A Magyarok Gőzössége

Vajon eltöltötte-e elégedettséggel és büszkeséggel Kasszandrát, amikor azt kellett látnia, hogy félelmetes és sötét jóslatai az őt körülvevők kétkedése és csúfondáros megnyilvánulásai ellenére sorra valóra válnak?? Bár kétségtelen, hogy az egyéni büszkeség ilyesfajta reakciót diktált volna a trójai herceglánynak, de őt valószínűleg nem elsősorban a személyes becsvágy vezette, hanem a hazájáért, közösségéért érzett aggódás, így jóslatainak teljesülésekor valószínűleg inkább szomorkás letargia vagy akár kétségbeesés vett rajta erőt.
Valami ilyesféle - belátom, nagyképűségtől sem teljesen mentes - érzések fogtak el, amikor emlékezvén egy korábbi írásomra (erre ni!), amely a hazánkban dívó egyesületi névadás divatját tárgyalta, szembesültem a Facebook-on a Magyarok Közössége nevű csoporttal. Persze be kellett ismerjem azt is, hogy a fent említett írás nem volt teljes, hiszen nem tértem ki benne azokra az esetekre, amikor olyan nagy közösségek kerülnek megnevezésre, amelyekbe nyilvánvalóan "mindenki" beletartozik (épp ezért mint specifikus csoportok teljességgel értelmetlenek), de azért máshonnan nézvést mégis érződik rajtuk a kirekesztő szándék.
A konkrét esetet vizsgálva először is szögezzük le, hogy a magyarok közössége már létezik; úgy hívják, hogy magyar nemzet. (És ezen most nem a méltán széles körben [és széles spektrumon] elismert sajtóterméket értem.) Ezt duplikálni nem lehet, alapszerepéből kitúrni pedig... hm hát, mit is mondana erre, hogy nemzetibb érzelmű blogger... igen, megvan: "hazaárulás". Kissé problémásnak tűnik az is, hogy mi célt szolgálna ez, vagy bármilyen hasonló jellegű csoport. A Facebook ugyan egy nemzetközi portál, de egyrészt épp ez a nemzetköziség az egyik alapvonása, és célja. Másrészt pedig a magyar olyan nyelv, amelyet az anyanyelvi beszélőkön kívül nagyon alacsony létszámú populáció ismer, így az, hogy valaki magyarul használja az Arckönyvet, egyben nagy biztonsággal meghatározza azt is, hogy eleve a magyarok közösségéhez tartozik. Magyarul: a Magyarok Közössége csoport teljességgel felesleges, hiszen egy eleve adott alaptulajdonságból próbál specifikumot csinálni, önkéntelenül is felidézve az elhűlt szemlélőben azokat a tömörüléseket ahol a "magyar" jelző kirekesztő szereppel van/volt jelen.
Ennek a feleslegességnek a legékesebb bizonyítéka a Magyarok Közösségének "működése" is: magyar és székely himnusz, hazafias dalok és "költemények" ijesztő számban és még ijesztőbb színvonalon, valamint elmélkedések mindenféle formában és stílusban arról, hogy a világon miért a legkúlabb dolog magyarnak lenni. Aztán van panaszos beszámoló arról, hogy a - ha jól értem mindkét oldali - sajtó hogy hallgatta agyon a 2009 nyarán lezajlott magyar nagygyűlést (mintha bizony a sajtónak az volna fő feladata, hogy mindarról beszámoljon, amit valahol valaki érdekesnek és fontosnak talál). És "természetesen" nem hiányozhat az obligát Nagy-Magyarország térkép sem. Pedig nem is kell hozzá részletesen ismerni Tóta W. Árpád munkásságát, elég gondolkodni is, hogy tudjuk: Nagy-Magyarország korántsem egyenlő a magyar többség lakta területekkel. Hogy az hova vezethet, ha abból próbálunk meg kiindulni, hogy "minden olyan hely Magyarország, ahol csak 1 db magyar is él", arra nagyon jó példát nyújt, hogy az 1990-es évek elején valami nagyon hasonló alaphelyzetből indult neki Szerbia a délszláv háború(k)nak.
Ha pedig valaki azt kérdezné, hogy mit nem szeretünk a nagy nemzetekben, pl. a németekben vagy az amcsikban, akkor valahogy úgy fogalmaznék, hogy az velük a baj, hogy rettenetesen odavannak maguktól, azt képzelik, ők nagydolgozták az Univerzumot, és úgy viselkednek, hogy minden moccanásuk azt sugározza: a világon a legkúlabb dolog németnek/amcsinak lenni.
