éhesek vagyunk, van kitől ellopni a tízórait, hiszen padszomszéd van elég. (Plusz nyilván ott ül még Románia és Bulgária is, hiszen még ők sem vezették be...)

De nézzük a metakommunikatív üzeneteket is!

Úgy tűnik, itt valami nagyon nagy verseny van, egyszercsak elfogyik az euró, oszt hiába akarjuk majd bevezetni, ott állunk megfürödve (pedig tudjuk: "nefürgyéleee!"). Alighanem a KÖZÖS európai valutát egyedül csak Magyarországnak szabadna bevezetnie, de mindenképpen neki kellene az elsőnek lennie. Ezzel szemben a helyzet nemcsak az, hogy egyáltalán nincs gyorsasági verseny, hanem egyesek szerint az euroövezet nem is maga a gazdasági Kánaán: vannak ugyanis olyan EU-tagok, akik bár tehették volna, mégsem vezették be (pl. Nagy-Britannia). Ők biztos valami fél-szégyenpadon ücsörögnek, szegények.

De jól van, hát nem lehet mindenki olyan okos, mint Szijjártó Péter, inkább neki higgyünk: az euro jó, és kívánatos dolog. Márcsak ugyebár azért is, mert minél több ország vezeti be, annál nagyobb lesz az az áruk és szolgáltatások közösségén alapuló piac, amely önmagában garanciát ad a minőségre. (Az most más kérdés, hogy egy ilyesfajta liberális megközelítés tán nem épp a mai fidesz sajátja.) Szóval önmagában a szlovák euró híre nem csüggedésre, hanem örömre kéne okot adjon. De ha már a metakommunikációnál tartunk: az idézett nyilatkozatnak voltak bővebb változatai is, illetve akadtak fideszes tévényilatkozatok is az ügyben. Ezek azt is sugallták, hogy tulajdonképpen a nagy tragédia az, hogy PONT és ÉPP Szlovákia vezeti be MIelőttünk az eurót. Őszintén szólva, ezek azok a sugallatok, amelyekkel végképp nem lehet mit kezdeni: egy önmagát modern konzervatívként definiáló párt a legrosszabb, legalantasabb nacionalista klisékre alapoz, hivatkozik, és ráadásul mindezt épp egy összeurópai kérdésben.

Azon meg már ne is akadjunk fenn, hogy a legnépszerűbb magyar politikai pártnak erről is a kormány és főképp a miniszterelnök alkalmatlansága és hazudozása jutott eszébe, mert egyfajta modern Mórickaként nekik is mindenről ez jut eszükbe. Csak Móricka vicces volt (bár végülis ők is azok, ha kellő földrajzi távolságból nézzük), amire meg folyton asszociált, az kellemes.

Jaj, már megint IéEB!

newMADÁRVAKOND

(megfejtés: Kisújszállás)

Nem, a Főorvosúr mostan nincsen itt, elment a patikába magának nyugtatóér', mikor eztet meglátta...

Áj láv MOL

Drágul az üzemanyag. Már megint. Nem is kicsit. Miután Magyarországon élünk, az ezzel kapcsolatos hírek általában egy olajcég nevét említik visszatérően: a MOL-ét.

