Kopirájt

És igen! Megcsináltuk! Már csak a jogtechnikai részletek vannak hátra, de hát egy olyan országban, ahol az uralkodó a hatalmat gyakorló párt java része jogvégzett emberekből áll, és egyébként is olyan kiváló jogászok állnak rendelkezésre, akik egy kampánycsendsértést "osztjónapot"-tal elintéznek, ez nem lehet probléma. Szóval: most már csak a legendásan gazdag arab országokról kell legombolni a jogdíjat, és máris megvan az a szükséges alaptőke, amelyik Hazánk soha nem látott ütemű felemelkedésének az alapfeltétele.

Ha valaki esetleg nem értené, miről van szó, azt kérem, figyelmesen olvassa el ezt a cikket, különösen a felvezető szöveg első mondatát! És most emlékezzünk arra, hogyan interpretálták a kormány képviselői és nyomukban az egész kormányoldali sajtó a médiatörvény kapcsán kialakult összeurópai hangulatot. "Magyarország egy nemzetközi (baloldali) összeesküvés célkeresztjébe került" – hangzott nem is olyan régen. És most szinte szóról szóra ugyanezt a szlogent halljuk vissza az arab világ egyik államának vezető garnitúrájától, és mintha nem olyan régen Mubarak is próbálkozott volna valami hasonlóval. Hála a modern technika vívmányainak, a kép- és hangrögzítő technikáknak, és a sajtófigyelő szolgálatoknak, teljes egyértelműséggel bizonyítható, hogy a fenti, nemzetközi összeesküvéssel való takarózás példálózás a magyar géniusz leleménye, és mint ilyenért, minden további felhasználó köteles érte tekintélyes jogdíjat fizetni. Különösen abban az esetben növekszik extrém méretűre ez a bizonyos summa, ha – mint a fenti esetben is – a szellemi termék felhasználása annak forrás-megnevezése nélkül történik. Márpedig itt erről van szó, ezt még a vak is láthatja. Képzeljük el, hogy micsoda tejjel-mézzel folyó Kánaán lesz itt, ha az olaj (Bahrein) vagy a turisztika (Tunézia) által hizlalt pénztárcájú arab országok elkezdik utalgatni a minket megillető jogdíjakat!
Persze vigyázni kell velük, mert rendkívül rafináltak ám! Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy elnyomó diktatórikus rendszerek vezetőiként nem átallották felhasználni a világ legdemokratikusabb országának kormánya által kiötlött szlogent!

Szociális hamburgerszavazást!!

Adóalany

Aki csak egy kicsit is konyít a politikához, annak számára tökéletesen világos kell legyen, mi különbözteti meg Magyarország történelmének 2010. április 25-e előtti és utáni szakaszát: míg a históriai sorsfordító nap előtt a gonosz népnyúzó kormány a "pénzbehajtás újabb és újabb módjait" (copyright by Szijjártó Péter) találta ki elvetemültségében és pénzsóvárságában, addig a Nemzeti Együttműködés Rendszerének égisze alatt az országot felvirágoztató testület a jellegzetes magyar leleményesség szép példáit mutatva önfeláldozóan éjjel-nappal dolgozik azon, hogy új és új adónemekkel bírja rá a magyarság ellenségeit (ejtsd: multik-bankok), hogy azok hozzájáruljanak a nemzet felvirágzásához. Ennek a Gazdasági Szabadságharcnak legújabb hajtása a frissen belengetett hamburgeradó tervezete. 

