Jó. Akkor tegyünk úgy pár pillanatig, mintha ez az egész hajcihő a bevándorlás körül tényleg komoly volna. Nézzük, mire jutunk, ha megpróbáljuk végiggondolni a kérdést.
Adva van a kifejezés teljes szépségében: "megélhetési bevándorlás". Ez valami olyasmit jelentene, hogy valaki azért vándorol be egy adott területre, hogy ott megéljen. Valójában a helyzet ennél drámaibb: azért, hogy éljen. (Nem mennék el most abba az irányba, hogy az útra kelők mekkora százaléka vállalja a megpróbáltatásokat-kockázatokat a puszta létezése érdekében és hányan "szimpla" életnívó-javítás céljából, mert ez a kettő nagyon gyakran összemosódik, így ezt meghagynám a statisztikusoknak.) Mindez abból is szépen látszik, hogy a Földön az effajta népmozgásoknak határozottan iránya(i) van(nak). Pedig az ember azt gondolná, hogy kb. ugyanannyian szeretik a hideg időjárást, mint a meleget, esetleg az utóbbit kicsit többen. Mégis elenyészőnek nevezhető a Norvégiából Etiópiába való bevándorlók száma. Jahogy több munkalehetőség? Jobb szociális körülmények? Magasabb életnívó? Csak hát ezek nem természeti kincsek, vagy adottságok. Elvileg aki tesz értük, annak részesednie is kellene belőlük. Abba a demagógia-zsákutcába sem akarok beleszaladni, hogy egy bevándorló élősködne ezeken a lehetőségeken, neadjisten egy "bennszülött" elől orozná el azokat.
Felvetnék inkább egy utópia-szerű forgatókönyvet: vizsgáljuk meg három pontban, hogy mi volna szükséges a bevándorlás mint jelenség normális kezeléséhez!
1/ A "fogadók" oldaláról. Annak a (f)elismerése, hogy nemhogy a multikulturalizmus megbukott volna (ahogy ez elég gyakran szóba kerül a kérdés kapcsán), hanem szégyenletes módon mi magunk buktunk meg azzal, hogy nem tudtunk eléggé multikultik lenni. Vajon az itt élő fekete/ázsiai embernek, a muzulmánnak/buddhistának miért ne járnának azok az életlehetőségbeli vívmányok, amelyekkel mi élünk? Miért ne lenne nekik elég a nyelv- és környezetváltás sokkja, miért kell ezen túl még lenézettnek és megbélyegzettnek lenniük? Eléggé világos, hogy a hátrányos megkülönböztetés elmélyíti a különállás, a be-nem-fogadottság érzetét, ezáltal pedig utat jelent a radikális megnyilvánulások felé.
2/ Maga a "dolog". Akárhonnan is fussunk neki, el fogunk jutni oda, hogy mindazok az előnyök (magasabb életnívó, jobb szociális körülmények, nagyobb létbiztonság, jobb életesélyek), amelyek a bevándorlókat ma arra késztetik, hogy rengeteg komoly kockázatot vállalva útnak induljanak az ismeretlenbe, egyértelműen onnan származnak, hogy Európa (vagy ha úgy tetszik:a világ fejlettebb fele) először megszállta és gazdaságilag kizsákmányolta, majd az így szerzett fölényével visszaélve tartós gazdasági kizsákmányoltságba taszította Földünk kevésbé szerencsés részét. Egy ideális világban ha nem is valamiféle jóvátétel, de legalább egy arányos(abb) részesedés volna a minimális elvárás. Ebből a szempontból nézve a megélhetési bevándorlók nem tesznek mást, csupán megpróbálják "visszafoglalni" azokat az adottságokat, amelyekkel a történelem kegyetlen tréfája folytán sosem rendelkeztek ugyan, de rendelkezniük kéne.
