Ha nem szeretsz a Tiédtől eltérő nézetekkel szembesülni, vagy nem szereted a meglepetéseket, vagy egyszerűen csak tudni szeretnéd, hol jársz, először olvasd el az "Elvi nyilatkozat" oldalt !!!

2010. december 31., péntek

Demokrácia, ha beledöglötök is

(Jegyzetek a[z új] hatalomról 4.)

A magyar demokrácia ügye nagy bajban van. Sokkal nagyobban, mint azt a vészmadárkodók, ügyeletes huhogók csak gondolni is merészelik. Hogy honnan tudom mindezt? A válasz kétségbeejtően egyszerű: a demokraták eltüntetése, durva elhallgattatása máris elkezdődött. Hiszen mi más magyarázata lehetne annak, hogy a demokrácia számtalan elkötelezett és elvhű híve, akik a 2010-es parlamenti választások előtt válogatás nélkül a kormány minden intézkedése után szót emeltek az embertelen és alapvető jogokat sárba tipró diktatúra ellen,  sőt az utcára sem voltak restek vonulni, hogy ott harcoljanak ezen jogtiprások ellen; ez a számtalan hős most néma csendben van, nem emeli fel szavát, legyen szó akár visszamenőleges hatályú törvényekről, az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozásáról, a magánnyugdíj-pénztárakban lévő magánvagyonok lenyúlásáról, vagy akár legújabban a példátlanul brutális sajtótörvényről. Márpedig ha ekkora hősök csendben vannak, annak csak egyetlen magyarázata lehetséges: befogták a szájukat, először őket, az álélharcosokat likvidálták.
________________
Persze a fentiek csak afféle tréfába oltott példabeszédnek fogandók fel arról, hogy milyen is volna, hogy működne egy normális országban a politika, és persze a demokrácia védelme az öntudatos polgárok által. Mindazonáltal még az is bőven elfogadható volna, hogy valaki (akár  józan ésszel szemben is) kedvenc politikai meggyőződése/pártja mellett "érveljen" — két apró feltétellel:
– 1. ezt következetesen tegye: érdekes módon soha sehonnan nem hallottam kifogást, de még csak helytelenítő véleményt sem akár az Alkotmánybíróság túlzott jogköréről, akár a magánnyugdíj-pénztárak kockázatosságáról, vagy a média szabályozatlanságáról addig, amíg ezek a remek témák valakinek a fidesz vezérkarában eszébe nem jutottak, és a kétharmados felhatalmazás csodájának köszönhetően szinte rögtön törvény is lett belőlük. Onnantól viszont szinte mindenkinek eszébe jutott, hogy érveljen ezek mellett, és csodák csodájára mindenkinek ugyanaz jut az eszébe;
–  2. és ezt őszintén tegye: lehet magyarázni , hogy ez igenis demokrácia, csak mi tudjuk rosszul, hogy az mit jelent, meg hogy létezik "magyar" meg "alulról építkező" (hihi, a fidesz mint alulról építkező párt :))), de nem kellene elfelejtkezni róla, hogy bár számtalan megoldás létezik a világban demokratikus berendezkedésekre, ám ezek mindegyike éppenséggel a közös vonatkozásokat hangsúlyozza ki, amelyek kikezdhetetlenek, de amelyeket az újszerű demokrácia építése útjából épp most takarít el nálunk az építőbrigád.