Itt válik erősen kérdésessé az a kampány, amely szinte hisztérikussá növekedve aköré szerveződött, hogy a MOL-t, mint nemzeti kincset mindenképpen meg kell menteni a gonosz osztrák olajcég befolyásától.
Első kérdésként azt kellene tisztázzuk, hogy a MOL piaci szereplő-e. A válasz látszólag egyszerű: természetesen az, hiszen piaci árakon kereskedik egy olyan termékkel, amely jelen van a nemzetközi piacon, és árát is ez a piac szabja meg. (Bár a MOL talán egy kissé gyakrabban szokott árat emelni, mint ezt az olajár indokolná.) Ami azonban még érdekesebb, – és erről nem nagyon szoktak/akarnak tudni a MOL-rajongók – hogy a MOL úgy is piaci szereplőként lép fel, hogy más országokban érdekeltségeket szerez, vagy épp olajcégeket vásárol (történetesen a szlovén és a román cég 100%-ban MOL-tulajdonú, és a szlovák sincs messze a "tökéletestől" a maga több mint 98%-os MOL-tulajdonrészével). És ez jól is van így, mondhatnánk, kapitalizmus, kis hal-nagy hal, globalizáció, stb. Szóval a MOL virtigli piaci szereplőként viselkedik. Egészen addig a pontig, amíg ő vesz.
Abban a pillanatban, amikor felmerül annak a lehetősége, hogy őt veszik, ez a hihetetlen nagy piacbarátság megváltozik, sőt eltűnik: a félelmetes cápa, a nagyragadozó szelíd kis aranyhallá változik, aki ugyan nem teljesíti egy kívánságodat sem (kollektíve legalábbis nem megy melegebb éghajlatra, ahova áremelésekkor kívánni szokás; bár, hogy az igazgatótanács tagjai egyedileg hol szoktak nyaralni, arról vannak elképzeléseim), de inkább ő kívánja, hogy védjük meg.
Nézzük hát, kitől és hogyan kéne megvédenünk! Igen, az osztrák rém, az OMV az, amelyik ott oson a kertek alatt, szája szélén véres hab csorog, és ugrásra készen áll, hogy egy óvatlan pillanatban MOL-részvényt jegyezzen. (Azaz, ha kicsit belegondolunk, éppen valami olyasmit készül tenni, mint tett korábban a MOL Romániában és Szlovéniában. ) A megvédés mikéntje még érdekesebb volna. Amint a kicsit lejjebb látható ábra azt ékesen mutatja (forrás: a www.mol.hu, azaz a cég honlapja), ki-ki magánszemélyként hiába rohan MOL-részvényt venni a tőzsdére (mondjuk az is elég nyilvánvaló, hogy pont a két olajipari gigász csatája miatt ott most nem is van nagyon szabadforgalmú MOL-részvény, de tegyük fel, hogy más, gonosz szelvényvagdosótól vehetnénk ilyet), a magyar lakosság – dacára az Új Tulajdonosi Program feltételezéseinek – pillanatnyilag még nem annyira tőkeerős, hogy arról a 2,2%-ról jelentősen elmozdítsa az arányt, pláne annyira hogy ettől a tulajdonosi szerkezet döntő módon megváltozzék.

Mit is jelent tehát akkor a megvédés? Alighanem vagy közvetlenül állami pénzek átadását a MOL részére, vagy közvetve ugyanezt, azaz állami részvényvásárlást. És mint az közgazdasági közhely, az állam bevételei az adókból származnak.
Nézzük tehát a következő, egyben utolsó kérdést: miért kellene nekünk, magyar állampolgároknak befizetett adónkból a nemzeti olajtársaságot szponzorálnunk??? Kis kitérőként először vessünk még egy pillantást a fenti, tulajdonosi szerkezetet bemutató ábrára! Nem kell gazdasági gurunak lenni ahhoz, hogy észrevegyük: már a MOL jelenlegi tulajdonosi szerkezete mellett sem beszélhetünk magyar túlsúlyról, még akkor is, ha a költői nevű Magnolia Finance Ltd. igazából magyar offshore-cég, méghozzá egyenesen MOL-kreálmány . Ezzel együtt, ha összeadjuk az OMV, a "külföldi befektetők"és a (legjobb tudomásom szerint francia) BNP részét, akkor 60,3 %-nál áll meg a végösszeg. Ilyen helyzet mellett "magyar befolyás"-ról [10. kérdés] beszélni nem több, mint parasztvakítás (,hogy magyaros legyek). Innentől az ember különösebb paranoia-gyanú nélkül élhet azzal az előfeltevéssel, hogy itt igazából nem az ún. nemzeti érdekről, hanem sokkal inkább OMV-fóbiáról van szó. Azt a kérdést már csak szőrmentén feszegessük, hogy egy főtulajdonos-váltás nyilván a menedzsment teljes vagy részleges cseréjével – ily módon zsíros állások elvesztésével – járna.
Ássunk tehát a probléma gyökeréig, és próbáljuk meg kideríteni, hogy mitől kell nekünk annyira paráznunk az osztrákoktól! Nekem, ahányszor Ausztriában jártam, mindig az a benyomásom volt, hogy egy eléggé rendben tartott és prosperáló országban vagyok, beleértve ebbe a benzinkutak környékét is. (Most vegyük úgy, hogy az "osztrák vircsaft" mint tényező nem játszik!) Ahhoz sem kell az olajlobbi berkeiben bennfentes embernek lennünk, hogy tudjuk: a MOL mint nemzeti kincs semmiféle szolidaritást nem gyakorol a magyar lakossággal szemben, hazánk területén képzett árai a legtöbb itt tevékenykedő benzinkútláncénál sem nem sokkal kisebbek, sem nem sokkal nagyobbak.
Be kellene lássuk tehát végre: ha komolyan gondoljuk azt, hogy a MOLnak joga van külföldi cégek tulajdonjogának megszerzésére, akkor nekünk is le kell nyelnünk azt a békát, hogy adott esetben nem piros-zöldre, hanem kék-zöldre fazonírozott benzinkútaknál vásároljuk a 300 Ft/l ár feletti benzint. Legfeljebb a vezetőség anyukája így nem fog csuklani, ha szidjuk, lévén, hogy nem ért magyarul.

