Ha nem szeretsz a Tiédtől eltérő nézetekkel szembesülni, vagy nem szereted a meglepetéseket, vagy egyszerűen csak tudni szeretnéd, hol jársz, először olvasd el az "Elvi nyilatkozat" oldalt !!!

2011. november 24., csütörtök

Amikor tombolnak a hormonok
























(Tesztoszteron [teszt, oszt theron])

2011. november 20., vasárnap

Mi a baj Matolcsyval?

Matolcsyval — és így a dolgok rendje szerint a főnökével is (nem, ezen itt most nem a magyar népet, hanem a közvetlen főnökét értem) — az a baj, hogy nem őrült. Ez világosan látszik abból, hogy az őrültek körömszakadtáig ragaszkodnak fixa ideájukhoz, attól semmilyen körülmények között nem akarnak, sőt nem is tudnak eltérni, még akkor sem, ha a saját anyagi érdekeik vagy érzelmi kötődéseik, esetleg végső soron létbiztonságuk így kívánná. 
a kormany.hu képe
Ezzel szemben a nem őrült képes valamilyen módon felmérni a saját érdekeit, és aszerint cselekedni, megválasztani, hogy mit lép. Ha másképp nem, legalábbis ösztönszinten működik ez a dolog: azaz az épeszű megtorpan a lába előtt tátongó szakadék láttán, míg az őrült habozás nélkül belerohan. Mint látjuk, Matolcsy nem őrült: múlt csütörtökön képes volt reálisan felmérni az ország és benne a saját maga vitális érdekeit, és kezdeményezni (?) a tárgyalások felvételét az IMF-fel. Az igazán nyugtalanító kérdés azonban az, hogy ha a nem ortodox gazdaságpolitika apostola, Orbán Viktor jobb keze nem őrült, akkor az ország általa irányított gazdaságpolitikája hogyan-miképp volt képes bemutatni az elmúlt másfél év esztelen rohanását a szakadék pereméig? Akárhogyan is forgatjuk a dolgot, csak két számba jöhető válasz adódik: az, aki hagyta, sőt kezdeményezte-tüzelte ezt az őrült rohanást, vagy nagyon nehéz felfogású, vagy gazember. De bármelyik is a valós, nem megnyugtató, hogy ilyen kulcspozícióban ilyen szellemi-jellemi kihívásokkal küzdő emberek ülnek.
Néha valóban jobb volna egy őrült miniszter. Kár, hogy az idiótaság viszont kizáró tényező.

2011. november 11., péntek

Rajz és műalkotások elemzése - dolgozat; Kiss Tibor: Trianon c. művéről

(Hommage á K. F.)

Négyötödös dolgozat:
A Gittegylet éves Nemecsek Ernő-emlékülése  a Nemzeti Múzeumban
Először is szeretném leszögezni, hogy Kerényi Imi bá', hőn szeretett rajztanárunk nyilván tréfából, vagy koncentrációnkat ellenőrizendő hamis címet adott az elemzendő festménynek. Teljesen lelkiismeretesen átnéztem a Tolnai Világlapja legutóbbi, 1911-es évfolyamát, és a  Pallas Nagylexikonát is megnéztem, igaz, apukám szigorú felügyelete mellett, mert a "T" sajnos ugyanabba a kötetbe van, mint az "Sz", és édesapám attól fél, hogy a "Szexológia" címszóra lapozok, amiről természetesen fogalmam sincs, hogy mi, de most már csakazértis megnézem.
Naszóval, abból gondolom, hogy ez egy tréfás feladat, mert akárhogy is néztem, a "Trianon" az egy (pontosabban kettő) épület, nem pedig mindenféle idősebb bácsik együtt, szóval ez becsapás lesz. És azt is kitaláltam, hogy Kerényi tanárúr nyilván összebeszélt Csurka tanárúrral, hogy a mi hőn szeretett Pista bácsink képet kapjon arról, ki olvasta már el a kötelezőként feladott Molnár Ferenc-regényt, A Pál utcai fiúk-at. Én mint az osztály egyik éltanulója természetesen már a nyári vakáció alatt elolvastam a könyvet, ezért nem okozott gondot a festményen szereplők, és így az esemény felismerése sem. Számomra egyértelműnek tűnik, hogy itt a Gittegylet egykor volt tagjai emlékeznek hajdani társukra, Nemecsek Ernőre, két díszvendég társaságában.  Az előtérben a kissé kopaszodó, divatjamúltan úrias fehér kesztyűt viselő Rácz tanár úr mond tósztot az elhunyt kis egykori tanítvány emlékére. A mellette álló szintén "külsős" meghívott Áts Feri (aki  könnyen felismerhető vörös nyakkendőjéről — ha már vörös inget nem vehetett, így próbált kompenzálni) azonban most is nagy bajkeverőnek bizonyult: a megromlott látású agg tanerő kezéből kicsente a pezsgős poharat. Áts különben egyéb módon sem tagadja meg egykorvolt csínytevő mivoltát: kezében ott látható egy alighanem valamelyik tárlóból elemelt Fabergé-tojás is, amit még csak meg sem próbál elrejteni, sőt önelégülten mutogatja. Áts Feritől jobbra, a kép középpontjában láthatjuk a tisztességben megőszült, választékosan elegáns Bokát, aki elmerengve gondol egykori kis harcostársára, és illő tisztelettel hallgatja tanára emlékező szavait. Tőle jobbra a háttérbe húzódva áll — szintén a Tanár Úr szavain révedezve — Csónakos, akit könnyű felismerni az egyenruháról, hiszen mindig is vonzódott a militarizmushoz, elég csak arra gondolni, hogy milyen harsány, sokszor erőszakos megnyilvánulásai voltak, és hogy mennyire fülrepesztően tudott fütyülni. Előtte Csele néz maga elé cvikkerén keresztül. Az örök gigerli most sem bírta megtagadni magát: a nyakába kötött elegáns ezüstszürke nyakkendő mellett hajtókájára kissé hervatag, de azért decens őszirózsát tűzött.