Azt csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a józanabbul gondolkozó publicisták már a 90-es évek elején felhívták rá a figyelmet, hogy a "magyar" előtag/jelző egy sajátos, újfajta fosztóképzővé kezdi kinőni magát: ha valamely szó elé odakerül, akkor máris annak ellenkezőjét, vagy minimum fogyatkozott voltát jelenti. (Lásd pl.: magyar igazság és élet...) Félő, hogy valami ilyesmi történik most a "magyar demokrácia" esetében is.
_______________
A filozófia-logika-etika egyik alapkérdése, hogy rossz/helytelen lépésekkel el lehet-e jutni a jó eredményhez. A többség a nemleges válaszra hajlik, különösen az etikai oldalról szemlélve a kérdést, hiszen a "rossz" lépések ebben a megközelítésben eleve nagyon kétségessé teszik azt, hogy az az eredmény,  ahova így jutunk, bármilyen szempontból is megfelelne a "jó" kategóriájának.
Arról, hogy hova is tartunk, már volt alkalmam megemlékezni korábban, így most csak annyit, hogy még mindig csak annyi "konkrétum" derült ki róla, hogy nagyon-nagyon jó lesz, és valamilyen téren még Kínát is meg fogjuk előzni. Bizonyára csak velem született/ideológiailag káros szkepticizmusom mondatja velem, hogy ez azért kevés ahhoz, hogy meglehetősen karakteres egyértelműséggel rossz-nak ítélt lépéseket indokoljon.
De hátha az egész nyugati világ, valamint az azt kialakító történelmi tradíciók egésze hamis, és így  tévedésben van abban a kérdésben, hogy mi a demokrácia igazi valója, és így mik az oda vezető helyes lépések! Bár erre azért kicsinek tűnik az esély, de ne legyünk alapból megátalkodottak, vessük el azt a demokratikus konszenzust, amelyik ezzel kapcsolatban kialakult az európai kultúrkörben, és persze mindezzel együtt vessük el azt az utat, amelyik idáig vezetett a történelem során. (Az persze némileg belerondít a képbe, hogy a fidesz mint úgynevezett "konzervatív párt" maga is nagy előszeretettel használja a történelmet, kimazsolázva onnan — előtte erős kozmetikázáson átesett — előképeit.)
__________________
Nos, próbáljuk meg akkor górcső alá venni azokat a lépéseket, amelyeket rosszindulatúan "antidemokratikus"-nak címkéz a fél világot átszövő összeesküvés! Természetesen nem egyenként, hiszen ezt már sokan, okosabbak megtették. Az lenne sokkal inkább érdekes, hogy ha megpróbálnánk abból kiindulni, hogy mi a közös, ezekben a remek intézkedésekben! Jellemzőjük, hogy a közösség érdekeit szolgálják, arra fókuszálnak; azaz értékközpontú gondolkozást tükröznek és közvetítenek. A baj csak annyi, hogy egyáltalán nem látszik, melyek azok az (összetartó, jellemző) értékek, amelyek mindegyik mögött meghúzódnak. Nos, konkrétan csak annyi látszik, hogy az számít értéknek, amit az ezen értékek védelmére rendeltetett Nemzeti Együttműködés Kormánya annak nyilvánít. Azaz más szavakkal: azok a lépések a jók, amelyeket a kormány jónak nyilvánít.