Alkotmányjogász fehérben

Új alkotmányjogásszal bővült a magyar Alkotmánybíróság. A procedúra annyira zökkenőmentesen zajlott le, hogy szinte nem is hallottunk róla; úgyhogy igazán nem értem, miért panaszkodik Sólyom László és vele az egész magyar sajtó, hogy nehezen megy az egyes tisztségviselők jelölési folyamata. A szigorú tekintetű, ősz hajú, busa szemöldökű idős ember kétségtelenül érdemdús férfiú, bár eddigi tevékenységét inkább más területen fejtette ki. Van neki továbbá egy érdekes szokása: legtöbbnyire fehérben jár (felkészül: Gandalf), fején pedig furcsa, fityegő nélküli kis svájcisapkaszerűséget visel.

Rácinger József – aki valami furcsa szokástól hajtva ragaszkodik hozzá, hogy Bencének szólítsák – rögtön meg is nyilvánult. Úgy nyilatkozott, hogy a homoszexuális párok legalizált együttélését lehetővé tevő, az élettársi közösségről szóló törvényünk alkotmányellenes. Nem, nem ellentétes az isteni törvényekkel, vagy épp a Vatikán álláspontjával, hanem alkotmányellenes. Azaz, nem felel meg a Magyar Köztársaság alkotmányának. Persze, miért is ne lehetne tisztában Róma püspöke a világ minden államának alkotmányával és azok minden kis apró részletével; de legalábbis Mária országának alaptörvényére függeszti figyelő szemeit, nyilván.

Eme nagytudású és rendkívüli rálátású férfiú – aki elődei hibájából nem tévedhetetlen – azonban bír némi fogyatkozással (azon kívül persze, hogy komolyra fordítva a szót, a magyar alkotmányt valószínűleg csak rövid tájákoztató sillabuszkból ismeri — amelyeket csöppet sem csodálnám, ha a Magyar Katolikus Püspöki Kar állíttatott volna össze Őszentsége részére). Nevezetesen, hogy állampolgárságára nézvést nem magyar. (Ami – jegyezzük meg itt is: milyenség, és nem minőség!) Ily módon egyes törvények a magyar alkotmánynak való megfeleléséről nemcsak azért nem hivatott nyilatkozni, mert valójában nem alkotmánybíró, de még annál is kevesebb köze van a dologhoz: nem is érintett (még akkor is, ha most elegánsan eltekintünk a cölibátustól, amely eleve kissé megnehezíti az autentikus állásfoglalást a házasság kérdésében).

Így aztán a sarki pinceborozó bármely vendége előbb nyilatkozhat érvényesen ebben a témában — igaz ez sokkal kevesebb babért ígér a magyar katolikus egyház vezetőinek.

Füst(ölgésbe) futott terv

Szeretem-tisztelem Halász Juditot.

Még jobban szeretem és tisztelem azonban az egyéni és kollektív szabadságjogokat, pl. a tibetiekét.

Tudom, az nem hír, ha négy – innen nézve kiismerhetetlen szempontok szerint összeválogatott magyar ember – NEM megy el futni egy kínai üdülőparadicsomba. (Illetve lehetne hír, ha a visszalépő[k] veszi[k] magának/maguknak a fáradságot, és a visszalépés tényét rögzíti[k], a sajtó nyilvánossága elé tárja/ák pl.) Hiszen akkor nyilván megteszi helyettük más. Tudom, ócska populizmus, de ezt az "érvet" már a nürnbergi per vádlottjai is bevetették — kevés sikerrel.

