A mi petárdánk kölyke

Úgy tűnik, annak ellenére, hogy a mostanság ismét reflektorfénybe került Fazekas (és Annus Adrián) aranyérmének csak nagyon rövid ideig örülhettünk, a magyar azért nemcsak lovas-, hanem dobónemzet is.
Eme állítást szépen bizonyítja, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát megtestesítő tojás után újabb repülő objektum került a közfigyelem fókuszába: a petárda. Jómagam is elkövettem egy posztot erről anank idején. Persze nem arról, hogy szilveszterkor ne petárdázzunk, mert úgy tűnik a lakosság nagyobb részét arról meggyőzni, hogy azért, mert a naptár egy bizonyos napot mutat nem jó buli embertársainknak szívszélhűdést vagy maradandó halláskárosodást okozni — tekintetbe véve a magyarság pillanatnyi mentális érettségét — lehetetlen vállalkozás, az ember meg ne fogjon ilyenbe. Egyszerűen csak az tűnt fel, hogy egy újpesti hokifőmufti nyilatkozata szerint petárdázni — akár zárt csarnokon belül — nem bűn, így fel sem lehet lépni ellene. Ezt a képet árnyalta a nagy előd szellemének ("Búcsú a petárdáktól") megfelelő választékossággal George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa. Ő úgy módosította a tételt, hogy csak a magyar kézből szálló petárda nem bűn, ha azt már osztrák hajítja el – , ami már önmagában vircsaft, emlékezhetünk –, akkor az ember tudalattijában megbúvó Poldibácsi hirtelen életre kel, és felsikolt: "csak az a szép zöld gyöp..."!!
Már pedig, ha a szép zöld magyar gyepet sérelem éri, különösen osztrák petárda formájában, akkor minden megendgedhet, az ilyesmit csak a vér moshatja le, de legalábbis vipera és billiárdgolyó. A jogegyenlőség, személyiségi jogok, meg persze a józan megfontolás, hogy stílszerűek legyünk: maradjanak a gyerekmesék világában.

Túl fedáksárin

Máskor linkelni kéne, hiszen a kérdéses poszt óta már négy nap is eltelt, de most, hogy munkadandárja meg nyári punnyadás, így elég azt írnom: a legutolsó posztban...
Szóval a legutolsó posztban a KöKi-lépcső kapcsán már méltattam a BKV azon igyekezetét, hogy mihamarabb csörgősipkát illesszen enfejére. Akkor ironikusan megjegyeztem azt is, hogy a fennálló életveszélyes állapot a papírlapokkal ékesített rács félrefordításával egy pillanat alatt megszüntethető volt; sőt a rács még akkor is ott állt a palánk mellett, mikor ezt dokumentálandó lefotóztam.
De lám, valaki nemhiába lesz superbrand: nem elég ahhoz a magas szintű szolgáltatási színvonal , amelyről a BKV közismert, úgy tűnik, szükségeltetik ehhez a jövőbelátás képessége is. A csütörtöki bejegyzésben még némi bújtatott elégedetlenség is bujkált, bevallom. Valami olyasmit is szerettem volna érzékeltetni, hogy más, boldogabb tájakon ilyenkor a feleslegessé vált rácsot, rajta a grafológiai csemegét jelentő hendméd táblákkal valahova jó messze elviszik egy lomtár legsötétebb sarkába. De a BKV bebizonyította, hogy utolérte a kort, és meghaladta a mindenbe Hűbelebalázs módjára belekapó magyar mentalitást: a rács maradt, és lám, nem hiába!

Ma, 28-án reggelre a Budapesti Közlekedési Vállalat a kontrán-rekontrán-szupkontrán-mórkontrán átverekedve magát túllépett a "fedáksárin" is: a nemrég életveszélyesből használhatóvá avanzsált hányatott sorsú lépcsőt ismét életveszélyessé nyilvánította. (Lám, egyszerre váratlanul milyen jó haszna lett a véletlenül ott maradt rácsnak, mint a fotó is mutatja!!!) Az már csak hal a tortán, hogy a buszsofőrök – ritka kivételként a BKV állományában alighanem – nem voltak kiképzett statikai szakemberek, így első ránézésre nem tudván megítélni a lépcső (ismét) vészesen életveszélyessé vált állapotát, utasaikat változatlanul a megszokott helyeken tették le, így azok az életveszélyes lépcsőtől az egykor volt felüljáró alatti úttesten bandukoltak a – pillanatnyilag még – nem életveszélyes másik lépcsőhöz.

Korántsem gondolom, hogy versenyezhetek fővárosunk tömegközlekedési vállalatának ötletességével, de azért sikerült megihletniük, úgyhogy volna egy-két ötletem.

1/ Rendszeres, kiszámítható verzió: A lépcső legyen páros napokon életveszélyes, páratlanokon használható, így könnyebben lehet alkalmazkodni az adott helyzethez.

2/ Profitorientált verzió: A lépcső következő napi állapotát mindig előző este hatkor látványos showműsor keretében sorsolják ki, amire az aznap éjféltől megvett szelvényeken lehet fogadni.

De persze ez csak pár halvány ötlet...

Köszönjük, BKV!