2011. november 8., kedd

Mesés történetek - 6.: Nagymonológ a szervizben

inda (motor)house (az indafoto.hu képe)
Üdvözlöm, Magyar úr! Hát, kész lett a szekér, legalábbis nagyjából, mert ahogy mi itt a Narancs és Keresztnél a fiúkkal mondjuk: "Kész autó nincs, csak javított!" Hehe. Szóval, kedves kuncsaft, először is köszönjük, hogy minket tisztelt meg a bizalmával. Említette, hogy a négy meg a nyolc évvel ezelőtti általános műszaki felülvizsgálattal a Szegfű és Társai céget bízta meg, de nagyon elégedetlen volt a munkájukkal, csupa nyugatinak látszó, de valójában itthon utángyártott kacatot szereltek be az autójába.
Nahát kérem, ez a Narancs és Keresztnél nem fordulhat elő! Mi az évezredes kézműipari tapasztalattal bíró Kelet piacairól érkező darabokkal dolgozunk. Ja, nem, hát nem éppen japán alkatrészekre gondoltam, hanem inkább kínaiakra meg arabokra. Igen, az igaz, hogy náluk talán nincsenek olyan nagyon nagy hagyományai az autógyártásnak, de egyrészt ugye velük tudtunk megegyezni egy elég előnyös barterben, másrészt meg az az autó, amit tőlünk most visszakap, nem is vág egybe a hagyományos, ortodox módon értelmezett autófogalommal. Jaj, Magyar úr, hogy maga milyen kíváncsi!! Igazság szerint nem kéne válaszolnom, hiszen mi köze magának, a megbízó ügyfélnek ahhoz, hogy mi milyen csereüzletek révén jutunk az alkatrészekhez, amelyeket a kocsijába építünk; de Ön annyira szimpatikus, hát végtelen jóságomban elárulom: az alkatrészekért cserében mi a mellékhelyiségben elhasznált papírokat szállítjuk ki nekik. Persze ezeket nem lehet mondjuk "seggpapír"-ként kiszállítani, az mégis bántaná még ezeknek az érzékenységét is. Szerencsére, nekem van egy olyan testrészem, amelyiken majdnem olyan mély vágás van középen, mint a hátsómon, ezért ezeket a szart érő (hihihi!) papírokat állampapír néven exportáljuk.