Nagy igazság, hogy nehéz elvárni, hogy egy ország minden lakosa ugyanúgy gondolkozzon minden kérdésről, különösen a bonyolultabbakról. (Persze, azért kéne legyenek prioritások és viszonylag egyértelmű ügyek is.)

Ugyanakkor az is igaz, hogy a magyar populáció tagjai közül viszonylag keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy kínai üdülőparadicsomokban futkározzanak az olimpiai lánggal. Hatalmas élmény. Hatalmas személyes élmény.

Ezt elkülöníteni a közérdektől nehéz feladat. De talán nem lehetetlen.

Clintonné és Hektor jogai

A hagyományos család mint legkisebb társadalmi szerveződési egység felépítésének itt most nem részletezendő jellegzetességei miatt időnként női magazinok is a kezembe akadnak. Ezek közül az egyik - különben nagyon színvonalas – sajtótermék címlapján megütötte a szememet a bombasztikus címsor:
"Hillary Clinton — Készen áll a világ egy női vezetőre?"
Ütős cím, biztos nem marad hatástalan. Ha a többi szerkesztők nem restek, tanulnak is belőle. Némileg kikövezednő az invenció rögös útját, hadd álljak elő néhány javaslattal.
"Barack Obama — Készen áll a világ egy Hawaiin született/ jobbkezes / kenyai apával rendelkező /olyan vezetőre, akinek a neve könnyen olvasható Osamá-nak??"
"John McCain — Készen áll a világ egy félig kopasz, félig ősz/egy 70 éven felüli/egy skót nevű vezetőre?"
Szóval egyszerűbben: mindenkinek számatalan tulajdonsága van, és az USA – minden jogos kulturális gőgünk dacára – már eljutott annak felismeréséig, hogy ezek közül kizárólag egynek (különsöen az olyan tulajdonságoknak, amelyek "öröklöttek" — tehát pl. a bőrszín vagy a nemi hovatartozás) a kiemelése szükségszerűen hamis, torz képet fest az illetőről. Éppen ezért utasítják el döntő többségében a rasszizmust vagy akár a nemi megkülönböztetést.
Ha egy újság mégis erre az útra lép, (alighanem a profiljából adódó olvasótábor érdeklődését megnyerni remélvén) akkor az a lap vagy korlátolt, vagy szenzációhajhász. Vagy mindkettő.

***

A tragikusan végződött kutyatámadással van tele a sajtó. A nagy kérdés persze inkább az, hogy az adott tényeket hogyan tálalják. Mondhatni, ez a vízválasztó.

A ma reggeli "lapszemle" – ,amit az újságos előtt elhaladván ejtettem meg – is erről tanúskodott.

"János megvadult harci kutyákat uszított Robikára" — virított egy ún. újság címlapján a nagybetűs cím a bulvárszekció legtetején. El kellett gondolkozzak, vajon mit (t)akar ez a címsor. Közelíthetünk úgy is a problémához, hogy a címnek tömörnek kell lennie. "XY nemesbikki lakos megvadult harci kutyákat uszított az őt focizásuk zajával zavaró helybeli gyermekekre" - valljuk be, ez elveszi a helyet a címlapon a meztelen csöcsösnéni elől.
És hát van itt még egy nagy, de átgondolva kézzelfogható titok ebben: a "János" és a "Robika" egyrészt a személyesség, másrészt az újságírói bennfentesség látszatát is erőteljesen sugallja. Igenám, de van itt egy nagy probléma: a történetben és a címben van még egy (tizenhárom) szereplő. Most, amikor az állati jogokról, az állatkínzásról nagyon haladó törvények születtek, hogy engedhető meg az, hogy a sajnálatos esetben mégiscsak kulcsszerepet betöltő kutyák névtelenül szerepeljenek a címben? Nem szabad megállni félúton: "János a megvadult, Hektort, Rockót, Harcost, Sátánt....(stb.) uszította Robikára" – be kell lássuk, az így volna korrekt és tárgyilagos.

Enélkül elvesznek a sajtóetika legelemibb követelményei is.

Azt a kutyafáját!