Ma, 2008. július 24-én reggel újabb csodára virradtunk.
A csoda mint a magyar csodák általában, komplex természetű volt. Kezdve azon, hogy ez a csütörtök keddre esett, hiszen a BKV korábbi ígéretei szerint keddre kellett volna lebontani a Kőbánya-Kispesti felüljáró "életveszélyessé vált" részét.
De ezt, a határidők kreatív értelmezését már megszoktuk. Ám van itt még nagyobb csoda is ! A felüljáró-rész elbontásával ma reggelre újra megnyílott az a lépcső, amelyik korábban életveszély miatt le volt zárva. Látszatra nem nagyon érthető a dolog, hiszen az eddig életveszélyes részt nemcsak, hogy láthatólag egyáltalán nem erősítették meg, hanem a bontás során sokszor még nagyon súlyos törmelékdarabok is hullottak rá (f/normállogika szerint még rosszabb állapotúvá téve azt). Cserébe viszont a lépcső fölül eltűnt a tető, és mivel a felüljáró is, így most tulajdonképpen félig oldala sincs. Az életveszélyes állapotot a BKV egyetlen frappáns húzással oldotta meg/fel: az eddig a lépcső felső végét keresztben elálló sűrű szövésű drótrácsot, amelyre három helyen A4-es lapokra kézzel felírták, hogy "AZ ÁTJÁRÁS TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES!" egyszerűen elfordították a híres-hírhedt palánk mellé. És íme: ezzel a 90 fokos fordulattal az eddig életveszélyes lépcső ismét teljesen biztonságossá vált! De ez mind semmi: a BKV-féle csodának hála, tovább erősödhetett hitünk a műszaki szakértői vélemények objektivitásában és megalapozottságában, és a hírneves magyar superbrand is tovább öregbítette saját jó hírnevét.
Köszönjük, BKV!

Képrejtvénynek álcázott terrorcselekmény

(megfejtés: kiadós eső)

Két zseniális animációs kisfilm

No comment.

____________________

Tapaszta(lat)lanság

És megkezdődött.
Alig telt el pár nap, azóta, hogy arról írtam: Kolonics megérdemelné azt, hogy az ő esetében ne legyen maszatolás, szemforgató képmutatás, szenteskedve elsuttogott "kegyelet"; hanem igenis alapos vizsgálat, amely kiindulási pontként (de nem előre elvárt végeredményként!!) kezeli a sportoló tisztaságát, de épp ezért megvizsgál minden körülményt, hogy az igazi okokat kiderítse és ha van(nak), a felelős(öke)t megnevezze. Mert minden más eljárás hosszabb távon a suttogó jólértesültség féligazságainak kedvezne, azaz siralmasan-szánalmasan magyar lenne, és végső soron épp a Bajnok emlékét mocskolná be.
Úgy tűnik azonban, hogy az illetékes körökben meglehetősen kicsi az aKÖZÉRT látogatottsága, bár ez a szomorú tény önmagában még nem kéne kizárja az etikus és tisztességes viselkedésre való igényt. Megindult a helyezkedés, a körbemutogatás, az értetlenkedés színlelése, és amikor már végképp nincs más menedék, akkor az elhunytra való hivatkozás.
Mert mi mással lehetne magyarázni azt, hogy az edző a mentősökre mutogat, akik persze nem óhajtják elvinni a balhét, levelet írnak hát, és ebben visszakérdeznek bizonyos tapaszokról? (Sugallva persze azt is így, hogy a tapaszok valamilyen módon belejátszottak a tragédiába.)
Edző, aki megpróbálta majd' félórán keresztül - nyilván nem pólón át - újraéleszteni tanítványát reggeli nyilatkozatában még mit sem tud a tapaszokról, pedig saját korábbi nyilatkozata alapján többet volt együtt Kolóval, mint a saját lányával (ami egyébként maximálisan hihető is), ami egy - mint később kiderül - rendszeresen alkalmazott tapasz nemismerete esetén érdekes.
Délutánra a MOB - ugye tetszenek emlékezni, ez az a szervezet, amelyik Annus és Fazekas esetében először minden lehetséges fórumon tiltakozott, majd szép "csendesen" orrfacsaró bűzt hagyva maga után kihátrált a sportolók mögül, hagyva őket a .... pácban - szóval ez a MOB megvilágosodott, és magától értetődő természetességgel állította ki Kolonics edzőjéről a hülyeségi bizonyítványt, nyilatkozatba foglalván, hogy hát hiszen ez egy teljesen legális termék, ők még anyagilag támogatják is a beszerzését, és nincs is benne semmi illegális hatóanyag. Ha a tapasz leírását is átböngésszük, akkor két dolog is eszünkbe jut majd.

Egyrészt nem lehet nem észrevenni, hogy a MOB nemcsak egy érdemdús, kiváló edzőt áztatott el sikerrel, lehetetlen helyzetbe hozva a trénert, hanem sikerrel oldotta meg saját maga diszkreditálását is. Ha ugyanis én olyan szert/tapaszt adok valakinek, amelyik késlelteti a szervezet fáradságérzetét, akkor tulajdonképpen hozzájárulok ahhoz, hogy a szervezet becsapja magát, azaz egy végsőkig kihajtott test esetében a további terheléshez, közvetve a halálhoz. Másrészt dicsérjük meg a MOB-ot, hogy sportolóink minél eredményesebb felkészítése érdekében csúcstechnikás fejlesztésekbe sem rest beruházni. Míg mások olyan piszlicsáré dolgokkal vacakolnak, mint a nanotechnikai úton előállítható kerekek és azok pár fordulatnyi megmozdítása, addig a Magyar Oimpiai Bizottság által a sportolóknak biztosított tapasz egyenesen nanotechnikás antennákat és azok által keltett rezgéseket használ.

