Azoknak, akik lépten-nyomon a kommunistáktól és a kommunizmus visszatérésének veszélyétől óvják a sokat szenvedett magyar népet, a parlamenti választások estéjén-éjszakáján azzal kellett szembesülniük, hogy rémálmuk valóra vált: a Lenin-mauzóleum előtti teret idéző hosszúságú sorok kígyóztak az ország számos pontján bizonyos szavazóhelyiségek környékén.
Természetesen a (relatíve) nagy érdeklődés nem a kommunizmus bebalzsamozott atyjának szólt, és nem is volt igazán spontánnak tekinthető: választási jogukkal élni kívánó magyar állampolgároknak szervezték valakik a sorállást. Az érdekes szituációnak köszönhetően idén az egyes pártok értékelései már a voksolás tényleges befejezése előtt elhangzottak, és szinte mindegyik ilyen elemzés foglalkozott azzal, hogy végül is kik voltak ezek a "valakik". Hamar sikerült is megtalálni a két hárombetűs bűnbakot, az OVB-t és az OVI-t. Ahogy az Unger Anna Narancs-beli publicisztikájából is kiderül, (már ha az ember mondjuk, lusta volna gondolkozni), a két hárombetűs intézmény mint jogalkalmazó szerv vesz részt az egész folyamatban, így hát a felelősség kissé másutt keresendő: az Országgyűlés 386 képviselőjéből 350-en igennel szavaztak arra a törvénymódosításra, amely előidézte az április 11-e esti/éjszakai tragikomikus helyzetet. Köztük nyilván jó eséllyel a két legtöbb szavazatot kapott párt azon képviselői is, akik kemény szavakkal ostorozták a szituációt. (Bár Orbán Viktor nem biztos, hogy nyomott egyáltalán, 2007-ben még nem erőltette a munkába járást a Kossuth térre.) Azt, hogy a felelősséget szemrebbenés nélkül másra kell tolni, bevett politikusi reflex, nincs is mit csodálkozni rajta. De hogy egy ún. "napilap" (Magyar Hírlap) miért közöl cikket "Alkalmatlan kormány alkalmatlan OVB-je" című cikket a törvény betűje szerint (1997. évi C. törvény) független szervezetről, azt már kicsit nehezebb megérteni. (Érdekesebb, hogy még az elvileg szintén független adatvédelmi biztos is jónak látta bekóstolni az OVB-t, miért is? azért a 3 és negyed óráig, amíg úgymond titkosítottak közérdekű adatokat - mindezt a 80 évre titkosított kormányülések országában... ) És miért volna vajon egy kormánynak OVB-je?? Persze, ha a Magyar Hírlap már a Jövőről szóló vízióit osztotta meg velünk, az más...
2. Számlálók, nevezők és (meg)vezetők
Nem nagyon maradt már kampányérve a Fidesznek... pontosabban semmi olyasmi, amibe az "azért szavazz ránk, mert mi sokan vagyunk" játszótéri banda-bölcsességet csomagolhatná. A nagy kín nagy kreativitást szült végülis, és megszületett a "minél nagyobb a felhatalmazás, annál gördülékenyebb lesz az átmenet, és az új világba való belépés" tartalmú bődület. Színvonalát tekintve természetesen ez sem lógott ki az eddigi Fidesz-szlogenek sorából se felfele (szokatlan lett volna), se lefele (nem volt már hely hova...), de mintha újdonság-voltát tekintve valami hiányérzet gyötört volna. Mintha már hallottam volna ezt valamikor, valahol... vagy legalábbis valami nagyon hasonlót... Nem is túl hosszas töprengés után sikerült rájönnöm... A párt, amelyik a fenti szólam elődjét hangoztatta, ugyanaz, a Fidesz. Csak a helyzet, amelyikben erre hivatkozott, tér el némileg a mostanitól: emlékszünk még a '98 és a '02 közötti időkre, amikor egy futó történelmi pillanatra az lett a jelszó, hogy "az ország/Parlament nagyon jól működik ellenzék nélkül is"? Akkor ezt az - úgy tűnik, örökérvényű - szép mondást a hatalmi gőg és butaság, a demokráciaellenes dölyf megnyilvánulásaként érzékelte az ország többsége, amiről aztán a ciklus végén a maga a Fidesz is meggyőződhetett, kénytelen-kelletlen átvéve a "szükségtelen ellenzék" szerepét.