Szabad madár

Bár a múltkoriban a kis hazánkban túltengő ornitológiai beállítottságú populációról értekeztem, de úgy tűnik, a madártanászok eme aránytalanul nagy száma lokális jelenség, hiszen míg a fővárosba bőven jut belőlük, Veszprémben már mutatóban sincs belőlük.

Jó, igaz, ami igaz, itt szó sincs madarakról. Illetve dehogyis nincs: itt valaki(k) nagyon madárnak van(nak) nézve. Először jön a kifogás, hogy a csatornafedél miatt nem megy a dolog, aztán a bontás megokolása az amiatt végrehajtott változtatás.

És ez még nem is az összes különbség. A Rajk-féle emlékmű ugyanis valóban azt ábrázolja, ami a tárgya, és felállítása teljesen legális volt, csak utólag vált érdekes módon illegitimmé. Ki tudja, miért: talán az alkotó rossz vezetéknevet visel? Rosszkor voltak az önkormányzati választások? (Bár, az is érdekes kérdés, hogyha később kerülnek megrendezésre, akkor vajon milyen indokkal kerül elbontásra a szobor — mert a történtek fényében az biztosnak látszik, hogy mindenképp elbontják.)

Szóval van itt egy szobor, amivel problémák vannak. Érdekes módon mégsem megy be senki az önkormányzat ülésére tojásokkal és sűrített levegős dudával, vöröscsillagos zászlóval, hazaárulózással vagy a polgármester zaftos ügyeit emlegetve.

Lehet, hogy mégsem a két város közötti különbség számít??

Erő, Erkölcs, Egyetértés

3-4 nap óta van szerencsém naponta kb. 5-ször megtekinteni egy ember felső ajkának belsejét. Balszerencsém viszont, hogy az illető egyed hímnemű, én meg a férfi ajkakra nem igazán gerjedek. A tévében nagy népszerűségre szert tett felső ajak egyébként a jobb oldalon enyhén felhorzsolódott, tán repedt is, szóval szemmel látható, de nem komoly külsérelmi nyomok figyelhetők meg rajta. Ezeket a nyomokat az ún. "szurkoló" státuszban lévő férfiú egyébként egy tipikus "az úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött" - jellegű akció keretében szerezte be a Ferencvárosi Torna Club öltözőjében a klub színesbőrű játékosától, Ndjodótól.

Érdekes módon az érintett ajaktulajdonosból a fent részletezett testrészen túl mást nem ismerhettünk meg (,biztos testi épsége érdekében titkolják személyazonosságát). Megnyilvánult viszont az ügyben Boros Bánk Levente a Ferencváros Szurkolók Szövetségének alelnöke.

(Kis kitérő: az alelnök úr — akinek még 98-as, FKgP-s színekben való képviselői indulásakor készült bemutatkozó honlapja a fiatal Zuschlag János bájával vetekszik, ha ugyan nem übereli azt; nagy szellemi merészségről és a publikációs helyek igényes megválogatásáról tanúskodó "tanulmánya", amelyben a Fradi minden bajáért a Gyurcsány-kormányt teszi felelőssé [kissé – talán nem is véletlenül – elfeledkezni látszva Torgyán József e téren is kifejtett áldásos működéséről] — talán az egyetlen tisztségviselő az FTC közeli és távoli környékén, aki most már jó pár éve betölti ugyanazt a funkciót, tehát nyilván a tagság megelégedésére végzi munkáját.)

Nos, a kiváló tisztségviselő férfiú határozottan foglalt állást a kérdésben, amikor megnyilvánult. Határozottságának egyik fő eleme az volt, hogy határozottan kijelentette: ő annál a bizonyos esetnél nem volt jelen. Ezt akkor tartotta fontosnak közölni, amikor a riporter az iránt érdeklődött, hogy a szurkolók vajon sértegették-e a labdarúgókat, vagy éppenséggel a magának később ököllel elégtételt vevő focistát, ne adj' isten, esetleg rasszista kijelentések formájában. (Ha valaki ennyire frappánsan képes kivágni magát a labdarúgással kapcsolatos kínos helyzetekből, akkor abból akár még belügyminiszter is lehet a későbbiekben — lásd Dávid Ibolya kijelentését: "Nem értek a focihoz.") Ehhez képest még azt is meglehetősen határozottan jelenti ki, hogy természetesen szó sem volt összecsapásról, csak a labdarúgó ütött. (Honnan tudja vajon??) És hát az magától értetődő és természetes, hogy a felháborodott szurkolónak bármikor joga van bemenni a csapat öltözőjébe, ha egyszer "úri" kedve úgy diktálja.