De ha azt gondoljuk, hogy ennél nincs lejjebb, akkor emlékezzünk meg Baráth Etelének, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnökének nyilatkozatáról, aki a tapaszokról, és egyáltalán minden felelősségről szóló további kérdést azzal hárított el, hogy lebegjen szemünk előtt a "kegyelet", és tartsuk tiszteletben Kolonics személyiségi jogait.

És mindezt kivédendő a felelősséget firtató kiváncsikodásokat. Sajnálom, de nem tudom a személyiségi jogokat jobban tiszteletben tartva mondani: ez bizony kegyeletsértés, és azzal, hogy minden "felelősséget" az elhunytra, a halál tényére hárít, halottgyalázás is.

Pedig az ember azt gondolhatná, hogy Athén után a magyar sportvezetésnek már vannak a saját maguk mosdatásában tapasz(talat)ai.

Viktor apuka elutazik

Viktor apuka elutazott külföldre. Az idősebbek, akik jobban ismerik apukát, szurkoltak, hogy nehogy erőt vegyen rajta szokott feledékenysége, és otthon hagyja a szükséges dokumenteket. Azért volt ez a nagy izgalom, mert a nagyobbak azt is tudták, hogy ilyenkor, Viktor apuka nyári kirándulásai alkalmával mindig számíthatnak az otthoniak valami szép ajándékra. Hol egy nagyszabású családegyesítő buli ötletével tér haza apuka, hol egy szép tudományos albummal, amelyből az érdeklődő lurkók áttanulmányozhatják a genetika és a politikai ideológia összefüggéseit; egyszóval mindig van valami kedves meglepetés.
Tudjuk, milyen a jó szülő: mindent elkövet, hogy ne kelljen csalódást okoznia a gyermeknek. Viktor apuka is efféle: szokott leleményességét is túlszárnyalta az idén. Bejelentette, hogy nem is karácsonyra, hanem már valamikor az őszre a csemeték szép ajándékot fognak kapni. Egyelőre persze nemcsak, hogy nem adhatja oda, nehogy a csintalan lurkók szétcincálják, tönkretegyék; hanem sajnos pontosan azt sem mondhatja meg, hogy mi lesz a dobozban, nehogy előre civakodások magvát hintse el. A bölcs atya persze azért arra is vigyázott, hogy valamit sejtessen is az ajándék mibenlétéről: elmesélte, milyen lesz a csomagolás. Arra is figyelt, hogy a kisebbek figyelmét is megragadja — csillogó-villogó mesés dekorációk egységes nemzetről, amelybe törvényileg kötelező tartozni, mert ha nem, akkor irgumburgum, elviszi az embert a farkas-patás, tetőtől-talpig fekete gárdistaördög. És persze apuka gondolt a nagyobbacskákra is, akiknek már nyiladozik a kis eszecskéjük. Tudta, hogy ők már nem hisznek a mesékben, ezért nekik tette a dobozba az Országgyűlést, meg a törvényjavaslatot, lássák a lurkók, hogy nem mese ez gyermek. Persze apuka a rengeteg dolga miatt nem tudhat mindenre figyelni, nem tarthat mindent fejben. Szegény, elfelejtette azt is, hogy tavasszal, még nyuszi előtt épp ő adta nekünk húsvéti ajándékként az Alkotmányos Népítéletet, mint világújdonságot, mintegy az ósdi, elhasználódott parlamentarizmus helyett. Vagy ennek a szép húsvéti ajándéknak csak ennyi volt a garanciális ideje, máris tönkrement? (Pedig nem is a kínai piacon vette Viktor apuka...)
Ahogy az ember jár-kel a városban és nézegeti az éttermek étlapjait, azt látja, hogy egyre több helyen kínálnak a főétel mellé UBORKAsalátát. Megkezdődött a szezon...

Visszalövés

(Ezt egy új rovatnak tervezem, lényege, hogy korábban felvetett témákat újból megvizsgálok némi kis idő elteltével. Ez egyrészt prófétai mivoltomat van hivatva igazolni, másrészt egy-egy érdekesebb ügy újabb fejleményeit szeretném így követni.)