Érdekes módon most, 8 év múltán szinte ugyanez a "gondolat" tér vissza a narancsnokok kommunikációjában: az ellenzék csak fölösleges nyűg, amely nem a kompromisszumok, a többség akaratának jobban megfelelő megoldások kimunkálásában jelent segítséget, hanem az amúgy is tudott és mindenki által hőn vágyott szebb jövő felé vezető úton jelenik meg akadályként. (Mely tézis szerint persze a nemzet lelki üdvét és boldogulását értelemszerűen az ellenzéket tökéletesen nélkülöző egypárti diktatúra szolgálja a legjobban.) Az hogy mi, az istenadta nép (,akik szemmel láthatólag vevők vagyunk erre) lettünk hülyébbek ennyivel a 8 év alatt, vagy a Fidesz kommunikációja vált ennyivel gátlástalanabbá nagy kérdés, de talán nem jó kérdés. Mert alighanem mindkét válasz az igazság egy-egy része.
3. "...kivéve az Istent"
Szókratész védőbeszédének utolsó mondata zárul ezekkel a szavakkal. Az ember, akinek immár nem maradt választása, csak úgy őrizheti meg emberi tartását, ha utolsó erejét, minden energiáját mozgósítva tárgyilagosan szól arról a témáról, amely a lehető leginkább fontos az ő számára: saját sorsáról. Embert próbáló, szinte beláthatatlanul nagy feladat, nem sokaknak sikerült igazán emlékezetesen, ezért - ennek tudatában - a többség inkább meg sem próbálkozik ezzel, még akkor sem, ha élete olyan fordulóponthoz érkezik, amelyik ezt indokolttá tenné. Azt pedig még kevesebben tudják megtenni, hogy - ,ha hatalmukban áll - saját sorsukra vonatkozó következtetéseket vonjanak le az adott helyzetből, és pláne aszerint is cselekedjenek.
A végleges választási eredmények közlése után Dávid Ibolya beszél a tévében. Látszik rajta az emberfeletti erőfeszítés, amellyel igyekszik megőrizni az önuralmát, vagy legalább a kontroll látszatát. A feladat tiszteletreméltóan sikerül: bár egy ember épp egész addigi, létét meghatározó közegétől és szerepétől búcsúzik; mindattól, amire feltette elmúlt jópár évét, mégis végigmondja a beszédét, helyzetértékelést ad; és levonja a konzekvenciát — benyújtja lemondását.
Akárhonnan is vizsgáljuk: Dávid Ibolya épp most bizonyítja be legegyértelműbben "államférfiúi" kvalitásait. Nemcsak a fenti, embertpróbáló lélektani helyzetnek felel meg, de a konzekvenciákat is levonja. Próbálok végigfutni a magyar belpolitika elmúlt 20 évén, hogy kinek sikerült ugyanez ilyen következetességgel, és tartással, de inkább csak ellenpédák akadnak, mind a kicsik, mind a nagyok közt: a kisgazdák, akik 2 fős tagság mellett is inkább új pártot hoztak létre, csakhogy elnökök maradhassanak; vagy egy sokkal nagyobb párt elnöke, akinek 2-3 elvesztett/nem megnyert választás után nemcsak hogy lemondania nem akaródzott, de még egy reális helyzetértékelést sem sikerült nyújtania.
Azért akad még egy pozitív eset, amelynek szereplője a kultúrvilágban meghonosodott mintákat igyekezett követni. 1998-ban járunk: az SzDSz a várakozásokat messze alulteljesítve 6,22%-os mandátumarányra tett csak szert, amelynek hatására a párt akkori elnöke, Kuncze Gábor benyújtotta lemondását. De nemcsak azért volt ez érdekes momentum, mert a liberális pártelnök előtte még nem járt utat taposott, hanem azért is, amilyen reakciót kiváltott másutt: a parlamentbe akkor frissen bejutott MIÉP főhadiszállásán lévő stáb akkora zajos ünneplést rögtönzött a hír hallatára, mintha Csurkáék épp akkor nyerték volna meg 2/3-dal a választásokat.