De szépen is cseng az "egészséges életmód" meg a "nagyobb rizikó, több hozzájárulás" szlogenje! Persze a paripa lábikója azért elég jól láthatóan kicsüng... Először is ott, hogy aki egészségtelenül táplálkozik, az eleve rizikót vállal, méghozzá a létező legnagyobbat: saját egészsége és végső soron élete elvesztésének fokozott rizikóját. (Az pedig külön extra ordas képmutatás, hogy azt sugározzuk: az egészséges életmód, a károsanyag-mentes táplálkozás, a bioélelmiszer stb. nem kerül nagyságrendekkel többe, mint az ártalmas, koleszterindús vagy mű kaja. A kettő egyszerűen nincs egy szinten anyagi oldalról, ily módon nem alternatívái egymásnak.[Csak azt érteném, hogy az erősen egészségkárosító pálinka készítésének szabadjára engedése ugyanakkor miért volt hősies-hazafias tett?!]) És hát sajnos egy esetleges biztosító-analógia sem stimmel: mert hiába igaz, hogy a békefenntartóktól vagy az ejtőernyősöktől magasabb biztosítási kvótát szednek be ugyanazért az életbiztosításért, a helyzet az, hogy ott a mérleg másik serpenyőjében is van valami: az egészségkárosodott személy vagy rosszabb esetben az elhunyt kedvezményezettje ellenszolgáltatáshoz, akár milliós nagyságrendű összeghez jut. Míg itt "csak" azt a szolgáltatást kapja, amit amúgyis mindenki megkap, aki TB-t fizet.

És itt jön a legnagyobb probléma. Mert ha megpróbáljuk indokolni, továbbgondolni a hivatalos álláspontot, nagyon érdekes dolog történik. Nézzük csak, mi is marad, ha a pántlikás, nemzetiszínű mázat leszedegetjük! Ha jól olvasom, valami olyasmi: "aki többet – adott esetben akár indokolatlanul sokat – használja az egészségügy szolgáltatásait, az fizessen ezekért a többletekért, vagy ha súlyosabbá vált az állapota, akkor az ezzel járó extra szolgáltatásért." Szép elv? Szép. Igazságos? Igazságos (még ha nem is igazán adó formájában, hiszen ha fentebb azt feltételeztük, hogy mindenkinek szabad választása eldönteni, mit eszik, akkor nem a termék forgalmazóját, hanem annak fogyasztóját illene a költségekkel sújtani.) Ismerős? Ismerős... méghozzá átkozottul ismerős: ez volt ugyanis az egyik alapelve annak az "egészségügyi reform" néven ismert intézkedéssorozatnak, amelyet a 2008. március 9-i ún. "szociális népszavazás"/"alkotmányos népítélet" elsöpört mint vérlázítót és velejéig igazságtalant.

És most erre hivatkozva jön a hamburgeradó... Ha ketten csinálják ugyanazt, az nem ugyanaz. Pláne, ha a kettőből az egyik a Fidesz. És még plánébb, ha ő csinálja másodiknak.

Mesés történetek - 5.: Ismeretlen Szókratész-töredék

Ezekben a napokban, amikor az események soha nem látott sűrűségben torlódnak egymásra, olyan történések is elkerülhetik a közérdeklődés fókuszát, amelyek hosszabb távon vagy más konstellációból szemlélve igazi szenzációnak bizonyulhatnak. Hogy konkrét példát is mondjunk: az itthon viharzó filozófus-maffia botránya és az egyiptomi tömegtüntetések hírei között szinte teljesen észrevétlen maradt az a tudományos szenzáció, amelynek a sors fura fintoraként egyébként mindkét fókuszban lévő eseménysorral van kapcsolódási pontja. Az alexandriai könyvtárat ért barbár dúlások következményeként ugyanis - az újólagos leltározás és állományfelmérés során - előkerült egy eddig nem ismert ókori kéziratos tekercs. Erről a szakértők már első pillantásra megállapították, hogy ógörögül íródott, a tüzetesebb vizsgálat pedig azt is kimutatta, hogy az ókor egyik legnagyobb filozófusának, Szókratésznak egy eddig ismeretlen dialógus-töredékéről van szó. Ahogy a többi ilyent, úgy – stílusából  is ítélve – valószínűleg ezt is Platón vetette papírra. Ezt erősíti az is, hogy a többi Platón-íráshoz hasonlóan ez is párbeszédes formában íródott, és Szókratész a tőle megszokott kérdezve tanítós módszer szerint vezeti a beszélgetést. Partnere a kor Athénjának egy közismert alakja, Szüiartosz. Ez az ifjú a rétoriskolák lelkes növendéke volt, de minden erőfeszítése dacára hamar köznevetség tárgyává vált, ugyanis bármilyen témát kapott, mindig ugyanazt a szónoklatot adta elő. Az alábbiakban Szókratész vele folytatott párbeszédének nyersfordítását közöljük.