*

A KÖKI FÁTUMA
Itt és most élvén az ember néha (egyre gyakrabban) hajlik arra, hogy mégiscsak higgyen az összeesküvés-elméletekben. Mennyivel is egyszerűbb volna az élet, ha mindent vissza lehetne vezetni egy darab okra: a sötétben bujkáló titkos erők (zsidók, szabadkőművesek, szcientológusok, UFÓk, buzik, etc — nem kívánt törlendő) összeesküvésére, amely azonban minden ármány és konspiráció dacára olyan árulkodó nyomokat hagy maga után, melyek segítségével a legkiválóbb emberfők (teszem azt, pl. én) leleplezik eme sötét démont.
Nézzük, hogy is működik ez egy konkrét esetben, a KöKi ügyében!
Amikor annak idején megénekeltem a témát, akkor elsősorban az volt benne az érdekes, hogy az egész kitelepítésesdire-bontásosdira van-e jogalap, és ha van, milyen alapon működött addig a KöKi. Azóta viszont hihetetlen balszerencse-sorozat sújtja a környéket. Először titokzatos rosszarcúak jelentek meg, akik ripszropsz palánkokat húztak fel, majd az éj leple alatt a két elvileg ideiglenes paraván közti részt légkalapácsokkal és fúrókkal elkezdték bontani. Cserében azért a szomszédos, eddig senki földje széléről eltűnt a palánk, és láthatóvá váltak egy nagyszabású építkezés előmunkálatai. És most mi történik, amikor úgy tűnik, hogy a szépen haladó építkezés (,amely egyszer majd a metró-végállomás területére is kiterjeszkedik a tervek szerint) megfeneklik? Nicsak-nicsak, hát nem arra jár véletlenül egy daruskocsi (megemelt gémmel biztos, ami biztos), és nem úgy telibe trafálja a felüljárót, hogy az életveszélyessé válván mindenáron el kell bontani?? Persze, ha az ember paranoiássá akarja magát képezni, azért adódnak kérdések. Ahogy az ember a tudósítást olvasgatja és a képeket nézegeti felvetődik benne (persze azon túl, hogy: miért pont most járt arra az a szórakozott sofőrrel megáldott darusató?), hogy ha egyszer egy darusautó gémje életveszélyesre töri egy felüljáró mindkét lépcsőjét, akkor miért van az, hogy egyszercsak az egyikről kiderül, hogy mégse életveszélyes, míg a másik meg mégiscsak az? És a két lépcső közül vajon miért az használható, amelyik oldaláról a daruskocsi feltűnően és szemmel láthatólag kilökte a fém tartóoszlopokat/bakot? És miért az az életveszélyes, amelyik a túloldalra esik, ahol sértetlen maradt a szerkezet? Vagy esetleg egyik sem életveszélyes, csak ha mindkettőt újra megnyitják, akkor nem volna mire hivatkozni?

És továbbá: hogy is van ezzel a felüljáró-bontással? Először fontos leszögezni, hogy a ferihegyi gyorsforgalmi utat nem érinti a munkálat (hiszen, amikor mindkét lépcső le volt zárva, ott keltek át az utasok), de akkor hogy van az, hogy a bontási határozatot megkapott üzletek között egy élelmiszerbolt is fel van sorolva? Aki kicsit is ismerős a környéken, az tudja, hogy a palánkkal lezárt, zsákutcásított felüljáró-részen nincs élelmiszer-bolt. Van viszont egy rögtön szemben a metró kijáratával. Szóval, hol is lesz a bontás? És ha már nincs felüljáró, akkor ugye mégiscsak kell valamilyen megoldás. Esetleg egy úttest felett átívelő üzletközpont??...

____________________

FRADI VOLT

Írtam már itt a Fradiról ezt-azt. Mindkét írás közös lényege valami olyasmi volt, hogy az egykori elkötelezett Ferencváros-rajongásból mára csak – bizonyos körökre korlátozódó – erősen egyoldalú poltikai elkötelezettséggel járó fanatizmus maradt, amely ráadásul még a saját szurkolótábor számára is visszatetsző, vagy akár elrettentő. A fanatikusok ráadásul önigazolásként nem szűnnek meg mantrázni, hogy mára már csak ők és csakis ők képviselik a Fradit, még akár annak játékosaival és pláne vezetőivel szemben is.
Nem is kell hozzá különösebben jó memória, hogy visszaemlékezzünk rá: néhány hónapja ez a díszes társaság még azért tüntetett, hogy az akkor még reménybeli angol befektetőt ne akadályozzák meg olyasféle bürokratikus marhaságok, mint pl. pályázati kiírás, abban, hogy ide hozhassa a pénzét. Azt akkor és ott persze elfelejtették mondani, hogy a befektető, miután tejelt, húzzon is rögtön a ködös Albionba, és soha többet színét se lássák lehetőleg.

A szín mint olyan, úgy tűnik (pl. a fentebb belinkelt posztban látható zöld-fehérre átdizájnolt magyar címerből), egyébként is nagy szerepet játszik ebben a meglehetősen sajátságos csoportmitológiában. Nem arról van itt szó, hogy az volna a baj, hogy egy csapat, a Ferencváros rajongói ragaszkodnak klubjuk eredeti színéhez vagy épp nevéhez. Ennek a Fradi esetében, amely mind hagyományos nevét, mind színét egyszer már elvesztette (igaz inkább politikai, mint gazdasági okokból) még nagyobb jelentősége is lehet, megengedem. A gondok inkább ott kezdődnek, hogy ez a feltétel – tudomásom szerint – rögzítésre került a befektetési szerződésben is. Márpedig az a megközelítés, hogy egy szerződés betartása azon múlik, hogy tömegeket viszünk-e az utcára, és kevésbé kulturált megnyilvánulásokat engedünk meg nekik/magunknak, hm.. meglehetősen nem európai. (Még akkor sem, ha itthoni politikai életünkben ez a gyakorlat lassan mindennapossá kezd válni.) Még viccesebb, hogy ezek az emberek, akik állítólag futballszurkolók, mi okból vonulnak utcára: az a bejelentés verte ki náluk a biztosítékot, hogy a Ferencváros második, idegenbeli mérkőzéseken viselendő meze narancssárga színű lesz a következő idényben. Aki kicsit is figyel a futballra, az tudja, hogy civilizáltabb vidékeken, és különösen Angliában a Premiershipben) minden csapatnál még a soron következő szezon kezdete előtt rögzítésre kerül az otthoni ("home") és az idegenbeli ("away") szerelés színe és mintázata. Ezt, a másodikat általában valamilyen extrém színnek vagy mintázatnak választják, hogy semmiképpen se ütközzön egy potenciális vendéglátó hazai szerelésével sem (amely alapesetben nyilván a fő klubszín, vagy a klubszínek kombinációja). Így játszik pl. a Blackburn piros-feketében (a fehér-kék klubszínek "negatívosítva"), vagy a Stoke harsánysárgában. Tehetősebb klubok (ami például a mai FTC-ről a legnagyobb elfogultsággal sem állítható) azt is megteszik, hogy otthoni és idegenbeli színnek a klub két alapszínét választják, és az így valószínűbb ütközések kivédésére rendszeresítenek egy "harmadik" szerelést is. Így játszik időnként feketében pl. a Chelsea (a kék és a fehér mellett) vagy a Liverpool (a piros és a fehér mellett).