Erről különösen szépen tanúskodik a BBL alelnökölte szervezet honlapján az esetről olvasható beszámoló. (Külön linkje nincs, ha esetleg elkerülne a főlapról, tessék keresgélni!) (Persze itt is megér a látvány egy kis kitérőt: az 1899-ben sváb iparosok által alapított egyesület szurkolói honlapján székely rovásírással szerepel a "fradi drukker" [eredetére nézvést szintén német gyökerekkel bíró] kifejezés. Szintén véghetetlen gyönyörűséggel tölthet el minket, a Szövetség jelvényének megszemlélése: nem nehéz észrevenni, hogy a magyar címer tengelyesen tükrözött és bezöldített verziójával van itt dolgunk, némi kis változtatással. A sávok, azok a csodás sávok pirosból zöldek lettek [számuk is megnőtt eggyel], és persze átkerültek a jobb oldalra [hova máshova, a sávok?:)]; a bal oldalon pedig ott ékeskedik a hármas halom, rajta azonban nem korona található, hanem a zöld sas valamiféle sajátos mutációjaként egy [alighanem] turul, amely vértől csöpögő kardot tart karmai közt, talán az ajaksérülések kapcsán bekövetkező szurkolói véráldozatokra utalva. Mindezt a sajátos magyarcímer-parafrázist még az alapítási évbe beékelt, szintén rovásírásos "H" betű tetőzi be. [Ha rosszindulatú vagyok, megjegyzem, hogy a nyilaskereszt közepén is H ékeskedett.] Nos, aki ezek után meg tudja magyarázni nekem, hogy az – elvileg – politikától teljesen független sport világában miért, hogyan jelennek meg a mai magyar politika kizárólag egyik (szélső) oldalához tartozó szimmbólumok, sőt szimbólumrendszerek, miért kell a "fradidukker"nek okvetlenül tudnia rovásírásul, annak szívesen fizetek az FTC klubház büféjében egy Bambit.)
De lássuk, mit mondanak ezek a derék legények!
" Mi szurkolók csalódottságunknak hangot adunk, viselkedésünk többnyire illendő keretek között marad, néhány ember elkeseredettsége időnként átlépi az írott-íratlan szabályokat, de ez nem jellemző a táborunkra."