2010. december 21., kedd

Levél a távolba

(Allegória)


"A futball olyan, mint maga az élet."
(Orbán Viktor)


T.c. Michel Platini Elnök Úrnak
UEFA
Route de Genève 46
Case postale
CH-1260 Nyon 2
Switzerland

 
Cher Michel!
Alulírott, mint a világtörténelem legnagyobb államférfija,  a valaha élt legnagyobb futballista labdarúgó-szakértő és a Szavazófülkékben Lezajlott Forradalom által megkoronázott Messiás, istenkirály. a Magyar Népköztársaság Pártfőtitkára, Miniszterelnöke a következőket szeretném szíves tudomásodra hozni.
Először is: világosan látszik, hogy ez így nem mehet tovább!
Az a tény, hogy mind a magyar klubcsapatok, mind a nemzeti válogatott az elmúlt közel fél évszázad során semmilyen számottevő eredményt nem értek el, napnál is világosabbá teszi, hogy a futball jelenlegi szabályai elavultak, és nem töltik be többé megfelelően szerepüket.  Ebből pedig teljesen világosan következik az, hogy új szabályrendszert kell létrehozni! Ezen új szabályok lényege többé nem az öncélú "szórakoztatás" vagy a mesterségesen összeeszkábált követelményeknek való minél precízebb, szolgai megfelelés kell legyen, hanem az egyetlen, igazi cél minél tökéletesebb betöltése. Az pedig evidens, hogy ez a cél a magyarság futballkultúrájának, futball-okos mentalitásának felmagasztosulása és diadalra juttatása, méghozzá nem ideiglenes jelleggel, hanem érdemei okán véglegesen és visszavonhatatlanul.
Az, hogy miképp érhető el, hogy az ezentúl évente — és természetesen — Budapesten rendezendő labdarúgó-világbajnokságokat mindig Magyarország nyerje, azt kiváló munkatársaim bölcs vezetésemmel már természetesen kimunkálták. A futball új rendje azon kell, hogy alapuljon, hogy az arra érdemeseket hozza megfelelő, azaz nyerő helyzetbe. Ennek érdekében először is meg kell szüntetni a hamis egyenlősdit: a nem-magyar csapatok játékos-létszámát 7-re kell csökkenteni, kivéve azokét, ahol honosított idegenek játszanak (pl. a "német" Özil és Podolski, vagy a "francia" Anelka és Zidane), hiszen ezek ily módon multi-nak minősülnek, és így maximum 5 fős csapattal állhatnak ki a magyar válogatott 23 tagja ellen. Azért épp 23, mert a 20 mezőnyjátékoson túl kell a 3 kapus is, hogy biztosan megvédje az 1 méterszer félméteres kaput a lövésektől. A futball sava-borsát jelentő gólt az ellenfél kapujának 15-ször 3 méteresre növelése garantálná: egy ekkora területet a kötelezően féllábú kapus még akkor sem tudna megőrizni az oda zúduló labdáktól, ha a mérkőzés kezdetén történetesen nem kötnék be a szemét (,de a szabályok értelmében természetesen ez is kötelező lesz).
Majdnem elfelejtkeztem az ellenfél által viselendő ólom- és a magyar csapat által hordandó piros-fehér csíkozású rakétamellényekről. Természetesen hosszan sorolhatnám még a hasonló apróbb szabálymódosításokat, de inkább arról biztosítanálak, hogy az infrastruktúra kialakítása is megfelelő lesz a foci nagy ünnepén: a Gellérthegy oldalába vágott új stadion természetesen nem elsősorban a lejtőn lefelé  játszó hazai csapatot van hivatva segíteni, hanem egy forradalmi újítással a döntött pályasík több nézőnek biztosít jobb rálátást a játéktérre.
És ha most azt kérdeznéd Mon Cher, hogy mindezt az okvetlenül szükséges forradalmi jelentőségű és gyökeres átalakítást miből lehetne finanszírozni hadd nyugtassalak meg, hogy erre is gondoltunk. Az UEFÁ-nak a Bajnokok Ligája sorozatából és a különböző reklámbevételekből, jogdíjakból tetemes summa áll rendelkezésére, ezt kár is volna tagadni. És most kérlek, Michel ne gyere azzal a rossz és idejétmúlt dumával, hogy ezt a pénzt elsősorban az utánpótlás-nevelésre, a korosztályos tornákra, és a női foci fejlesztésére szántátok: a magyar foci felemelése, a vágyott Kánaán elérése mindennél fontosabb kell legyen; arról már nem is beszélve, hogy ha úgyis mindig mi nyerünk, akkor mi a fenének foglalkozni egyáltalán utánpótlás-neveléssel??
Tisztelt Schmitt Pál Platini Elnök Úr!
Semmi kétségem, hogy az UEFA végre lerója több évtizedes adósságát a magyar futballal szemben, és bevezeti a  fentebb vázolt strukturális reformokat. Arra a képtelenséggel határos esetre, ha az Ön által vezetett szervezet mégsem hajlana erre, jelezném, hogy telefonon már felvettük a kapcsolatot Seppel Joseph Blatter  Úrral, a FIFA elnökével, és jeleztük neki, hogy Magyarország átkéri magát az Ázsiai Föderáció csapatai közé, ahol együtt küzdhetnénk gazdasági és társadalmi példaképeinkkel: Kínával, Indiával vagy éppen Türkmenisztánnal. Semmi kétség, hogy a nemzetközi labdarúgás csúcsszervezete méltányolni fogja kérésünket, még akkor is, ha telefonvonal hibája  miatt tolmácsunk (,akinek némettudása egyébként is kissé hiányos, viszont egyik államtitkárunk frissdiplomás gyermeke) valami olyasmit vélt hallani a kagylóból, hogy "Pápua Új-Guinea"....