De persze ez nemcsak afféle szigetországbeli hülyeség: hasonló okokból játszott végig egy-egy idényt a saját alapszíneitől igencsak távol álló neonsárgában és drappos-szürkében a Barca, vagy bordó-szürkében a Bayern. Aki pedig nekem nem hisz, az kérdezze meg a duplán érintett Lisztes Krisztiánt: a zöld-fehér Bremen is játszott már narancssárgában. (Ez a csapat érdekes és ronda színű mezötletekért különben sem megy a szomszédba.)

Csodálatos útján a Ferencvárosi Szurkolók Szövetsége újabb fontos állomáshoz érkezett: miután deklarálta azon jogát, hogy csapata meccsein a bíró csak nekik tetsző ítéleteket hozhat, valamint, hogy nemcsak a pályára, de a játékosok öltözőjébe is állandó és bármikori belépési joguk van egy kis ökölpárbaj erejéig; most éppen azért vívják hősies élethalálharcukat, hogy eldönthessék: mezszíntől és felirattól kezdődően az igazolásokig bezárólag mibe fekteti pénzét Kevin Mccabe.

Gyanúsítgatók és apologéták

Kolonics György halálára

Miután egy ember halála mindig, minden körülmények között tragikus, a mostani alkalommal megpróbálnék eltekinteni a stilisztikai cifraságoktól, és a tényekre, állításokra, kérdésekre szorítkozni.
Doppingolás van, létezik, ez tény. Más kérdés, hogy a magyar közvélemény (és valószínűleg minden más ország közvéleménye is) ott tart, hogy doppingolni mindig "mások" szoktak, "minket" ezügyben maximum méltánytalanságok érhetnek. (Jó példa erre akár Fazekas és Annus athéni olimpiai ügye, vagy akár Kovács Ágnes afférja a WADA-val.) Ebből adódóan a magyar doppingolás kérdésében leginkább két szélsőséges nézet létezik, vagy legalábbis ezek képviselői a feltűnőbbek. Az egyik csapat a "gyanúsítgatóké", akiknek mindig mindenről a doppingolás jut eszébe, és nem restek gondolkodás nélkül kígyót-békát kiáltani sportolóinkra, semmibe véve azok erőfeszítéseit és érzelmeit-érzékenységét; valamint rossz hírét keltve külföldön hazánknak. A másik gárda, az "apologéták" viszont arra az álláspontra helyezkedik, hogy miután valaki magyar sportoló, ebből adódóan hozzá még a gyanú árnyéka sem fér, hiszen ő eleve nem doppingolhat, hiába teszi azt mindenki más a világon; és ha egyáltalán bármi ilyen ügynek akár csak az árnyéka is rávetül egy hazai sportolóra az minimum nemzetközi összeesküvés eredménye, valamint szentséggyalázás. (Bizonyára mindenkinek feltűnt, hogy az egyes táborokat szándékoltan eltúlozva, mintegy a másik szemszögéből írtam le — mellesleg ez szépen leképezi a közéletünkben is uralkodó megosztottságot...)
A másik, nagyon szomorú tény, hogy manapság elég gyakorivá váltak a profi sportolók közt a megmagyarázhatatlan, gyanús halálesetek. (Az index összeállítása erről itt.) Ha ehhez az összeállításhoz még hozzávesszük az országúti kerékpárosok szinte állandósuló botránysorozatát, akkor észre kell vegyük, hogy olyan sportokról van szó, amelyekben mind az extrém állóképesség, mind a robbanékonyság (tehát végülis két eléggé ellenkező bázisú adottság-tulajdonság) nagyon nagy szerepet játszik. Tegyük még hozzá halkan, hogy világszerte vagy lokálisan nagy népszerűségnek örvendő, így jelentős anyagi/erkölcsi haszonnal járó sportágakról van szó.

További, bár mellékesnek tűnő tény, hogy a modern profi sport világában, ahol a nagy tétek és a nagy pénzek a jellemzők, elég erőteljesen megjelent a drog is. Aki emlékszik még az eltorzult arccal a kamerába ordítva gólját ünneplő Maradonára, az tudja, miről beszélek. És persze ez csak a jéghegy csúcsa. Van itt furcsán öngyilkos olasz focistától kezdve minden.