3/ Ahonnan jönnek. A bevándorlás-elvándorlás problematikára evidensen adódó megoldás (ha eltekintünk az áthatolhatatlan falak felhúzásától komfortos világunk határain), hogy fokozatosan megpróbáljuk eltüntetni az útra kelés okait, azaz a fentebb már részletezett különbségeket. Persze már abban is megoszlanak a vélemények, hogy ez elsősorban mondjuk a fejlett jóléti állam alapját jelentő demokratikus berendezkedés exportját jelenti-e, vagy teljesen más területek fejlesztése vezethet a kívánatos eredményre. Az mindenesetre biztos, hogy anyagi mércével mérve semmiképpen sem egy kis léptékű projektről van szó. És az is elég jól látszik, hogy amit eddig erre fordítottak, az feneketlen kútba öntött pohár víznek tűnik. Persze annak, hogy ez szélmalomharcnak látszik, sok oka lehet. Nem biztos, hogy jól, jó területeken fogunk hozzá. De legalább ekkora baj az is, hogy az erre fordított összegek ellenőrizetlenül eltűnnek, ismeretlen zsebekbe vándorolnak. Azaz: afelelős korrupt politikusok a fejlesztésre szánt (helyi mércével mérve) jelentős összegeket saját céljaikra fordítják, eltüntetik. Hoppá! Milyen ismerős képlet! Lehet, hogy ilyesmiért nem is kéne Afrikába/Ázsiába menni? Vajon igazán szívből szeretné-e mindenki, hogy az ilyen visszaélések felderítésére hatékony módszerek, mindenhol működőképes eljárások létezzenek?
Röviden összefoglalva: a "megélhetési bevándorlás" problémájából kiindulva eljutottunk odáig, hogy a kérdés megfelelő kezelése azt kívánná meg mitőlünk, hogy közösségként és egyénenként is szembenézzünk saját kevésbé nyitott mivoltunkkal; jól fűtött, kényelmes "fejlett világunk"-tól, hogy szembenézzen kárhoztatható gyarmati örökségével, és az ebből fakadó gyarmati attitűdöt megpróbálja levetkőzni; míg politikai "elitünk" előtt az a kihívás áll, hogy átértékelje saját mentalitását, komolya(bba)n vegye a köz szolgálatát, azt ne csak másokkal szemben megfogalmazott követelményként ismerje.
Egy világméretű probléma, amelyik komoly végiggondolása komoly, világméretű változásokat igényelne.
Csoda-e ha van, aki inkább a demagógiát választja ehelyett?
3/ Ahonnan jönnek. A bevándorlás-elvándorlás problematikára evidensen adódó megoldás (ha eltekintünk az áthatolhatatlan falak felhúzásától komfortos világunk határain), hogy fokozatosan megpróbáljuk eltüntetni az útra kelés okait, azaz a fentebb már részletezett különbségeket. Persze már abban is megoszlanak a vélemények, hogy ez elsősorban mondjuk a fejlett jóléti állam alapját jelentő demokratikus berendezkedés exportját jelenti-e, vagy teljesen más területek fejlesztése vezethet a kívánatos eredményre. Az mindenesetre biztos, hogy anyagi mércével mérve semmiképpen sem egy kis léptékű projektről van szó. És az is elég jól látszik, hogy amit eddig erre fordítottak, az feneketlen kútba öntött pohár víznek tűnik. Persze annak, hogy ez szélmalomharcnak látszik, sok oka lehet. Nem biztos, hogy jól, jó területeken fogunk hozzá. De legalább ekkora baj az is, hogy az erre fordított összegek ellenőrizetlenül eltűnnek, ismeretlen zsebekbe vándorolnak. Azaz: a
Röviden összefoglalva: a "megélhetési bevándorlás" problémájából kiindulva eljutottunk odáig, hogy a kérdés megfelelő kezelése azt kívánná meg mitőlünk, hogy közösségként és egyénenként is szembenézzünk saját kevésbé nyitott mivoltunkkal; jól fűtött, kényelmes "fejlett világunk"-tól, hogy szembenézzen kárhoztatható gyarmati örökségével, és az ebből fakadó gyarmati attitűdöt megpróbálja levetkőzni; míg politikai "elitünk" előtt az a kihívás áll, hogy átértékelje saját mentalitását, komolya(bba)n vegye a köz szolgálatát, azt ne csak másokkal szemben megfogalmazott követelményként ismerje.
Egy világméretű probléma, amelyik komoly végiggondolása komoly, világméretű változásokat igényelne.
Csoda-e ha van, aki inkább a demagógiát választja ehelyett?