Válaszodat türelmetlenül várva ölel régi barátod:

Viktor

2010. december 13., hétfő

Köcsögök közt

Őszintén szólva egész eddigi életem talán legnehezebb döntésével kellett ma szembesülnöm, amikor azzal a kérdéssel küszködtem, hogy munkahelyi kávézás céljaira a képen látható csodát válasszam-e, avagy inkább a Csodaszarvas fantázianevű terméket részesítsem-e előnyben. Vagy esetleg a Szent Korona mellett tegyem le a garast? Impozáns volt még az alighanem "Forgassuk meg Petőfit a sírjában" kódnévre keresztelt termék is.
És hol volt ez attól az igazi dilemmától, amely akkor állt volna elő, ha a választék mind az egy tucatot kitevő darabjával szembesültem volna??
Hiába: magyarnak lenni, nemcsak magasztos érzés, de nehéz és felelősségteljes hivatás is.
Végülis ebéd utáni kávémat már a Turul-ból fogyasztottam. Ja, ha valakit érdekelne, hol lehet ilyesmit találni: az üzlet(hálózat) neve: EUROmarket.

2010. december 12., vasárnap

Célok és eszközök

Nem, kedves NER (gyengébbek és azok kedvéért, akik majd 5-10 év múlva olvassák ezt: Nemzeti Együttműködés Rendszere)-kompatibilis olvasó, nem vagyok kommunista.
Most, hogy ezt így ilyen szépen és megnyugtatóan tisztáztuk, el is kezdhetem azzal a mondattal, amelyikkel eredetileg szándékoztam kezdeni, azaz: Semmi kétségem afelől, hogy Rákosi Mátyás — és úgy általában "a komcsik" — igenis Magyarország felvirágzását és jobbá tételét akarták elérni, mégha saját ideológiájuk céljai szerint és annak korlátaitól szabadulni nem is tudván. Azaz, ha eltekintünk az ideológiai máztól, akkor kinek ne volna kedve egy olyan társdalomban élni, ahol eltűnik a pénz, oly sok emberi nyomorúság forrása, cserében viszont korlátlan árubőség és az emberi teljesség várna ránk?
Na de akkor mégis mi ezzel a baj, miért örvendenek a komcsik néhány egzotikus fél- és egész szigettől eltekintve meglehetősen csekély támogatottságnak?? A probléma röviden abban foglalható össze, hogy bár kívánatos jövő-víziót viszonylag könnyű megálmodni (félóra alatt én is összeütök négyet-ötöt bármikor), de az oda vezető utat pontosan és világosan feltérképezni jóval nehezebb feladat. (Hogy ne mondjuk: szinte lehetetlen, valószínűleg ezért nem jutott még el az emberiség a Paradicsomba.) Tehát végülis az a paradox helyzet áll elő társadalmi utópiák kapcsán, hogy a célt, ahova el akarunk jutni teljesen világosan látjuk, de az eszközöket, amelyekkel elérjük ezt a célt, szinte egyáltalán nem tudjuk megtalálni. Pontosabban: nem tudunk egyetértésre jutni abban, hogy milyen eszközökkel érhető el a Kánaán. (A teljes igazság kedvéért tegyük hozzá azt is, hogy az eszközökkel kapcsolatos probléma éppen azok gyakorlati mivoltából fakad: miután a Kánaán még odébb van, és az, ami nem valósult még meg, nem lehet kritika tárgya; míg az oda vezető úton egyfolytában járni kell — vagy legalábbis a járás látszatát kell kelteni.) És itt érkezünk el a döntő ponthoz: azt lehet mondani, nagyon precíz indikátora van  annak, mikor válik valamilyen törekvés diktatórikussá, sőt zsarnokivá. Ez pedig akkor történik, amikor a cél és az eszköz helyet cserélnek. Azaz, amikor egy csoport az eszközt, a Kánaánba vezető utat kezdi el védeni minden áron, annak kritikáját tekintik szentségtörésnek, és mindehhez eszközként a vágyott Kánaánt, annak elérését használják fel.
Ezért vagyok kicsit szomorkás és rezignált, amikor arról hallok-olvasok, hogy a majdani hatalmas nagy gazdasági fellendülés nevében mindent el kell tűrni, és hallgatni kell.