És végül az utolsó, tagadhatatlan és nagyon sajnálatos tény: az utóbbi évek két legnagyobb visszhanggal járó esetének vizsgálata, Fehér Miklósé és Zavadszky Gáboré egyaránt nagyon kurtán-fucsán ért véget. Oly módon, hogy mindkettőt sok mindennek lehetett nevezni, csak alaposnak nem. És pláne nem megnyugtató eredményűnek. (Ami persze se pró, sem kontra nem bizonyít semmit.) És igazából ez az index fentebbi felsorolásában taglalt többi esetre is áll.

Akkor következzenek a kérdések!

Vajon mindezek és Kolonics György emberi és sportemberi létének ismeretében vajon mi jelenti a Hozzá jobban illő mentalitást? És különösen: mi segíti jobban emlékének tiszteletben tartását és az - adott körülmények között sajnos óhatatlanul felmerülő - gyanúk, vádak alól való tisztázását? Az-e, ha a kétségtelenül jelen lévő és megérdemelt kegyeletre hivatkozva fejünket ismét a homokba dugjuk, és ezzel tápot adunk további suttogásoknak pletykáknak? Vagy esetleg utoljára megadjuk Kolónak a bizalmat, és némán szurkolva azt mondjuk: ő ezzel is meg fog birkózni és bizonyítani fog önmagáért és az egész magyar sportért. Mert egy alapos, mindenre kiterjedő vizsgálat Neki, a magyar sportnak és mindnyájunknak csak hasznára válhat.

Mert azt, hogy tényleg BÉKÉBEN nyugodjon – , amit mindnyájan teljes szívünkből kívánunk – csak így érhetjük el és vehetjük komolyan.

Életvitel-szerű teniszezők és diplomaták

Egy korábbi Nagy-Magyarországos matricás poszt kapcsán arra a prófétai jóslatra ragadtattam magamat, hogy a szlovák rendszámmal furikázók körmére lesz nézve az Apeh által.
És lőn. Bár az idézett cikk a VP-t emlegeti, de ha kiderül a turpisság, akkor mint látjuk adócsalás lesz a vád. Én azonban egy(pontosabban két)valamit nem értek.
Szóval tisztelettel megkérném, mind a VP, mind az APEH illetékeseit, hogy 5 perc lazításként fogják magukat, sétáljanak ki légkondicionált irodájukból a székház bejárata elé, és nézzenek fel a kapu fölé. Fognak ott látni a piros-fehér-zöld mellett egy másik zászlót is: kék alapon körbe rendezve 12 sárga csillag van rajta, ha minden igaz. Ez az ún. Európai Unió zászlaja, amelynek Magyarország immár több mint 4 éve tagja. Nos ez az imént említett Európai Unió egy olyan szervezet, amely sok más szép eszme mellett pl. hirdeti polgárainak szabad lakhelyválasztását (bár, ha jól sejtem, ehhez elég valamely valóban működő demokrácia állampolgárának lenni, még EU-s tagság sem kell hozzá) valamint a vállalkozás szabadságát is országhatárokra való tekintet nélkül. (Lásd: "lehet-e cukrászdám Bécsben?") Nos mindezek fényében kissé furcsa, hogy azok, akik Szlovákiában szeretnének élni, vagy egyszerűen csak ott vesznek autót, mert tehetik, megüthetik a bokájukat. Egyáltalán: miért kell bárkinek is elszámolnia arról, hogy hol mennyi időt tölt? És az áruk és szolgáltatások szabad versenye, ez a csodaszép alapelv vajon miért nem vonatkozik magukra az egyes államalakulatokra? Miért van joga Magyarállam Rt-nek a maga rossz elavult, működésképtelen termékét (adórendszer + gépjárművel kapcsolatos költségek) a vásárló nyakába varrni, amikor a Szlovákia Ltd. sokkal kedvezőbb és korszerűbb terméket kínál kedvezőbb áron???
Na és ugye van a másik dolog: az ember lépten-nyomon kénytelen szembesülni az orwelli "egyenlőbb állatok" jelenségével. Olvasható a hírekben, hogy a kiváló magyar teniszezőnő, Szávay Ágnes Monacoba költözik/költözött. Többé-kevésbé bevallottan azért (is), hogy ily módon könnyítsen saját adóterhein, azaz, kerülje ki az adózásról szóló magyar törvényeket. És most kérem, tegye fel jó magasra a kezét, aki hallott róla, hogy egy ilyen nyílt beismerés nyomán, VP-vizsgálat indult volna annak kiderítésére, hogy Szávay Ágnes vajon valóban életvitelszerűen Monacoban él-e! Senki? Köszönöm.
Továbbá: számtalan autót látni, világoskék alapon fehér betűkkel-számokkal közlekedni hazánk területén. Ezek rendszáma DT-vel kezdődik. Frodítsuk meg a logikát: miért nem vizsgálják ki, hogy ha ezek itt kapnak rendszámot, vajon életvitelszerűen itt élnek-e? Mert az pl. tuti, hogy egyikük sem magyar állampolgár... De nyilvánvalóan (vissza)élnek azokkal az előjogokkal, amelyeket az ilyen rendszám garantál. Adóvizsgálatot nekik!!
Vagy esetleg senkinek se...