A politikai hatalom a dolgok természetéből adódóan múlandó. A emberi tartás, a gerinc, ha az egyes ember életében múlandó is, mégis örök eszmény marad.
Mert hogy is van az az utolsó pár mondat???
"De ideje már, hogy távozzunk. Én halni indulok, ti élni; de kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van, kivéve az istent"
4. A svindler(ek) listája
Közeledvén április 11-e, egyre több érdekes dolog derült ki miden párt minden jelöltjéről. Ezek közül nyilván még igaz is akadt, függetlenül azok fajsúlyától. A melegpornós gárdistalány vagy akár a megkerékbilincselt leendő köztársasági elnök alkotta mezőnyt messze maga mögé utasította a Fidesz pártigazgatójának, Kubatov Gábornak kiselőadása arról, hogy közelebbi nexusba került Európa idei kulturális fővárosának összes komcsijával.
Az többé-kevésbé tudható, hogy a Fidesz nem elsősorban azzal lóg ki az összes többi magyar politikai párt közül, hogy saját választói adatbázist épít, bár valószínűnek látszik, hogy ebben a nagy munkában előrébb tart versenytársainál. Sokkal inkább aggályos, hogy "a-párt-melynek-első-embere-még-sosem-hazudott" hogyan reagált a valósággal való szembesülés kétségtelenül megjelenő igényére. Először is Szijjártó Péter komoly tekintettel biztosította az egész magyar nemzetet, hogy ők az adatokat csakis és kizárólagosan törvényesen kezelik (oszt jónapot). Gondolom, ez volt a bizonyítékokkal alátámasztott komoly cáfolat. Ezután Kósa Lajos többször kijelentette ugyanezt, majd még azt is, hogy erről nem hajlandó beszélni. Alighanem ez lehetett a probléma alapos kibeszélése. És végül mindezek betetőzéseként - ki tudja hogyan - felkerült a netre egy érdekes felvétel, amelyen egy felismerhetetlenségig eltorzított hangú férfi azt ecsetelgeti, hogy az MSzP mocskos módon választói listákat kreál, tiltott adatgyűjtést folytat. Miután aligha fog valaha is kiderülni, hogy került fel ez a felvétel a világhálóra, erre már nem is illik semmit mondani, legfeljebb csak az jegyzendő meg, hogy amennyiben egy olyan felvétel esetében, amelyen jól azonosíthatóan Kubatov Gábor beszél, nem lett ügy, akkor ez vajon miért súlyosabb. Persze ez a kérdés csak akkor érvényes, ha valóban létező fogalom a "törvény előtti egyenlőség".
5. Szabadítsátok ki Gyurit!
Ahogy a blog régebbi olvasói tudhatják, szívesen böngészem a gépjárművekre kiragasztott apróbb-nagyobb matricákat, mert ezek tapasztalatom szerint az emberi hülyeség koncentrált megjelenési formái.
Most azonban kivételesen nem Nagy-Magyarország formájú ragaccsal találkoztam, hanem kör alakúval. Árpádsávosnak ez is árpádsávos, de azt félig kitakarja egy markáns szittya arcél. És aki esetleg nem ismerné föl, kit is ábrázol a csodás alkotás, annak a kört szegélyező felirat a képébe harsogja: "Szabadságot Budaházynak - szabadságot a politikai foglyoknak"
Nos... ha egy országban vannak politikai foglyok, az ugyebár körülbelül azt jelenti, hogy valakit csak politikai nézetei, elvei miatt börtönöznek be. Ebből adódóan pedig minden ilyen nézeteket valló állampolgárt börtönbe csuk a galád rendszer, vagy legalábbis ez a törekvése. Fentiekből adódóan nyilvánvalóan minden Budaházyhoz hasonlóan gondolkodó magyar állampolgárnak börtönben kéne ülnie.