___________________

Szókratész: Óvjanak az istenek, Szüiartosz! Avass be, milyen újabb feladatra készülsz, hiszen látom, régi és újabb rétorok jeles munkái tornyosulnak előtted.

Szüiartosz: Csodás feladat vár rám, ó, Szókratész! A médiatörvényt kell védelmeznem mindazokkal szemben, akik nem hajlandók elismerni annak kiválóságát.

SZÓ: Jól tudod, Szüiartosz, hogy azt tartom magamról, semmit nem tudok a világról. Beleegyezel-e hát, hogy a magam módján tanuljak tőled, azaz kérdéseket tegyek fel neked mindarról, amit nem értek?
SZÜ: Természetesen, ó, Szókratész, a magam részéről a világon a legjobban azt szeretem, ha kérdeznek tőlem... ó, nagy Zeusz, bárcsak valaha ebből élhetnék majd!!
SZÓ: Nos akkor, Szüiartosz, lássuk csak! Úgy tűnik nékem, hogy minden tudás alapja az, ha tudjuk, miről beszélünk...
SZÜ: Feltétlenül, Szókatész, én szívesen el is mondom neked, hogy mire kell gondolnod.
SZÓ: Inkább kérdeznék, Szüiartosz... Nos, az Akadémosz ligetben őgyelegve, ahogy a grammatikusokat hallgattam, olyasmiket véltem hallani, hogy az ilyen szavakat, mint "médiatörvény" összetett szónak szokás nevezni. Bizonyára egyetértesz velem Szüiartosz, hogy az ilyen bonyolult dolgok jelentését úgy érthetjük meg a lehető legalaposabban, ha tüzetesen, részenként vizsgáljuk meg azokat. Ezért hát először arra kérnélek, világítsd meg számomra a "média" jelentését!
SZÜ: Könnyűt kérsz, Szókratész, ezt minden athéni polgár tudja, sőt még a fiatalok is, akik a Balkán nyugati részére járnak szórakozni éjszakánként. Média mindaz, ami híreket közöl a polgárok széles tömegeivel.
SZÓ: Jól gondolom-e hát Szüiartosz, hogy bármiféle Athénbe érkező hír eme törvény hatálya alá tartozna, jöjjön az akár kengyelfutók révén, hivatalos levélben vagy Hermész sugallatként?
SZÜ: Bizony jól, Szókratész, magam sem mondhattam volna különbül.
SZÓ: Lássuk tehát tovább! El tudnád-e nekem magyarázni, Szüiartosz, mit kell az alatt a szó alatt értenem, hogy "törvény"?

SZÜ: Gúnyolódsz velem, Szókratész? Ennyire egyértelmű és közismert dolgokról sem volna fogalmad?
SZÓ: Én azt állítom, hogy nincsen. Világítsd meg hát számomra ennek a fogalomnak a tartalmát!
SZÜ: Nos, törvénynek nevezzük azokat az előírásokat, amelyek a polgárok életét szabályozzák annak érdekében, hogy minél jobban érvényesüljön a köz érdeke.
SZÓ: Érdekes gondolat... és meg tudnád mondani Szüiartosz, mi indokolja a törvények létét, miért van rájuk szükség?
SZÜ: Nos Szókratész, erre is könnyű a válasz, még ha még oly szomorú is: az embert az istenek gyarlónak alkották. Mindig csak saját érdekét figyelné mindenki, és így a köz érdekét semmibe véve cselekedne minduntalan. A törvények azonban kordában tartják az ember gyengeségből eredő bűnös hajlamait.
SZÓ: Ez valóban kiváló dolog, Szüiartosz. Azt mondd meg nekem még, hogy vajon a törvény mindenkire egyformán vonatkozik? Nem lehetséges-e, hogy az erős kivonja magát a törvény alól, és önkényével sújtja a gyengéket?