A szo*ás szabadsága avagy tények és következtetések

A Magyar Köztársaság bölcs Alkotmánybírósága rendíthetetlenül folytatja azt a minden tiszteletet megérdemlő hangyaszorgalmú aprómunkát, amellyel lépésről lépésre igyekszik elbontani saját tekintélyét és (korántsem) mellesleg a demokratikus intézményrendszerbe vetett állampolgári hitet.
Jómagam határozottan emlékszem egy nem sokkal a rendszerváltás után készült közvélemény-kutatásra, amely a lakosság egyes intézményekbe vetett bizalmát vizsgálta. A teljes sorrendet nem tudom már reprodukálni, de az biztos, hogy az AB valahol erősen az élbolyban végzett, alig lemaradva az egyházak — azaz, ha úgy vesszük: a Jóisten — mögött.
(Itt tartottam ennek a posztnak az írásában, amikor azt érzékeltem, hogy a valóság túllépett rajtam, és már egyáltalán nem[csak] az AB szerepéről kell elmélkedni, ha lépést akarok tartani a valósággal. Szóval kezdjük elölről...)

Tények és következtetések

1/ Az AB határozatban mondta ki, hogy miután az Alkotmányban nincs benne a "bódulathoz való jog", ezért szó sem lehet a (könnyű) drogok dekriminalizációjáról — holnaptól valószínűleg a viccmesélés is tilos, hiszen az alaptörvényben a nevetéshez való jog sincsen benne. Esetleg valaki, aki jobban ismeri az alkotmányt: a kreatív jogértelmezés szabadsága benne van?? Mert én úgy emlékszem, hogy ha valamit nem tilt a törvény, azt alapállásban szabad...
2/ Több bírósági határozat erősíti meg, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága - még akkor is, ha az tettleges cselekedetben valósul meg (pl. kordonbontás) szent, sérthetetlen, és a legelőrébb való alapjog.
3/ Steve Ballmer Microsoft-vezért a Corvinus Eygetemen tartott előadása alatt egy tiltakozó tojással dobálta meg. A bíróság az ügyben a tojásdobálás aktusát a véleménynyilvánítás megnyilvánulásaként értelmezte, így nem rótta fel az elkövetőnek.
4/ Martonyi János pert indított Kende Péter történész ellen, mert történeti tényekre alapozott kutatásai alapján az arra a következtetésre jutott, (és ezen véleményét ki is nyilvánította,) hogy MJ exkülügyér beszervezett ügynök volt. A véleménynyilvánítás szabadságával szemben a bajuszos politikus azt vonultatta fel, hogy "de nem ÚGY" volt ügynök. (Lásd még: "nem is volt taggyűlés".) A perben a politikus nyert, a bíróság az alpereseket saját költségükön való elégtétel adására, és bocsánatkérésre kötelezte.

5/ Az MSzP május 1-jei rendezvényén egy férfi úgy adott hangot negatív véleményének, hogy műanyag pisztolyt fogott Gyurcsány Ferencre. Jegyezzük meg: a játékpisztoly még anynira sem alkalmas sérülés okozására, mint bármely tojás. És persze a miniszterelnöknek mint közszereplőnek még inkább kötelessége a megatív kritikák tolerálása. A férfit mindezek ellenére pénzbüntetésre ítélték.
6/ Az Alkotmánybíróság kifejezést adott azon véleményének (nyilván a véleményszabadság jegyében), hogy ezt a magas testületet kritikával illetni egyrészt helytelen, másrészt pedig nyilvánvalóan téves, mert megrendíti az állami és a közélet alapjait. — Láthatjuk tehát (4/ és 5/), hogy ahogy léteznek egyenlőbb állatok Orwellnél, úgy léteznek a mai magyar valóságban alapabb alapjogok, amelyek még a legelső alapjognál (lásd 2/!) is előrébb valók. Bár ez nem foglalódott írásba, de ez az alapjog alighanem a megfelelő testületek, illetve a politikai elit kritikával való illetésének vagy őket érintő negatív tények feltárásának tilalma. Bár kicsit nehezen fogom, hogy egy tilalom hogy lehet jog, de hát én nem vagyok jogász. Láthatjuk továbbá, hogy ez a nagyon-nagyon alapjog csak nagyon szűk rétegre vonatkozik, ha már olyasvalakiről van szó, aki csak a Microsoft vezetője, vele szemben már a véleményszabadság gyakorlásának teljes jogával élhet bárki.
7/ Felmentették a július 5-i Gay Pride-menetet tojással megdobálókat. Ismét a tojásdobálás, mint a véleménynyilvánítás (ami ugye szabad és sérthetetlen — csak akkor miért vitték be a dobálókat a rendőrök??) jegyében került sor a példás tartalmú ítéletre. (Érdekes olvasnivaló a témához itt.) — Úgy tűnik, a magyar rendőr (és persze vele együtt az ítélkező hatalmi ág teljes apparátusa [ügyészek, bírók, ügyvédek] csodálatos, szinte szupermeni képességekkel van felvértezve. Meg tudja állapítani különleges röntgenszeme segítségével, hogy a röpülő tárgy tojás-e vagy esetleg valami más. (Mert ugye az nyilvánvaló, hogy az emberi élet kioltására alkalmas tárgy dobása az már túllép a véleménynyilvánítás korlátain.) És persze a közeg azt is képes megállapítani, hogy a tojás, amit dobnak, az vajon génkezelt-e, hiszen az ugyebár tilos. Vagy mi a helyzet a tojásformára faragott, fehérre festett kővel, vagy ólomdarabbal? És fordítva: mi van, ha valaki a japánok kocka alakú dinnyéjéhez hasonlóan, szorgalmas kísérletezgetés után létrehozza a kocka(kő) alakú tojást?? A rendőr ezt is fel kell ismerje? És végül: mi van, ha egy bíróval szemben akar valaki véleményt nyilvánítani a bíróság által elismert módon? Bár erre már született is válasz.

