"– Ez a nap bevonul a történelembe! – mondta Jones.
– Minden nap bevonul a történelembe – mondta a főnök."
(Kurt Vonnegut: Éj anyánk)
Szüleim — nem kis optimizmusról tanúbizonyságot téve — alig egy évvel a kubai rakétaválság lezárulta után elkészítették első gyermeküket.
Alig egy éves voltam, amikor szülővárosomat példátlan árvíz árasztotta el: a Perint patak kilépett medréből, az utcákon csak pallókon lehetett közlekedni.
Még meg sem volt a második születésnapom, amikor a VB-n szereplő (!) magyar válogatott 3-1-es győzelmet aratott a brazilok fölött.
Életem negyedik évében, 1968-ban bevezettük az új gazdasági mechanizmust és tankjainkat Csehszlovákiába.
Ötödik születésnapom alkalmából az amerikaiak megszervezték, hogy embert küldjenek a Holdra.
1970-ben feloszlott a Beatles és elkezdtem az általánost.
Bár az igazi Fekete Szeptember csak két év múlva következett el.
1973 a válságok éve volt: nemcsak az olajjal voltak gondok, de szüleim is elváltak.
'75-ben az amcsik és a ruszkik az űrben és Helsinkiben is találkoztak
14 évesen befejeztem az általánost, megsirattam a csoportkörben elvérző magyar és a döntőben elvérző holland válogatottat.
16 voltam, amikor Misa mackó bevonult Afganisztánba.
18, amikor bevonultam a Garasin laktanyába.
1986-ban atomjaira hullott a Challenger Florida fölött és a magyar labdarúgó-válogatott Mexikóban.
1989-ben atomjaira hullott a létező szocializmus, amit egy év múlva egész abszurd módon úgy ünnepeltem, hogy egy atlanti-óceáni szigeten lévő víkendházban zuhogó esőben egy ötödik generációs magyar emigráns háziasszony társaságában az általam ajándékba vitt téliszalámit ettünk, és tokajit ittunk hozzá, miközben a rádióban a Pink Floyd berlini The Wall koncertjét hallgattuk.
1993-ban a tévében megszakították Dagobert bácsi Kacsameséjét, és közölték, hogy nemzeti gyász van, szóval majdnem elmaradt az esküvőm, de aztán mégsem.
Így aztán lányom egy teljesen törvényesített, hivatalos családba születhetett meg 1997-ben.
2000-ben mégsem jött el a világvége, sem a digitális, sem az analóg, eljött ellenben 2001-ben a XXI. század, meg a harmadik évezred, bár sokan észre sem vették, mert egy évvel korábbra várták.
2002-ben felnőtt férfi lettem: meghalt az apám.
2003-ban véget ért 8 év jóban-rosszban, leérettségizett az osztályom, és én is búcsút intettem a középiskolának.
40. életévemben beléptünk az EU-ba.
Két évre rá sokan nem voltak hajlandók végigolvasni és/vagy megérteni egy szöveget, és ez a kollektív funkcionális analfabetizmus olyan frusztrálttá tette őket, hogy középületeket ostromoltak és barikádokat állítottak városszerte.
2008-ban sokan bulinak tartották, hogy nemcsak 300 forintot nem kell fizetniük vizitdíjként, de Horn Gábor még el is küldi a miniszterelnököt melegebb éghajlatra.
2010-ben eljött az Ítéletidő, a fülkék forradalmat robbantottak ki.
2011-ben találkoztam Életem Nőjével.
És most itt vagyok.
Remélem, a következő 50 kicsit könnyebb lesz.
Vagy legalább unalmasabb.