"Ott fönt ilyen médiatörvényt hoztak? Hol az a méregpohár?!"

SZÜ: Látszik, hogy nem értesz a politika magasabb szempontjaihoz, Szókratész! A jó törvény éppen hogy megvédi a gyengét, kiteljesíti annak jogait, és korlátozza az erőset, akinek túl sok hatalom lenne a kezében.
SZÓ: Lássuk, fordítva megállja-e ez a helyét! Mondhatjuk-e tehát azt, hogy az a jó törvény, amelyik korlátozza az önkényt, és védi a kiszolgáltatottat?
SZÜ: Természetesen, Szókratész, látom, kezded érteni már...
SZÓ: Azért engedd meg nekem fiatal barátom hogy tovább kérdezzek! Szeretnék segedelmeddel ebben a tárgyban a lehetséges minél tökéletesebb tudáshoz eljutni. Lássuk tehát tovább... Azt állítottad, hogy az általad "médiatörvény"-nek nevezett szöveg védelemre, a te védelmedre szorul.
SZÜ: Sajnos igen, ez az igazság.
SZÓ: Akkor sajnos valamit biztos nem jól értettem. Hiszen mindabból, amit az imént okulásomra elmondtál, világosan következik, hogy a jó törvény nem szorulhat védelemre, hiszen mindenki jogát védi. Vagy a zsarnokoskodni kész erősekkel szemben kellene megvédened ezt a jogi konstrukciót? Esetleg  - ne adják az istenek! - mindez azt jelentené, hogy amit védeni készülsz, a médiatörvény nem jó törvény?
SZÜ: Dehogyisnem jó! Sőt, minden törvények legjobbika!! Éppen hogy megvédi a gyengéket... hiszen mint saját szemeddel is láthatod írva vagyon, hogy semmilyen személyt, kisebbséget és többséget nem szabad  megsérteni.
SZÓ: Én csak egy szegény, tudatlan filozófus vagyok, Szüiartosz, így hát sok mindent nem értek, ahogy azt szoktam is mesélni. Magyarázd meg hát nekem, hogy lehetséges az, hogy egy hír, amelyik a valóságról szól, bárkit sérteni legyen képes! És ha ez így is volna, ha a hír képes lenne bántást okozni, akkor magyarázd meg nekem a következőt:  hogy lehet egyszerre megfelelni a személyek, a kisebb csoportok és a többség érdekeinek?
SZÜ: Nem teljesen értem a kérdésedet, ó Szókratész.
SZÓ: Biztos én kérdeztem rosszul. Lássuk akkor a te esetedet! Te Szüiartosz vagy, és megvannak a magad céljai és érdekei. Igen ám, de közben a rétoriskola növendéke is vagy. És persze jeles tagja vagy a Phüdész-nek, a narancskereskedők céhének is. Athéniként szemben állsz a lakedaimóniakkal, de tudod, hogy mind hellének vagyunk. És tudod, hogy minden ember Zeusz atya gyermeke. Így gondolod-e te is?
SZÜ: Okvetlenül, Szókratész.
SZÓ: Nos hát, mondd meg nékem hitedre Szüiartosz: ha egy athéni polgár valami olyat mond, amely sérti a narancsos céh érdekeit, vajon a többség érdekét sérti-e?
SZÜ: Természetesen igen.
SZÓ: Akkor most kettőt is kérdeznék. A te "médiatörvényed" szerint vajon ennek az athéninak nem járna-e védelem mint valamely kisebbség képviselőjének? És másrészről: vajon nem lehetséges-e, hogy ez az athéni polgár ugyan a Phüdész érdekei ellen beszél, de ugyanakkor a többség, minden hellén érdekét képviseli??
SZÜ: Ööö...igen, de...
SZÓ: Nos, Szüiartosz, mi a válaszod? Hogy lehet ezeket a kérdéseket megválaszolni, hogy oldhatók fel ezek a dilemmák?
SZÜ: Látod, Szókratész, nem hiába mondtam neked, hogy ez a törvény egy remekmű!!! Az ilyen esetekre is gondolt, aki kiötlötte. A Média Hatóság pont arra való, hogy ilyen estekben döntsön.
SZÓ: Ó, ez valóban nagyszerű! És mondd csak, Szüiartosz, az Athénban elfogadott sorsolásos módszerek közül vajon melyikkel választják ki eme remek testület tagjait?
SZÜ: Annál sokkal felelősségteljesebb és bonyolultabb feladat ez, hogy akár a sors szeszélyére, akár holmi marakodó polgárok hadára bízzuk benne a döntést. A Phüdész átvállalta ennek a hatalmas kihívásnak a terhét.
SZÓ: Értelek, Szüíartosz. És mondd csak, a csodás médiatörvényed hogyan szabályozza eme hatóságot, hogy ne éljenek vissza hatalmukkal?
SZÜ: De Szókratész, miért kéne őket szabályozni? Hiszen ezek mind kiváló emberek, hozzáértésük legendás.
SZÓ: Ifjú barátom, vajon nem te magad mondtad-é beszélgetésünk elején, hogy a törvények feladata az, hogy szabályozzák és kordában tartsák a minden emberre jellemző gyarlóságokat? És hogy enélkül nem törvény a törvény, vagy csak annak halovány utánzata csupán?
SZÜ: De...de...de... ööö.... izé.....
___________________________
A kézirat itt megszakad. Bár a kutatások még csak az első lépéseknél tartanak, a szakértők egyetérteni látszanak abban, hogy ez a beszélgetés valószínűleg egyike Szókratész utolsó dialógusainak. Több filozófiatörténész még arra is hajlik, hogy azt állítsa: a fentebbi beszélgetés közvetlen kiváltó oka volt annak a pernek, melynek ítéletében Szókratészt istentelenség vádjával a méregpohár kiivására kötelezték.
 