Egy kis olvasnivaló az ünnepekre

(A rózsa neve)

2010. december 6., hétfő

Mire való az alkotmány?

(Preambulum. Az itt következő gondolatok teljesen laikus szerzőtől származnak, akinek jogi ismeretei talán még az Alkotmánybíróság újonnan kinevezett bírájának szintjét sem haladják meg. Mindazonáltal nem látom be, hogy miért pont én ne ötletelhetnék az Alkotmány kapcsán.)

Abból a hatalmas nagy össznépi Fidesz-közeli brainstormingból, ami épp ezidőtájt zajlik "alkotmány-előkészítés" címszó alatt, a folyamatban résztvevők alkotmány-képéről nagyjából két dolog tudható meg:
1/ Az Alkotmány valamiféle asszociáció-gyűjtemény, amelynek alapkérdése a "na gyerekek, kinek mi jut eszébe arról, hogy mi a magyar állam (feladata)?" Ez a tanítónéni/bácsi által feladott fejtörő azonban nem feltételez egyetlen jó megoldást, amely minden egyéb próbálkozást kizár. Sokkal inkább olyannak látszik a dolog, mint a valahai csehszlovák rajzfilmben a Kutyus és a Cicus tortája: dobáljunk bele minél több olyan alkotórészt, amelyek külön-külön finomak, akkor biztos, hogy együtt még finomabbak lesznek! És ez még akkor is igaz, ha a kérdéses adalék éppenséggel nem is tortába való. Ha valaki történetesen a kovászos uborkát szereti, akkor azt fogja beledobni a nagy közös tortába, hiszen neki az a  "finom".
2/ Az Alkotmány ugyanakkor azért is rendkívül nagy jelentőségű, mert örök időkre szól. Ez persze látszólag némileg ellentmond annak, hogy egy meglehetősen véletlenszerűen adódott történeti pillanatban egy meglehetősen véletlenszerűen összeállt összeállított társaság gründolja, de akkor is örök időkre szól, hiszen az 1/-es pont értelmében nyilván tökéletes is.
És akkor most következzenek a laikus megjegyzései!
Először is: alkotmányt nyilván nagyon sokfélét lehet írni. Azt, hogy az elkészült verzió, végülis hogy fog kinézni, megközelíthetjük normatív oldalról (mi az, amit okvetlenül rögzíteni kell egy alkotmányban) és az ideológia felől is (szentenciákat fogalmazunk meg, vagy irányelveket nyújtunk). Persze, ha jobban megkapirgáljuk a dolgot, könnyű belátni, hogy ez a két szempontrendszer erősen összetart. Ha azt gondoljuk, hogy az Alkotmány maga a teljesség, a tudnivalók összessége, akkor rá kell jöjjünk, hogy előbb-utóbb az alaptörvény egyelővé válik az adott ország törvényeinek teljességével, így egyszerre teszi feleslegessé AZT, és szűnik meg alkotmánynak lenni. A másik megközelítés szerint az alkotmány tulajdonképpen nem több (az állami szimbólumok és a berendezkedés rögzítésén túl), mint néhány alapelv gyűjteménye.  (Erre az esetre leggyakoribb példaként az USA alkotmányát szokták említeni.) Ezek az elvek azonban határozott irányokat jelölnek ki, amelyek egyrészt a hétköznapi emberek számára is képesek irányt mutatni, másrészt sorvezetőként szolgálnak a jogalkotás számára is. Végső soron pedig, ha végképp problematikus szituáció áll elő, akkor az alkotmánybíróság (vagy az annak megfelelő szerv) az iránymutató alapelvek segítségével értelmezheti az alaptörvényt — feltéve persze, hogy van tényleges alkotmánybíróság. Ennek hiányában azonban marad a kutyus és a cicus módszere. Van azonban egy baj: az Alkotmány abban nem hasonlít a tortára, hogy nem nyeshető ki belőle egy tetszőleges szelet, hanem az egész vonatkozik minden állampolgárra (már legalábbis abban az ideális esetben, ha továbbra is alapelvnek tekintjük a megkülönböztetés tilalmát). Szóval az össze-vissza katyvazolt uborkás-mazsolás-csirkecsontos-macskaeledeles szeletből is mindenkinek kóstolnia kell majd. Ugyanakkor ez a mindentbele-konstrukció rossz esetben kiválóan alkalmas lehet arra, hogy mindig találtasson egy olyan passzus, amire hivatkozva a renitensek alkotmánysértés bűnében marasztalhatók el — különösen a fent vázolt... khm csökkentett habzású Alkotmánybíróság esetében.
Dehát legyen egy (új) alkotmány akármilyen is, annak forgalomba kerülése és szavatossága is elég érdekes kérdés. Egyszerű, idealista és kényes ízlésű állampolgárként, akinek fontos az alkotmány legitimitása, két egyéni impressziót osztanék meg az olvasóval. Egyrészt azt, hogy egy alaptörvény legitimitását nem elsősorban egy adott történelmi szituációhoz köthető pillanatnyi mandátumtöbbség alapozza meg, hanem épp az idő próbája, ami elsősorban abban nyilvánul majd meg, hogy az alkotmányt ne érezzük se kalodának, se korbácsnak. Másrészt ha egy törvény a saját létét atombiztos biztosítékokhoz készül kötni (két egymás utáni ciklus 2/3-os mandátumtöbbsége kéne a változtatáshoz a tervek szerint), akkor nemcsak a fair play kívánná úgy, hogy ennek a feltételnek ne csak a kimeneti oldalon kelljen megfelelni, hanem a belépőnél is. Hiszen ha egy bokszolót rendeleti úton nevezünk ki bajnoknak, majd közöljük, hogy csak az foszthatja meg ettől a címtől, aki bekötött szemmel, hátracsavart karral, derékig betonba ágyazva kétszer kiüti őt, akkor elsősorban "bajnokunk" válik nevetségessé.
Persze a világbajnoki cím ettől még a miénk marad.