Nem követem alaposan a második osztály történéseit, de vagy a "többnyire" vagy az "illendő" kifejezés jelentésének értelmezésével itt súlyos bajok vannak. A fradi szurkolótábor lassan csak aznap nem szerepel a botránykrónikákban, amikor nem játszik a csapat. (Bár ha a televízió belső működése iránt érzett olthatatlan rajongásukat is figyeljük, akkor még ez sem igaz).
"Természetes, hogy a magunk módján kritizáljuk azokat a játékosokat, akik feltűnő módon nem érzik át azt, hogy milyen felelősséget jelent többszázezer Fradista, klubunk múltja felé, ha felhúzhatják a Ferencváros mezét.
Természetes, hogy ezt azok tudják legkevésbé átérezni, akik zsoldosként becsöppennek valami véletlen folytán az öltözőbe. Elvártuk volna, hogy játékosaink penitenciát tartsanak a múlt évi bajnokság végén és most is. Ez – ritka kivételtől eltekintve – nem történt meg."
Érdekes dolog ez a felelősségérzet meg a penitencia. Azok az emberek írnak ilyesmiről, akik miatt az FTC már a BL-ben is súlyos svájcifrank-ezreket csengetett ki, illetve akik a több éves botránysorozatból még soha akár csak 1%-nyi felelősséget nem voltak hajlandók vállalni.
"Vegyes, nehezen összekovácsolható keret jutott a Ferencvárosnak erre az idényre. Nem számoltak az átigazolásoknál azokkal a feszültségekkel, amik a nyelvtudás hiánya, az eltérő szocializálódás és hagyományaink ütközése miatt jelentkezik a csapatnál és környékén.
Erre vezethető vissza az, ami tegnap történt."
Hát, ezek a mondatok akár a "Hogyan legyünk rasszisták szalonképes köntösben?" c. kis fejtágító kiadványban is bízvást helyet követelhetnének maguknak. Valószínűleg a nemzetközi élcsapatok (pl. Arsenal, Chelsea, Real, Milan) edzőit is azért fizetik ilyen jól, mert "vegyes, nehezen összekovácsolható keret" jut nekik. És hát tudjuk, a kovácsolás, az nehéz fizikai munka. És ugye értjük azt is, hogy "az eltérő szocializálódás és hagyományaink ütközése miatt" nem rúg az a büdös nigger több gólt...
"A játékosok után négyen-öten indultak, hogy kikérjék maguknak az obszcén gyalázkodást (később mentek többen az előtérbe)."
Erősen érdekelne a ferencvárosi szurkoló pszichéje. Milyen módon, milyen eljárással óhajtották kikérni az obszcén gyalázkodást? Különösen ott, az öltözőben, ahova egyrészt szurkolónak nyilván tilos a bemenet, másrészt, ahol a játékosok túlerőben vannak (legalábbis 4-5 szurkolóval szemben). Esetleg egy fehérasztalos vacsorára akarták meghívni a mutogatókat, ahol tisztázták volna a szocializációs és hagyományok adta különbségeket? És sietve szerették volna átadni a merített papírra nyomott meghívót? Ki tudja? Megannyi rejtély...
Az azonban biztos, hogy a Ferencváros vezetősége példás gyorsasággal reagált az eseményre: verekedő (nem is saját) futballistájával szerződést bontott (tegyük hozzá: helyesen, focista ne verekedjen, bár ez tipikusan olyan helyzetnek látszik, ahol nehéz megmondani, hol húzódik az önvédelem határa — ha egyszer a szurkoló beront az öltözőbe, jogos azt gondolni, hogy nem fog magától megállni).
Reméljük azonban, hogy a fenti link alatt meghúzódó cikket záró közlemény utolsó mondatai nem a FSzSz tagjaira vonatkoznak, hiszen BBL alelnök is azzal zárta tévényilatkozatát: egyedül ők azok, akik a klub címerében szereplő három "E" mögött rejtőző tartalmakat még komolyan veszik.

Nagyon felhasználóbarátságtalan IéEB

TÖRTÉNELEM: TÖRTÉNELEM, TÖRTÉNELEM

(megfejtés: a történelem ismétli önmagát)

Oda-vissza angol-magyar IéEB

VILLAMOS
PARTY

(megfejtés: trambulin)

Vizsgázzunk együtt!

Vizsgálja meg az alábbi mondatokat, és javítsa azok írásjelhasználati hibáit! Legyen különös tekintettel a mondat végi írásjelek használatára, valamint az igemódok (pl. felszólító mód) és a mondatok modalitása (pl. felszólító mondat) közötti összefüggésekre! Segítségül kiemeltük a tekintetbe veendő igealakokat.

1. feladat

"Válasszon ki és oldjon meg egy feladatot! Ha munka közben mégis elkezd egy másik feladatot is, az előzőt húzza át!

A kifejtésben vegye figyelembe a feladatban adott szempontokat!

Bátran fogalmazzon önálló véleményt, és adjon számot ismereteiről is.

Írását gondosan szerkessze, helyesírását ellenőrizze a szótárból, ha bizonytalan.

Jegyzeteket, vázlatokat készíthet, de ügyeljen arra, hogy azok elváljanak a kész fogalmazástól. A szövegbe is jegyzetelhet.

Válasza 3-8 oldal terjedelmű legyen."

2. feladat

"Ossza be a 240 percet úgy, hogy minden feladatra legyen elég ideje!

Alaposan olvassa el a feladatokat, kérdéseket, szempontokat.

Írásait gondosan szerkessze, helyesírását ellenőrizze a szótárból, ha bizonytalan.

Jegyzeteket, vázlatot készíthet, de ügyeljen, hogy azok elváljanak a kész fogalmazásoktól. A szövegekbe is jegyzetelhet."

(forrás: Magyar nyelv és irodalom középszintű [1. feladat] és emelt szintű [2. feladat] érettségi feladatsorának tájékoztatója -2008. Betűhív másolat. Kiemelések tőlem.)

Autómatrica-update-6.