Ki a hülye?

Én vagyok én, te vagy te, ki a hülye: én vagy te?

(Gyermekmondóka)

Annak idején a forradalom és Napóleon után visszatért Bourbonokról tartotta a rosszmájú francia mondás, hogy  "semmit nem tanultak és semmit nem felejtettek". Az érdemdús francia uralkodócsalád ráadásul a fenti hibának ama minősített esetét követte el, amikor saját hibájából sem volt képes tanulni. Azt meg tudjuk, hogy az ilyenre már szó sincs a bölcs népi mondásokban. Mert ugye az okos máséból, a hülye sajátjából...

Tarlós István, akinek személye révén Budapest végre ismét a Nemzet Fővárosa lett, most egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy hasonlatossá váljon a francia uralkodókhoz. No nem azért, mivel kék vér folyna az ereiben, sokkal inkább azért mert ő maga is kevés tanulási hajlandóságot látszik mutatni.
Már az is érdekes kérdéseket vet fel a hatalom tényleges birtoklásáról, ha egy főpolgármester-helyettes fejében egyáltalán megfordul, hogy hivatali elöljárója távollétében kórház-igazgatókat szólít fel lemondásra (nem kirúgja őket, mert az antihumánus volna, ugyebár...). De a legérdekesebb, hogy az ez után következő fejlemények még többet mondanak: Tarlós ugyanis úgy nyilatkozott, hogy nemcsak hogy nem mozdítja el  beosztottját, de mégcsak  nem is kezdeményez eljárást ellene. (Amiből vagy az következik, hogy a helyettes eleve nem követett el szabálytalanságot [de akkor miért kellett leállítani??], vagy szabálytalan volt ugyan, de valamiért mégis meg kell úsznia a dolgot.) Az pedig, hogy Tarlós hogy "indokolt": "azért nem rúgom, ki, mert nem vagyok hülye", mindennél többet mond. Nagyjából annyit, hogy az állampolgárra semmi nem tartozik, és aki beszopta, hogy itt most más lesz: világos, háttéralkuktól, mutyiktól mentes, átlátható, elvszerű kormányzás, az hülye volt, nem volt képes tanulni a korábbi idők hibáiból.
Akárcsak Tarlós és pártja.