Címkék

'56 (1) 30 év (1) 300millió (1) 4. kiegészítés (1) 50 (1) Áder János (1) Afrika (9) agrárproblémák (1) aláírás (1) Alekosz (1) Alien (1) alkotmány (1) állástalanság (1) angyal (1) Antigoné (1) anya (1) apa (1) Apponyi Albert (1) aranymúzeum (1) átalakítás (1) átnevezés (1) autó (1) Bayer Zsolt (3) Békemenet (1) Betűrejtvény (1) Betyársereg (1) bevándorlás (3) bevándorlók (1) BOM (1) bőgatya (1) Brékin' (28) Bruce Lee (1) budai vár (1) Budapest (1) bulvár (1) buzik (1) Cegléd (1) Charlize Theron (1) cigányok (1) Clemenceau (1) családon belüli erőszak (1) csapatmunka (1) cselekvés (1) csempészet (1) Daflics ezredes (1) demagógia (3) demonstráció (1) diktatúra (2) diplomások (1) Dzsudzsák (1) EB (4) életvitelszerű közterület-használat (1) elhatárolódás (1) ellenforradalmár (1) ellenségek (1) ellentüntetők (1) elvi alapok (1) emlékek (1) emlékmű (1) érettségi találkozó (1) eső (1) Európa-bajnokság (1) fanatizmus (1) félévszázad (1) felvonulás (2) feminizmus (1) Ferenc József (1) festmény (1) fidesz (5) Foci (23) fóka (1) forradalom (1) főhatalom (1) földrajzi név (1) Fradi (4) Frizbi (1) fülke (1) fütyülős barack (1) Gábriel (1) Gárda (1) gazdasági csoda (1) gyarmat (1) Gyurcsány (1) gyűlölet (2) háború (1) hadikiképzés (1) hadkötelezettség (1) Hajdú Péter (1) hajléktalanok (1) hamvak (1) hatalmi elit (1) hatalom (1) Heart of Midlothian (1) helikopter (1) helyesírás (1) Hitelesség és... (3) idegromboló képrejtvény (3) IéEB (1) IMF (1) izoláció (1) Japán (2) jelképek (1) jelszavak (1) jobb kéz (1) Jobbik (1) jogalkalmazás (1) jogegyenlőség (1) káderek (1) Kampány2010 (9) karácsony (1) Karinthy (1) karmelita kolostor (1) Károlyi Mihály (1) karrier (1) katasztrófa (1) Keleti szél (2) Kerényi Imre (1) kereszt (1) Keresztek és... (6) kereszténység (1) kétharmad (1) kettőskereszt (1) Kína (1) kisdoktor (1) komcsik (1) komcsizás (1) kontraszelekció (1) kordon (1) korrupció (1) körmenet (1) Kövér László (1) Közélet (183) köztársasági elnök (2) Kultúra (31) kulturális integritás (1) Kun Béla (1) Landeszmann (1) Lapszemle (35) lemondás (2) Levlapok a Szíriuszra (45) Liszt Ferenc (1) luca széke (1) Lucfenyő (1) magánélet (2) magántulajdon (1) magistravitae (1) magyar áru (1) Magyar Hírlap (1) magyar nyelv (1) Magyar Vizsla (1) magyarok (2) Mahacskala (1) Matolcsy (2) Matrica (10) megélhetés (1) megszállás (1) meleg méltóság (1) melegjogok (1) menekült (1) merengés (1) Merkel (1) Mesés (6) migráns (1) Mikola István (1) miniszterelnök (2) mítosz (1) MNB (1) mocskos buzik (1) MOL (1) multikulturalizmus (1) munka (1) műelemzés (1) nagy ugrás (1) Nagymagyar (16) narancs (1) nemek (1) Németország (1) népfelség (1) népszavazás (1) Nyírő József (1) Oktogon (1) Olimpia (10) Orbán Viktor (8) oroszok (1) ostobaság (1) őrült (1) Pál utcai fiúk (1) papírzászló (1) parancsrendszer (1) Peking (8) plágium (1) plakát (1) plakátkampány (1) polihisztor (1) politika (2) politikusok (1) poltikai kultúra (1) Pride (2) problémakezelés (1) program (1) rabbi (1) rasszizmus (1) rendőrség (1) repülőtér (1) retek (1) rettegés foka (1) rezidencia (1) romkocsmák (1) rovásírás (1) sas (1) Schmitt Pál (4) sertéshús (1) sérthetetlenség (1) Seuso-kincs (1) Shirley MacLaine (1) siker (1) sör (1) sötétben bujkáló (1) Sport (37) Stefka István (1) szabadkőművesek (1) szabadság tér (1) szabadságharc (1) szakadék (1) szakértelem (1) szegfű (1) Széles Gábor (1) szemléletmód (1) szerviz (1) szimbolikus politizálás (1) szlogen (1) szómágia (1) szóvicc (1) Szőcs Géza (1) szuverenitás (1) szüksége van (1) születésnap (2) táblák (1) Tarlós István (1) te (1) teszt (1) Tisza István (1) tolerancia (1) történelem (1) Trianon (3) tudomány (1) unortodox (2) unortodoxia (1) utolsóemberig (1) ünnep (1) választás (1) Való Világ (1) válogatott (2) válságkezelés (1) VB'10 (5) Védegylet (1) vezér (1) Visszalövés (20) Wulff (1) Zelnik (1)