És mégis!
Néha érik az embert meglepetések, vannak még csodák, a remény hal utoljára stb. Most pl. az történt velem, hogy olyasmivel találkoztam, amiről nem is hittem volna hogy van.
Kéremszépen: ovális alakzatban H betű, mögötte (Csonka-) Magyarország, amint épp nemzeti színekben pompázik. Szóval valami, ami megfelel a történelmi realitásoknak és a vonatkozó rendelkezéseknek egyaránt, és kifejezi a tulajdonos identitásának mélyrétegeit is. (Lásd: nemzeti színek.)
Ha most megpróbáljuk számba venni, milyen ún. érvekkel dolgoznak a Nagymagyarország- matricák apologétái, akkor egészen érdekes eredményre jutunk.

Nemzeti érzés, határokon túli magyarokkal való szolidaritás, felvállalt és helyesen megélt magyarságtudat, történelem helyes látása és megélése — nos, mindezek azok, amelyek NEM jellemzőek arra, aki a képen látható matricát teszi ki autójára.

Itt tartunk ma, 2008-ban Magyarországon: sikerült egy olyan világot összebarkácsolnunk, ahol normálisnak lenni szégyen.

No comment.

Kecskére korsót

A hosszú hétvége prágai kirándulást hozott magával. Azonban ahhoz, hogy oda eljusson az ember, kénytelen átverekedni magát Velké Popovicén. (Már persze, ha kellő ügyességgel szervezi az utat.) Azt pedig a reklámokból tudjuk, miről híres Velké Popovice. Mindenesetre, ha arra vezet az útunk, semmi esetre se felejtsünk el figyelni a helyi fauna épségére; és persze elsősorban a KRESz-táblák tiszteletben tartására.

(Majdnem) a KSH jelenti

Ha nagyképűen akarunk közelíteni a dolgokhoz, akkor az "aKÖZÉRT" blog április 30-án ünnepelte fennállásának harmadéves évfordulóját.

És bár – az utolsó pár nap fejleményeit nem számítva – ez a kommentelők "nagy" számából nem látszik, azért akadnak a blognak látogatói is. Ez a meglepő állítás leginkább a jobb hasábban fellelhető számláló által mutatott folyamatosan növekvő számmal támasztható alá. Persze az örök piszkálódók hivatkozhatnak arra, hogy a blogtulajdonos saját kattintásaival is magas látogatottságot generálhat. Ez persze igaz, de az általam használt számláló bizonyos pozitív tulajdonságai (ez még ugye nem reklám?) árnyalják a képet. (Ezért is váltottam - no nem Persilre, hanem - erre a bizonyos számlálóra – aki nagyon kíváncsi könnyen megnézheti, melyik ez.)
Nos, akkor szembesüljünk magukkal a tényekkel, csemegézzünk!
1. Az aranykor.
2008. március 18-a egy meglehetősen unalmas keddi napra esett, de a blog történetének legmagasabb látogatottságát hozta, ily módon arany betűkkel íródik be... ööö... valahova.
Nézzük, mit jelent ez a csúcs olvasószám!
Nos, azt a vak is láthatja, hogy ezen a napon a hihetetlenül magas, 78-as megtekintési számot sikerült produkálni. Különösen magas volt a látogatottság 9 és 10, valamint 11 és 12 között. Ugyanakkor összesítésben egészséges egyensúly figyelhető meg az új látogatók, a visszatérő látogatók és az egyéb látogatók/találatok közt.



Rendkívüli érdekességeket figyelhetünk meg akkor is, ha a látogatók területi megoszlását vizsgáljuk. A magyar olvasók érthetőek, ugyancsak a francia érdeklődő (személyes ismerős). Viszonylag egyszerűen magyarázható még a román és az osztrák érdeklődő (mindkét országban élnek magyar anyanyelvűek — és még ebbe a kategóriába sorolható az itt nem, csak más napokon előforduló szlovák domain [.sk] esete is).
De hogy az indiai (onnan egyenesen 3 megtekintés!!), szingapúri(2), mexikói és vietnami érdeklődőt mi motiválhatta, és mennyire szolgált épülésére a blog, arról csak sejtéseim lehetnek abból kiindulva, hogy azóta sem jelentkeztek e tájakról olvasók.

2. A mélypont
Hogy március mennyire szeszélyes volt, arról álljon itt egy kép, csak önmagában, minden különösebb kommentár nélkül.