Fiat lux!

“Elkezdtem tárogatózni tanulni, napi fél órát tárogatózom, görög nyelvleckéket veszek, és karácsonyra egy tangóharmonikát kértem”

(Schmitt Pál)

"Úgy érzem magamat, mintha Isten kezembe adta volna a tárogatót"

(Kossuth Lajos)

"Kis biciklim előhozzák,/Előhozzák,/Előhozzák,/Úgy járom a mező hosszát."
(az index.hu képe)

Sokszor, sokféle alkalomból éreztem, hogy a ma Magyarországon "konzervatívnak/jobboldalinak" nevezett tábor egy-egy prominens személyiségének megnyilatkozásai nemcsak, hogy zavarba hoznak, hanem egyenesen allergiás tünetekkel járnak: bőrirritációt, viszketést, egyes durvább esetekben még akár kiütéseket is okozhatnak. Mindezidáig azonban nem voltam tisztában ennek a jelenségnek az okával. Most azonban Schmitt Pál – tökéletesen megfelelve a saját maga által kiválasztott "emberek embere"-i hivatásának – végre feltár(ogat)ta a teljes igazságot e tárgyban. Az index tudósításának olvastán végre rádöbbentem a teljes valóságra: a helyzet az, hogy aki ma Magyarországon "konzervatív" politikusként határozza meg önmagát, az előbb-utóbb eljut oda, hogy felismeri saját kiválóságát. A dolog veleje szempontjából mindegy is, hogy komolyan hisz ebben, vagy csak úgy csinál, mintha: ugyanis mindkét esetben az a következtetés adódik, hogy ezt a kiválóságot, a kiemelkedő képességek eme csodás tárházát, amit az illető képvisel közkinccsé és követendő példává KELL tenni. (Hiszen az öntudatos konzervatív tisztában van saját kiválóságával és rendkívüliségével. Vagy azért, mert mondták neki, vagy mert eleve tudja.)
A baj nem is itt van, hanem ott, ha a kiválóság személyes példája annyira erős, hogy azt mindenkinek követnie kell, és ezt lépten-nyomon nagydobra is kell verni. Ez a jelenség pedig akkor válik extra módon irritálóvá, amikor az adott személy nemcsak hogy saját üdvözüléshez vezető útját tekinti kizárólagosnak, hanem ha ezt ráadásul neofitaként, frissen betértként teszi. "Igaz, hogy jómagam 40-50 évig masszívan komancs voltam, de egyszer csak ráébredtem, milyen klassz dolog templomba járni, bocskait hordani, és minden elém tett papírt aláírni." - üzeni nekünk Schmitt Pál. (És korábban Hoffmann Rózsa is ugyanígy coming outolt saját megtérése kapcsán.) És mindennek a legcsúcsa, hogy ha ilyen friss üdvözült mindezek tetejébe azt várja el a lakosság 100%-ától, hogy ők viszont rögvest 0 éves (vagy hogy megmaradjunk az adott szellemiség keretei közt: mínusz 9 hónapos) koruktól ezen az úton járjanak, és ha nem, akkor a szelídség erejével pofozzuk őket oda.
Az pedig már csak hab a tortán, ha valaki mindezt még idióta leckéztetés keretében is vezeti elő: a több mint háromszor fiatalabb diákoknak azzal dicsekszik, hogy ő több nyelvet tud (nyilván némileg több ideje volt tanulni, nem?), meg hogy milyen hangszeren fog majd tanulni játszani...
Aligha tévedünk, hogy ha azt gondoljuk: ennek az avítt, begyöpösödött szemléletnek ennél jobb ellenpropagandája nem nagyon létezhet.
Pali bácsi, köszönjük!