A Magyarok Közösségébe nem léptem be. Őszinte kíváncsisággal várom, mi fog ezek után velem történni.

M & M's

Nem, kedves olvasó, most nem arról lesz szó, amit a cím első olvasásra sugallana, azaz nem a két csokigolyóról, akik színes cukormázban vígan csillognak.
A két "M" ezúttal nem két csokigolyót takar, hanem két "politikust" (a "magyarfoci" mintájára asszem, bevezetem a "magyarpolitikus" kifejezést, így nem kell annyit koptatni az idézőjelet), Molnár Oszkárt és Mádi Lászlót. Bár kétségtelen, hogy az elsőt sem kiköpni, sem lenyelni nem tudta igazán pártja, így volt rá komoly esély, hogy megolvad a szájában (már ha egy pártnak van egyáltalán szája, de pl. egy pártszóvivőt akár annak is nevezhetünk). Amiért a két emlegetett személyt egy kalap alá lehet venni, az a pályájukban bekövetkezett érdekes fordulat, amellyel atombiztos képviselő-jelöltből hirtelen kegyvesztetteké váltak, és elvesztették ezt a státuszt. Nem is igazán ez az érdekes, hiszen az bárhol előfordulhat, hogy egy párt lecserél egy (két) képviselőjelöltet ilyen-olyan okokból. Sokkal érdekesebb a két párhuzamos történet mikéntje.
Az első M, Edelény polgármestere valamiért jónak látja meglovagolni a Magyarországon eluralkodott szegény(és ami ma, közös szégyenünkre ezzel szinte ugyanazt jelenti: cigány-)ellenes hangulatot, épp akkoriban, amikor a legsötétebb időket és helyeket idéző etnikai alapú sorozatgyilkosságok zajlanak az országban. Előkapja hát nagyhirtelen a gumikalapácsot, és az azzal domborodó pocakjukat magasabb segély reményében szakszerűen ütlegelő cigány kismamákat. Majd az ily módon magának generált médiafigyelem fénykörébe jutva hamarjában jónak látja nyilatkozni még a zsidó nagytőkéről és biztos, ami biztos alapon az egyneműek börtönökben élt "házaséletéről" is.
A második M, a Fidesz egyik széles körben elismert szakpolitikusa, 1990 óta képviselő. Mint ilyen, megengedi magának azt a nyilatkozatot, hogy az ingatlanadó nem az ördögtől való, és végülis hosszabb távon és alaposabb előkészítés után bevezethető, sőt tán tanácsos is volna bevezetni. (Hiszen az Alkotmánybíróság is a bevezetés módját kifogásolta csupán.)
A következményről már esett szó fentebb, de ami nem tanulság nélkül való, az az, hogy meddig húzódott az egyik, és meddig a másik ügy. Az edelényi polgármester esetében hosszas huzavona vette kezdetét, amit először a jelöltállítás elhúzódásával, majd a konzultációk személyes vonatkozásaival magyarázott a Fidesz, már ha egyáltalán késztetést érzett rá, hogy magyarázza. Aztán Molnár Oszkár nem volt jelölt aztán mégis, aztán mégsem.
Mennyivel határozottabban, erőt sugárzóbban és villámgyorsan reagált viszont Mádi László esetében a Párt! A meggondolatlan nyilatkozat másnapján máris érkezett a verdikt: az 1990 óta képviselősködő szakember ezúttal még csak lehetőséget sem kap arra, hogy ismét megméresse magát. Nos, nézzük csak, mit is sugallhat a két eljárás hossza közötti markáns különbség!
Ma, 2010-ben ezek szerint a Fidesz köreiben a rasszista beszéd, a homofóbia, az antiszemitizmus sokkal kisebb bűn, mint a Párt központi akaratával (vagy legalábbis azzal a valamivel, amit pillanatnyilag akként kommunikálnak) való szembehelyezkedés. Tegyük hozzá: történik az első a teljes antihumánum és irracionalitás, míg a második a gazdasági realitások jegyében. Vagy közelítsük meg másként: az a bűvös 2/3 olyan nagyon vágyott célként jelenik meg a Fidesz vágyképeiben, hogy érte semmit nem szégyellnek ami véleményük szerint népszerűséget és vele szavazatokat hozhat, de mindent kínosan igyekeznek kerülni, ami népszerűtlen, és egy kicsit is azzal a veszéllyel jár szerintük, hogy esetleges szavazókat tántoríthat el. Azaz a látlelet azokról, akiket a Fidesz meg szeretne nyerni magának, és akikre számít: vezérelvű tömeg, amely rasszista és homofób szólamokra mindig vevő, de messziről kerüli a kínos realitásokat, inkább arra vár, hogy a jóságos államtól minden jár neki.