A címhez pedig csak annyit: (talán) rajtunk is múlik, hogy a * helyén "k" vagy "l" áll-e. Esetleg "p".

Elképesztő elektromos ejakulátor

Mindazok, akik kellő számú életévvel bírnak ahhoz, hogy elmondhassák, a létező szocializmusban a Kudlik Júlia-féle Delta emlőin nőttek fel, bizony fájó hiányként élik meg a kertévékben a tudományos- ismeretterjesztő műsorok területén tapasztalható hiátust.
Természetesen a fent emlegett médiumok észlelik ezt a vágyódást, és valamiképp igyekeznek is tenni eme igények kielégítése érdekében — persze szigorúan a maguk módján. Így születnek az olyan öszvérek, mint a TV2-n futó Magellán. (Eddig úgy tűnt, hogy a jeles világutazónak az a Fülöp-szigeteki bennszülött ártott a legtöbbet, aki 1521-ben mérgezett nyilával eltalálta, de most a mérleg erősen elbillenni látszik az excsigatévé kreatívjai javára, akik lelkét a névadás sötét bűne nyomja.) Nézzük, mit is örökölt szüleitől ez a fura "félszerzet"!
Kültakaróját tudományos ismeretterjesztő szülőjétől kapta, bár ez inkább csak mimikri: első, felületes rátekintésre valóban tudományos műsornak tűnik, de ha jobban megnézzük, éppen az leplezi le, ami elvileg a legvonzóbb vonása (kellene legyen), és közvetve a neve is utal rá: a műsor ún. "felfedező" profilja. Ez persze elsőre ötletesnek tűnik: hiszen felfedezni végülis mindent fel lehet, (a horvát konyha rejtelmeitől a vízisportokig;) csak elhitető erő kérdése, hogy egy műsor azt szuggerálja, hogy mindaz, amivel foglalkozik, újdonság és a reveláció erejével KELL, hogy hasson mindenkire. És itt jön az, amit a műsor készítői – sajnos – lényegnek vélnek: mindennek bombasztikusnak, szenzációsnak kell lennie. Vagyis, mivel azért az ilyen tudományos szenzációk nem ismétlődnek hetente szombatonként, legalább annak kell látszódnia. Ezt költséghatékonyan és legkönnyebben úgy lehet elérni, hogy a már emlegetett bulvár-effektust alkalmazzuk: azaz elhitetjük mindarról, ami cseppet sem érdekes, de legalábbis nem szenzációszámba menő dolog, hogy az. Tegyük mindezt úgy, hogy öszvérünk le se tagadhassa bulvár-szülőjét: minősítsünk MINDENT (,de legalábbis a legkevésbé annak látszókat) "elképesztőnek, szenzációsnak, megdöbbentőnek, soha nem látottnak" és ezt lehetőleg minél többször mondjuk el.

És most lássuk a konkrét esetet!

Soha nem látott felvételein a Magellán egy afrikai kalandról tudósít, ahol az állatkerti orrszarvúállomány génfrissítésének céljaira egy expedíció spermát próbál vételezni vadon élő rinocéroszbikáktól. A jó ízlésre és még jobb gyomorra valló témaválasztás megoldja azt a problémát is, hogy hogyan lehet egy videóriport keretében egyszerre beszámolni az emésztési folyamat végtermékéről és a nemi élet titkairól egy szombat késő délutáni műsorban. Mindaz, amit megtudunk vagy egyáltalán nem megdöbbentő (pl. hogy egy nagytestű orrszarvú számára kevés lehet a lövedékben kapott altató); vagy egész egyszerűen biológiai tény, ami szakmai körökben közhelynek számít (pl. az orrszarvú heréinek elhelyezkedése).

Persze mindezeket éppenséggel érdekes, figyelemfelkeltő formában is lehetne tálalni, de akkor azt szakemberek által "csinált" formában kéne tálalni. Az azonban nem menne annyiból, hogy multi-kapcsolatainkat kihasználva bekérezkedünk egy amúgyis létező expedícióba, hogy aztán részletesen és többször elmondhasssuk, hogy mire való az elektromos ejakulátor, vagy hogy miért kell vegyvédelmi esőkabátot húznia annak, aki derékig behatol egy rinocérosz emésztőtraktusának hátsó részébe.

De hogy mindebből mi az a tudáselem, amelyet nemcsak hogy elsajátíthattunk, de még félóra múlva is emlékszünk rá, arra nehéz volna válaszolni.

Aki pedig ennél többre vágyik, az nézze a NatGeot vagy a Spektrumot.