A dolog végülis 50%-ban stimmel: ülnek. A parlamentben, majd' 17% erejéig.
Természetesen a (relatíve) nagy érdeklődés nem a kommunizmus bebalzsamozott atyjának szólt, és nem is volt igazán spontánnak tekinthető: választási jogukkal élni kívánó magyar állampolgároknak szervezték valakik a sorállást. Az érdekes szituációnak köszönhetően idén az egyes pártok értékelései már a voksolás tényleges befejezése előtt elhangzottak, és szinte mindegyik ilyen elemzés foglalkozott azzal, hogy végül is kik voltak ezek a "valakik". Hamar sikerült is megtalálni a két hárombetűs bűnbakot, az OVB-t és az OVI-t. Ahogy az Unger Anna Narancs-beli publicisztikájából is kiderül, (már ha az ember mondjuk, lusta volna gondolkozni), a két hárombetűs intézmény mint jogalkalmazó szerv vesz részt az egész folyamatban, így hát a felelősség kissé másutt keresendő: az Országgyűlés 386 képviselőjéből 350-en igennel szavaztak arra a törvénymódosításra, amely előidézte az április 11-e esti/éjszakai tragikomikus helyzetet. Köztük nyilván jó eséllyel a két legtöbb szavazatot kapott párt azon képviselői is, akik kemény szavakkal ostorozták a szituációt. (Bár Orbán Viktor nem biztos, hogy nyomott egyáltalán, 2007-ben még nem erőltette a munkába járást a Kossuth térre.) Azt, hogy a felelősséget szemrebbenés nélkül másra kell tolni, bevett politikusi reflex, nincs is mit csodálkozni rajta. De hogy egy ún. "napilap" (Magyar Hírlap) miért közöl cikket "Alkalmatlan kormány alkalmatlan OVB-je" című cikket a törvény betűje szerint (1997. évi C. törvény) független szervezetről, azt már kicsit nehezebb megérteni. (Érdekesebb, hogy még az elvileg szintén független adatvédelmi biztos is jónak látta bekóstolni az OVB-t, miért is? azért a 3 és negyed óráig, amíg úgymond titkosítottak közérdekű adatokat - mindezt a 80 évre titkosított kormányülések országában... ) És miért volna vajon egy kormánynak OVB-je?? Persze, ha a Magyar Hírlap már a Jövőről szóló vízióit osztotta meg velünk, az más...
2. Számlálók, nevezők és (meg)vezetők
Nem nagyon maradt már kampányérve a Fidesznek... pontosabban semmi olyasmi, amibe az "azért szavazz ránk, mert mi sokan vagyunk" játszótéri banda-bölcsességet csomagolhatná. A nagy kín nagy kreativitást szült végülis, és megszületett a "minél nagyobb a felhatalmazás, annál gördülékenyebb lesz az átmenet, és az új világba való belépés" tartalmú bődület. Színvonalát tekintve természetesen ez sem lógott ki az eddigi Fidesz-szlogenek sorából se felfele (szokatlan lett volna), se lefele (nem volt már hely hova...), de mintha újdonság-voltát tekintve valami hiányérzet gyötört volna. Mintha már hallottam volna ezt valamikor, valahol... vagy legalábbis valami nagyon hasonlót... Nem is túl hosszas töprengés után sikerült rájönnöm... A párt, amelyik a fenti szólam elődjét hangoztatta, ugyanaz, a Fidesz. Csak a helyzet, amelyikben erre hivatkozott, tér el némileg a mostanitól: emlékszünk még a '98 és a '02 közötti időkre, amikor egy futó történelmi pillanatra az lett a jelszó, hogy "az ország/Parlament nagyon jól működik ellenzék nélkül is"? Akkor ezt az - úgy tűnik, örökérvényű - szép mondást a hatalmi gőg és butaság, a demokráciaellenes dölyf megnyilvánulásaként érzékelte az ország többsége, amiről aztán a ciklus végén a maga a Fidesz is meggyőződhetett, kénytelen-kelletlen átvéve a "szükségtelen ellenzék" szerepét.Érdekes módon most, 8 év múltán szinte ugyanez a "gondolat" tér vissza a narancsnokok kommunikációjában: az ellenzék csak fölösleges nyűg, amely nem a kompromisszumok, a többség akaratának jobban megfelelő megoldások kimunkálásában jelent segítséget, hanem az amúgy is tudott és mindenki által hőn vágyott szebb jövő felé vezető úton jelenik meg akadályként. (Mely tézis szerint persze a nemzet lelki üdvét és boldogulását értelemszerűen az ellenzéket tökéletesen nélkülöző egypárti diktatúra szolgálja a legjobban.) Az hogy mi, az istenadta nép (,akik szemmel láthatólag vevők vagyunk erre) lettünk hülyébbek ennyivel a 8 év alatt, vagy a Fidesz kommunikációja vált ennyivel gátlástalanabbá nagy kérdés, de talán nem jó kérdés. Mert alighanem mindkét válasz az igazság egy-egy része.