2010. december 4., szombat

Szó, szó, szó avagy a múltat végképp eltörölni

Rövid (bár számomra és nyilván tanítványaim számára is időnként túl hosszúnak tűnő) történelemtanári működésem egyik legérdekesebb momentuma volt, amikor órára indulván rutinszerűen megkérdeztem a tanáriból velem együtt kilépő latin-történelem szakos kollégát, hogy mit fog tanítani a most következő 45 percben az osztályában. Válasza egyszerre volt meglepő és komikus: "a szovjet himnuszt" - felelte. Majd értetlenkedő tekintetemet látva kifejtette, hogy talán ez az egyetlen szöveg a világon, amelynek minden szava — ideszámítva még  a kötőszókat is — hazugság; s mint ilyen, kiválóan alkalmas arra, hogy megvilágítsa az egész rendszer lényegét és mibenlétét.
És ahogy a folyosón egy irányba lépdelve gyorsan végighaladtunk a kiváló dalmű első során, be kellett lássam: a kollégának igaza volt...
"Szövetségbe forrt szabad köztársaságok, a nagy Oroszország kovácsolta frigy..."
Mert ugye itt tényleg nem szövetségről (és ennek folyományaképp nem frigyről) van szó, és korántsem önkéntes forrásról. Ennek fényében a "szabad" jelző, és a szó klasszikus értelmében vett "köztársaság"-ok is kevéssé korrelálnak a valósággal. Oroszországról épp az 1917-es események kapcsán nem nagyon lehet beszélni, még leginkább a "nagy" jelző lehet helytálló, ha azt nem eszmei, hanem területi értelemben használjuk.
És ha most az a  kérdés vetődne fel, hogy miért jutott eszembe ez a lassan történelmi távlatokba vesző kis sztori, akkor valami olyasmit tudnék csak válaszolni, hogy azért, mert ismét aktuálissá kezd válni. Mármint természetesen nem a szovjet himnusz vonatkozásában, hanem a jelenség általános mivoltát illetően. Mert ugyebár most már tavasz óta a Nemzeti Együttműködés Rendszere határozza meg (új) életünket. Hogy a kifejezés közepével kezdjem: együtt működésről semmi esetre sem beszélhetünk akkor, amikor egy kormány (nyerte volt akármekkora támogatottsággal is a választásokat) nem egyeztetéssel, hanem deklarációkkal kormányoz, majd döntése "helyességét" lépten-nyomon a választási eredménnyel igazolja. Ez esetben az "együtt" legfeljebb annyiban merül ki, hogy minden fél érintett a dologban: a kormány dönt, a Zemberek pedig elszenvedik a döntés következményeit. Arról már ne is beszéljünk, hogy ez egybeírt "együttműködés"  eszméjétől végképp messze esik a fentiekben vázolt leosztás. Különösen arra való tekintettel, hogy eme együttműködés fő kiötlői szinte minden (eddig meglehetősen szokatlan) döntésük után a másképp vélekedőket azonnali hatállyal kizárják a nemzet közösségéből; ily módon rögtön hamissá téve a "nemzeti" jelzőt is, hiszen, bárki bármit mond a másikról, az ettől még nem veti le magáról azokat az ismérveket, amelyektől a nemzet tagjának tekintettük eddig. Különösen, hogy a nemzeti hovatartozás, az identitás nem deklarációk, hanem egyéni választás kérdése, akárcsak mondjuk a vallás. És az talán nem is kérdéses, hogy egy olyasmit, amiből szinte heti rendszerességgel zárunk ki résztvevőket az egyébként is hasraütéssel szeszélyes elképzelésekkel született döntések nyomán, ezt eléggé túlzás rendszernek nevezni.
Ahogy a bevezetőben írtam: ma már mindez történelem. Egykori kollégám a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik minisztériumában egy fontosnak tekintett terület legfőbb irányítója.
Hogy is mondja a latin?
Tempora mutantur..