Tudjuk, a csokigolyók csak a szánkban olvadnak. Már ha elég ideig szopjuk (őket).

A változás(ok) őrei - [Fidesz]

Sólyom László jónak látta a Költészet Napját/József Attila születésnapját azzal tenni emlékezetessé, hogy rászervezi az Új Világ Kezdetének napját/országgyűlési választások első fordulójának napját. Ez elvileg az erre irányuló kampány startját is jelentené, ha a kampány már hetekkel előbb nem indult volna meg.
Ahogy az EP-választás idején már szenteltem némi figyelmet az utcákra kikerülő plakátoknak, úgy igyekszem ezt majd most is megtenni. A Fidesz tipográfiailag is fantáziában szegényes plakátjának külső megjelenését a Konzervatórium blog már részletesen méltatta, így ettől most eltekintenék. De próbáljunk némi kis figyelmet szentelni annak is, hogy mi eme csodás reklám-rekvizitum eszmei tartalma, vagy modernebben fogalmazva "üzenete"! (Jelen poszt abból a jóindulatú hipotézisből indul ki, hogy van ilyen, hiszen egy párt - sőt: A Párt nem engedheti meg azt magának, hogy feltételezett győzelme okán semmitmondó, tartalmatlan plakátokkal árassza el a a közterületeket, már csak azért sem, mert lépten-nyomon felléptek a hatalmon lévők pazarlása ellen -- olykor még az is megesett, hogy jogosan.)
A plakát mondanivalóját tekintve két rétegű. A Fókuszban a szürkeségből kiemelkedő két vezérmotívum, az "Itt az idő!" és a "Változás" áll. Az előbbi a Petőfi-kutatást segítendő, megforgatja a költőt sírjában (bár a fidesz kreatív idézet-felhasználási technikájáról már korábban is meggyőződhettünk, pl. mikor a Terror Háza megnyitóján Szabó Lőrinc szerelmes verséből csináltak politikait), így az intenzív földmozgások nyomán végre van esély arra, hogy megtudjuk, hol is nyugszik egyik legnagyobb nemzeti költőnk. Tegyük továbbá hozzá, hogy ezzel folytatódik az a tendencia, amivel a Fidesz híveit ismét és sokadszorra utolsó, mindent eldöntő csatára hívja, amelyet aztán menetrendszerűen meg is nyer, mint mindent az elmúlt négy évben. És még valami: mintha Orbán Viktor és pártja kicsit túlzottan beleszerelmesedett volna a felkiáltójelbe, vagyis inkább a felszólító mondatokba: "Elég!"; "Józsefvárosnak nyernie KELL!", és most "Itt az idő!". (A monnyonle!-ről már nem is beszélve.) Ha mindehhez hozzávesszzük azt az apró tipográfiai érdekességet, hogy az elmúlt 4-5 évben nem igen volt olyan Fidesz-plakát, amely ne csupa nagybetűt használt volna - amely mint tudjuk, a megemelt hangerő vizuális kifejezése -, akkor talán nem túlzás azt állítani, hogy nem sikerült bántóan precízen az erőteljesség és az erőszakosság közti vékony határvonal innenső oldalán maradni.