3. "...kivéve az Istent"
Szókratész védőbeszédének utolsó mondata zárul ezekkel a szavakkal. Az ember, akinek immár nem maradt választása, csak úgy őrizheti meg emberi tartását, ha utolsó erejét, minden energiáját mozgósítva tárgyilagosan szól arról a témáról, amely a lehető leginkább fontos az ő számára: saját sorsáról. Embert próbáló, szinte beláthatatlanul nagy feladat, nem sokaknak sikerült igazán emlékezetesen, ezért - ennek tudatában - a többség inkább meg sem próbálkozik ezzel, még akkor sem, ha élete olyan fordulóponthoz érkezik, amelyik ezt indokolttá tenné. Azt pedig még kevesebben tudják megtenni, hogy - ,ha hatalmukban áll - saját sorsukra vonatkozó következtetéseket vonjanak le az adott helyzetből, és pláne aszerint is cselekedjenek.
A végleges választási eredmények közlése után Dávid Ibolya beszél a tévében. Látszik rajta az emberfeletti erőfeszítés, amellyel igyekszik megőrizni az önuralmát, vagy legalább a kontroll látszatát. A feladat tiszteletreméltóan sikerül: bár egy ember épp egész addigi, létét meghatározó közegétől és szerepétől búcsúzik; mindattól, amire feltette elmúlt jópár évét, mégis végigmondja a beszédét, helyzetértékelést ad; és levonja a konzekvenciát — benyújtja lemondását.
Akárhonnan is vizsgáljuk: Dávid Ibolya épp most bizonyítja be legegyértelműbben "államférfiúi" kvalitásait. Nemcsak a fenti, embertpróbáló lélektani helyzetnek felel meg, de a konzekvenciákat is levonja. Próbálok végigfutni a magyar belpolitika elmúlt 20 évén, hogy kinek sikerült ugyanez ilyen következetességgel, és tartással, de inkább csak ellenpédák akadnak, mind a kicsik, mind a nagyok közt: a kisgazdák, akik 2 fős tagság mellett is inkább új pártot hoztak létre, csakhogy elnökök maradhassanak; vagy egy sokkal nagyobb párt elnöke, akinek 2-3 elvesztett/nem megnyert választás után nemcsak hogy lemondania nem akaródzott, de még egy reális helyzetértékelést sem sikerült nyújtania.
Azért akad még egy pozitív eset, amelynek szereplője a kultúrvilágban meghonosodott mintákat igyekezett követni. 1998-ban járunk: az SzDSz a várakozásokat messze alulteljesítve 6,22%-os mandátumarányra tett csak szert, amelynek hatására a párt akkori elnöke, Kuncze Gábor benyújtotta lemondását. De nemcsak azért volt ez érdekes momentum, mert a liberális pártelnök előtte még nem járt utat taposott, hanem azért is, amilyen reakciót kiváltott másutt: a parlamentbe akkor frissen bejutott MIÉP főhadiszállásán lévő stáb akkora zajos ünneplést rögtönzött a hír hallatára, mintha Csurkáék épp akkor nyerték volna meg 2/3-dal a választásokat.