Címkék

'56 (1) 30 év (1) 300millió (1) 4. kiegészítés (1) 50 (1) Áder János (1) Afrika (9) agrárproblémák (1) aláírás (1) Alekosz (1) Alien (1) alkotmány (1) állástalanság (1) angyal (1) Antigoné (1) anya (1) apa (1) Apponyi Albert (1) aranymúzeum (1) átalakítás (1) átnevezés (1) autó (1) Bayer Zsolt (3) Békemenet (1) Betűrejtvény (1) Betyársereg (1) bevándorlás (3) bevándorlók (1) BOM (1) bőgatya (1) Brékin' (28) Bruce Lee (1) budai vár (1) Budapest (1) bulvár (1) buzik (1) Cegléd (1) Charlize Theron (1) cigányok (1) Clemenceau (1) családon belüli erőszak (1) csapatmunka (1) cselekvés (1) csempészet (1) Daflics ezredes (1) demagógia (3) demonstráció (1) diktatúra (2) diplomások (1) Dzsudzsák (1) EB (4) életvitelszerű közterület-használat (1) elhatárolódás (1) ellenforradalmár (1) ellenségek (1) ellentüntetők (1) elvi alapok (1) emlékek (1) emlékmű (1) érettségi találkozó (1) eső (1) Európa-bajnokság (1) fanatizmus (1) félévszázad (1) felvonulás (2) feminizmus (1) Ferenc József (1) festmény (1) fidesz (5) Foci (23) fóka (1) forradalom (1) főhatalom (1) földrajzi név (1) Fradi (4) Frizbi (1) fülke (1) fütyülős barack (1) Gábriel (1) Gárda (1) gazdasági csoda (1) gyarmat (1) Gyurcsány (1) gyűlölet (2) háború (1) hadikiképzés (1) hadkötelezettség (1) Hajdú Péter (1) hajléktalanok (1) hamvak (1) hatalmi elit (1) hatalom (1) Heart of Midlothian (1) helikopter (1) helyesírás (1) Hitelesség és... (3) idegromboló képrejtvény (3) IéEB (1) IMF (1) izoláció (1) Japán (2) jelképek (1) jelszavak (1) jobb kéz (1) Jobbik (1) jogalkalmazás (1) jogegyenlőség (1) káderek (1) Kampány2010 (9) karácsony (1) Karinthy (1) karmelita kolostor (1) Károlyi Mihály (1) karrier (1) katasztrófa (1) Keleti szél (2) Kerényi Imre (1) kereszt (1) Keresztek és... (6) kereszténység (1) kétharmad (1) kettőskereszt (1) Kína (1) kisdoktor (1) komcsik (1) komcsizás (1) kontraszelekció (1) kordon (1) korrupció (1) körmenet (1) Kövér László (1) Közélet (183) köztársasági elnök (2) Kultúra (31) kulturális integritás (1) Kun Béla (1) Landeszmann (1) Lapszemle (35) lemondás (2) Levlapok a Szíriuszra (45) Liszt Ferenc (1) luca széke (1) Lucfenyő (1) magánélet (2) magántulajdon (1) magistravitae (1) magyar áru (1) Magyar Hírlap (1) magyar nyelv (1) Magyar Vizsla (1) magyarok (2) Mahacskala (1) Matolcsy (2) Matrica (10) megélhetés (1) megszállás (1) meleg méltóság (1) melegjogok (1) menekült (1) merengés (1) Merkel (1) Mesés (6) migráns (1) Mikola István (1) miniszterelnök (2) mítosz (1) MNB (1) mocskos buzik (1) MOL (1) multikulturalizmus (1) munka (1) műelemzés (1) nagy ugrás (1) Nagymagyar (16) narancs (1) nemek (1) Németország (1) népfelség (1) népszavazás (1) Nyírő József (1) Oktogon (1) Olimpia (10) Orbán Viktor (8) oroszok (1) ostobaság (1) őrült (1) Pál utcai fiúk (1) papírzászló (1) parancsrendszer (1) Peking (8) plágium (1) plakát (1) plakátkampány (1) polihisztor (1) politika (2) politikusok (1) poltikai kultúra (1) Pride (2) problémakezelés (1) program (1) rabbi (1) rasszizmus (1) rendőrség (1) repülőtér (1) retek (1) rettegés foka (1) rezidencia (1) romkocsmák (1) rovásírás (1) sas (1) Schmitt Pál (4) sertéshús (1) sérthetetlenség (1) Seuso-kincs (1) Shirley MacLaine (1) siker (1) sör (1) sötétben bujkáló (1) Sport (37) Stefka István (1) szabadkőművesek (1) szabadság tér (1) szabadságharc (1) szakadék (1) szakértelem (1) szegfű (1) Széles Gábor (1) szemléletmód (1) szerviz (1) szimbolikus politizálás (1) szlogen (1) szómágia (1) szóvicc (1) Szőcs Géza (1) szuverenitás (1) szüksége van (1) születésnap (2) táblák (1) Tarlós István (1) te (1) teszt (1) Tisza István (1) tolerancia (1) történelem (1) Trianon (3) tudomány (1) unortodox (2) unortodoxia (1) utolsóemberig (1) ünnep (1) választás (1) Való Világ (1) válogatott (2) válságkezelés (1) VB'10 (5) Védegylet (1) vezér (1) Visszalövés (20) Wulff (1) Zelnik (1)