Bár a Változás kapcsán a Konzervatórium Obama-utánérzéssel vádolja a narancsosokat, de nincs igaza: a helyzet sokkal inkább az, hogy kampánya során az USA jelenlegi elnöke lopott a magyar polgári párttól. Hiszen nem is kell különösen erős memória ahhoz, hogy emlékezzünk rá: az akkori (és mostani) ellenzéknek már a 2006-os választások során is a "Változás 2006" volt az egyik fő szlogenje a nagysikerű "rosszabbul élünk, mint 4 éve" mellett. Így azonban érdekes ellentmondásra figyelhetünk fel: vajon mit gondoljunk egy olyan pártról, amely a "változás"-sal kampányol, immár négy éve?? Azaz, miközben a változást hirdeti, semmi új nem jut eszébe? Persze, világos, a hazug kormány semmit sem változott, csak legfeljebb még elvetemültebb és megátalkodottabb lett. De vajon a Változásra való képesség nem elsősorban abban rejlik-e, hogy tudjunk túllépni azon, ami egyszer nem jött be, és új cselekvéseket keressünk?? De hagyjuk a szavakon való lovagolást, fogadjuk el, hogy a kormányváltás-t négy év elteltével is ezzel vélték leginkább leírhatónak a párt kreatívjai! (Azaz, változni csak akkor fog minden/bármi, ha a Fideszre szavazol, jegyezd már meg, pupák szavazó!)
Nos, akkor lássuk a második réteget, a hátteret! A plakát méretétől függő darabszámú, - természetesen csupa nagybetűs - szürkével írt kifejezések jelennek itt meg, oldandó az egyhangúságot (és leplezendő az ürességet). Azt természetesen mondani sem kell külön, hogy mindezek a kifejezések pozitív kicsengésűek. Abból természetesen, hogy mindezek a Fidesz plakátján jelennek meg, egyértelműen következik, hogy mindezeket az értékeket ez a párt képviseli; és csak ez, hiszem ha ezek más pártnak is sajátjai volnának, akkor nem lehetne őket egy "Változás"-t követelő plakáton megjeleníteni (hiszen akkor már korábban is érvényesültek volna nyilván). Sajnos azonban ez az a pont, ahol fidesz a Magyar Választóról kiállítja a komplett hülyeségi bizonyítványt. Hiszen ha ezek olyan Értékek, amelyeket a Fidesz képvisel - és következetesen képviseli őket régóta, hiszen a Fidesz követekezetessége legendás - akkor aki nem a Fideszre szavaz (vagy szavazott eddig), az nyilván egyrészt velejéig gonosz, másrészt rettenetesen buta, hiszen nem akarja/akarta, hogy ezek az értékek érvényesüljenek. Márpedig tudjuk, hogy a választók java része az elmúlt két országgyűlési választás alkalmával ellenállt az ezen értékek (azaz a Fidesz) jelentette csábításnak. A dekódolt üzenet tehát ezúttal ennyi: "te kis hülye választópolgár, tisztában vagyunk vele, hogy olyan korlátolt vagy, hogy azt sem tudod, mi a jó, de mi megmutatjuk, és most az egyszer még adunk egy lehetőséget, hogy Ránk szavazz".
Még egy dolgot érdemes észrevenni: ahogy szaporodott a dinamikus erőteljes hangnem (felszólító-parancsoló mondatok), úgy fejlődtek vissza, csökevényesedtek a nyelvtani szerkezetek a Fidesz plakátjain. (Ami végül is nem csoda, ha figyelembe vesszük a rendkívül bonyolult, összetett mondatba foglalt üzenetű "Rosszabbul élünk, mint négy éve" siralmas buktáját [2006], szemben a spártai egyszerűségű "Elég!" elsöprő sikerével [2009 EP-választás]). Ennek megfelelően az elemzett plakáton a legbonyolultabb grammatikai szerkezet a romantikus bonyolultságú 19. századi "Itt az idő!". Ezen túl már csak egy szintagmát találunk a szürke mezőben, az "Új kezdet"-et, ezen túl csak önálló szavak légiója áll a plakáton, óvva a választó agysejteit a gondolkodással járó túlterheléstől.
Ha össze szeretnénk foglalni, akkor végülis a Fidesz plakátjának üzenete valami ilyesmi volna: "Szavazz ránk, hiszen mi vagyunk a jó fiúk — vagy legalábbis rengeteg szép szót tudunk."
Hát, nem tudom, aki megteszi, lelke rajta.
De legalábbis 4 évnyi jövője biztosan.

UPDATE (2010. febr. 4.): délben, ahogy ebédelni indulok, egy Alkotmány utcai hirdetőoszlop mellett sürgölődő plakátragasztóba botlom. Épp a Fidesz fentebb elemzett hatalmas poszterét ragasztja felül a most indult ClassFM fehér plakátjával. Rajta a szöveg csak ennyi: "Class a dumád". És még mondják, hogy az egyszerű fizikai munkásoknak nem sajátja az irónia!