A politikai hatalom a dolgok természetéből adódóan múlandó. A emberi tartás, a gerinc, ha az egyes ember életében múlandó is, mégis örök eszmény marad.
Mert hogy is van az az utolsó pár mondat???
"De ideje már, hogy távozzunk. Én halni indulok, ti élni; de kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van, kivéve az istent"
4. A svindler(ek) listája
Közeledvén április 11-e, egyre több érdekes dolog derült ki miden párt minden jelöltjéről. Ezek közül nyilván még igaz is akadt, függetlenül azok fajsúlyától. A melegpornós gárdistalány vagy akár a megkerékbilincselt leendő köztársasági elnök alkotta mezőnyt messze maga mögé utasította a Fidesz pártigazgatójának, Kubatov Gábornak kiselőadása arról, hogy közelebbi nexusba került Európa idei kulturális fővárosának összes komcsijával.
Az többé-kevésbé tudható, hogy a Fidesz nem elsősorban azzal lóg ki az összes többi magyar politikai párt közül, hogy saját választói adatbázist épít, bár valószínűnek látszik, hogy ebben a nagy munkában előrébb tart versenytársainál. Sokkal inkább aggályos, hogy "a-párt-melynek-első-embere-még-sosem-hazudott" hogyan reagált a valósággal való szembesülés kétségtelenül megjelenő igényére. Először is Szijjártó Péter komoly tekintettel biztosította az egész magyar nemzetet, hogy ők az adatokat csakis és kizárólagosan törvényesen kezelik (oszt jónapot). Gondolom, ez volt a bizonyítékokkal alátámasztott komoly cáfolat. Ezután Kósa Lajos többször kijelentette ugyanezt, majd még azt is, hogy erről nem hajlandó beszélni. Alighanem ez lehetett a probléma alapos kibeszélése. És végül mindezek betetőzéseként - ki tudja hogyan - felkerült a netre egy érdekes felvétel, amelyen egy felismerhetetlenségig eltorzított hangú férfi azt ecsetelgeti, hogy az MSzP mocskos módon választói listákat kreál, tiltott adatgyűjtést folytat. Miután aligha fog valaha is kiderülni, hogy került fel ez a felvétel a világhálóra, erre már nem is illik semmit mondani, legfeljebb csak az jegyzendő meg, hogy amennyiben egy olyan felvétel esetében, amelyen jól azonosíthatóan Kubatov Gábor beszél, nem lett ügy, akkor ez vajon miért súlyosabb. Persze ez a kérdés csak akkor érvényes, ha valóban létező fogalom a "törvény előtti egyenlőség".
5. Szabadítsátok ki Gyurit!
Ahogy a blog régebbi olvasói tudhatják, szívesen böngészem a gépjárművekre kiragasztott apróbb-nagyobb matricákat, mert ezek tapasztalatom szerint az emberi hülyeség koncentrált megjelenési formái.
Most azonban kivételesen nem Nagy-Magyarország formájú ragaccsal találkoztam, hanem kör alakúval. Árpádsávosnak ez is árpádsávos, de azt félig kitakarja egy markáns szittya arcél. És aki esetleg nem ismerné föl, kit is ábrázol a csodás alkotás, annak a kört szegélyező felirat a képébe harsogja: "Szabadságot Budaházynak - szabadságot a politikai foglyoknak"
Nos... ha egy országban vannak politikai foglyok, az ugyebár körülbelül azt jelenti, hogy valakit csak politikai nézetei, elvei miatt börtönöznek be. Ebből adódóan pedig minden ilyen nézeteket valló állampolgárt börtönbe csuk a galád rendszer, vagy legalábbis ez a törekvése. Fentiekből adódóan nyilvánvalóan minden Budaházyhoz hasonlóan gondolkodó magyar állampolgárnak börtönben kéne ülnie.
A dolog végülis 50%-ban stimmel: ülnek. A parlamentben, majd' 17% erejéig.
